Alkalomhoz a forma - Nissan Murano

Amerikai vagyok, pénzem dögivel, kell egy új kocsi, rohanok Muranót (is) venni. Európai márkafan vagyok, pénzem dögivel, miért is ne még egy új autó, rohanok Muranót (is) venni. Jó világpolgár vagyok, pénzem dögivel, megfogott a szépsége, rohanok Muranót (is) venni. Magyar vagyok, pénzem valamiért dögivel, kéne valami szép, szép nagy, mindenkinek BMW-je meg Mercije van, a Hummertől anya eltiltott.

Már bemutatásakor is nagyon tetszett a Murano formája, és azóta is tartom e véleményem. Az elmúlt években aligha született olyan brutális, terepjáró formájú SUV, vagy szabadidő-autó - bárhogyan is nevezzük ezt a teljesen haszontalan kategóriát -, amelynek idomait szinte tökéletesen sikerült összhangba hozni.

Persze ez ízlés kérdése, de hiszek az első pillantás varázsában, így fenntartások, de főképp előítéletek nélkül másztam fel a hatalmas autó még hatalmasabb vezetőülésébe, hogy azután feltegyem magamnak a kérdést: mit keresek én itt? Önbizalmat gyűjtök, válaszoltam szinte azonnal.

Valóban, a Murano szép, nagy, és hibátlanul lehet vele demonstrálni az erőfölényt, a társadalmi hovatartozást, és egyértelműen közvetíti a többi közlekedő felé a róluk alkotott véleményt.

A monstum kerekei körül ugyanis mérgezett egér gyanánt szaladgáltak a "hétköznapi" autók, miközben a Murano méltóságteljesen hömpölygött végig a forgalmon. Azt alig merem hozzátenni, hogy én pedig behúzott vállakkal ücsörögtem a vezetőülésben - hátha ennyivel is keskenyebb lesz a hatalmas méretű SUV.

Több és nagyobb kép a galériában!

A Nissan minden tekintetben klassz autót alkotott - ha szabad így fogalmaznom az autókonszernek közötti összefonódás vezérszála mentén -, amely a jelenben képviseli a jövőt. Ennek a jó nagy közhelynek kivételesen ennél az autónál jelentése, és a vonalait, valamint a jelenlegi formatervezési tendenciákat elnézve létjogosultsága is van.

Remélem, hogy úgy tíz év elmúltával nem éppen azt fogom írni, hogy mennyire idejétmúlt a formaterv. Létezik ugyanis olyan jármű, amelynek vonalai még jó pár év távlatából szemlélve is teljesen frissek és időtállóak. Sajnos túlságosan kevés van az ilyen autóból, de talán ez egy másik cikk témája lehetne.

Tökéletesen elszigetelt érzés a Muranót vezetni. Az útról például alig érkezik visszajelzés, ennek azok örülhetnek, akik arra hajtanak, hogy átgázoljanak mindenen. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenható terepjáró volna a Nissan, én egy murvás földutat mertem megkockáztatni vele, "egyesben" cammogva. Ráadásul automataváltóval terepezni még kedvező csillagállás esetén sem valami nagy élmény, így felmerül a kérdés, hogy a Murano valójában hol is érzi jól magát.

Elvan például a végtelenségig unalmas elővárosi közlekedésben, a dimbes-dombos villanegyedekben, és még a VII. kerület legmélyebb bugyraiban sem illették mosatlan kezek. A lényeg mindenesetre, hogy benzinkút bőven legyen a közelben. A fogyasztást egyébként az autó szemérmesen titkolja, és a műszerfalban helyet kapott kijelző a tolatókamera képének közvetítésén túl másra nem is nagyon alkalmas. Lévén, hogy Magyarországon nem divat a navigációhoz térképet adni, így legfeljebb a nagy semmiben nézhettem vissza a GPS által rajzolt csiganyálat, vagyis a megtett útvonalat.

Nissan Murano - alapadatok

motor: V6/24 benzin, 3498 ccm
max. teljesítmény: 172 kW/234 LE (6000/min)
max. nyomaték: 318 Nm (3600/min)
hajtás, erőátvitel: összkerékhajtás, CVT automata váltó
végsebesség: 200 km/h
gyorsulás 0-100 km/h: 8,9 s
átlagfogyasztás: 12,3 l/100 km
CO2-kibocsátás: 295 g/km
h/sz/m/tt: 4770/1880/1705/2825 mm
saját tömeg: 1860 kg
csomagtartó: 440 l
üzemanyagtank: 82 l
ár: 14 663 000 Ft
importőr: Nissan Sales Central & Eastern Europe Kft.

A fedélzeti számítógép egyébként nem túl informatív, nem került rá például a szellőzés, vagy a rádió állapotának kijelzése, így rövid próbálkozás után leminősítettem zsebszámológéppé. A hifi egyébként némi vigaszt nyújt a nem túl kommunikatív középkonzolért, vagyis jöhet a dögös, még nagyobb tekintélyt (?) parancsoló basszus.

Amikor végre megküzdöttem a többi közlekedő félénken felfelé sandító tekintetével, az irigy pillantásokkal és a lesajnáló nézésekkel okozott lelkiismeret-furdalással, végre kezdtem érezni, hogy mi is az, ami nagyszerű a Muranóban.

Nagyszerű például a CVT váltó, amely mostanra megérett a becses feladatra, mely szerint ilyen útfaló szörnyetegekben teljesítsen szolgálatot. Bár alapvetően automataellenes vagyok, de városban nem találtak ki jobbat ennél, és még ezt is képes felülmúlni a CVT. Mivel az áttétel folyamatosan változik, így nincs fokozatok közötti finom rángatás, pillanatnyi kihagyás a meghajtásban - a Murano szusszanásnyi szünet nélkül túrja magát előre.

Mindazonáltal nem kell túlmisztifikálni ezt a kérdést sem. A Murano formájával valószínűleg beküzdi magát az "amerikás", igényes, és a felső rétegnek megadató luxusjárművek közé. Pedig tulajdonképpen ez is "csak" egy autó, a bennülőket a külvilágtól elszigetelő méretekkel, 3,5 literes benzintemetővel az orrában. De a formavilága, az bezzeg csúnyán elcsábított.

Smidt Éva