A robogóspecialista dr. Günter Winkler a Das Auto und Kraftrad című lapban így lelkendezett: "Az autósok, akik 90 fölött mennek, nem hisznek a szemüknek, amikor megjelenik egy robogó a visszapillantóban. A Nürnbergből Bayreuthba vezető autópályán egy VW a sík úton megelőzött, de a hienbergi kaptatón (7 %-os emelkedő 3 kilométeren át) kénytelen volt maga elé engedni. Amikor ismét utolért, tudni akarta, milyen csodabogár ez, amely olyan sebességre képes, amelytől a motorosok általában tartózkodni szoktak. Mi a neve? Hány köbcentis a motorja? Mi az ára?"
A győztes "Heinkel-túrabajnok"-nak nevezhette magát. A heinkelesek aktív közösségi életet éltek, sorfalat álltak robogós társuk esküvőjén, együtt kirándultak, saját újságjuk volt, a Heinkel Hírek, amely 1959-től negyedévente jelent meg. A hivatalos kiadó, persze, a Heinkel AG propagandarészlege volt, amely minden klub működését felügyelte, és minden modellváltozást nagy alapossággal mutatott be. Különösképp még a nyugat-németországi közlekedési rendőrség is használt Heinkel robogókat, amelyekkel a törpeautósokat és a többi robogóst jó eséllyel tudták üldözni. Később, persze, Porschékra váltottak.
Miután 1955-ben néhány újabb módosítás vált szükségessé (négyfokozatú váltó és 10"-os kerekek), 1960-ban új arcot kapott a robogó. Az új stílustól remélte Heinkel a stagnáló érdeklődés felélénkülését, de csalódnia kellett. Még a 150 cm3-es kétütemű motorral szerelt Heinkel 150-essel sem tudott új vevőkört kialakítani. A 112-es modell, amelyet az 1956-os IFMA-n állítottak ki, 12"-os kerekekkel, tömlő nélküli abroncsokkal, ugyan nagy feltűnést keltett, de mivel nem tudták a kalkulált áron (400 márkával a Touristé alatt) gyártani, eltűnt a süllyesztőben.
A Tourist sikerét látva Ernst Heinkel megpróbálkozott egy háromkerekűvel is. A 175 cm3-es Tourist-motorral szerelt kabinos robogót később Írországban gyártották, s Nagy-Britanniában Trojan néven forgalmazták.