A cet gyomrában - Renault Grand Espace 3.0 dCi V6

Vágólapra másolva!
Néhány éve még simán elment volna egy egész estés sci-fi díszleteként, de még manapság is eláll az átlagautókhoz szokott ember szava, ha felkapaszkodik az Espace valamelyik foteljébe. A Renault legnagyobb egyterűje valójában egy partra vetett víziemlős.
Vágólapra másolva!

A műanyagok és kárpitok minőségére nem lehet panasz, bár egy-két megereszkedett és feslett szövet miatt mégsem éreztem az Espace-ban olyan öröklét-hangulatot, ami például néhány korábban tesztelt, gazdagon felszerelt főszereplőnknél jóval olcsóbb autóban elfogott.

Menet közben az Espace tökéletesen hozza az összes elcsépelt sztereotípiát, amit a francia autókra csak ráaggattak: hihetetlenül komfortos, a puha futómű szinte minden úthibát elnyel, de azért szerencsére Budapesten és környékén bőven akadnak olyan útszakaszok, amelyek még ezen a hintón is kifognak. A komfortnak persze ára is van, a nagy test hajó módjára libeg és hintázik a puha futóművön. Szokni kell, de aki hajlamos a tengeribetegségre, az nem fogja értékelni. A lágy beállítás miatt a tempósabb kanyarokban is vicces helyzetek tudnak kialakulni. Az utazóközönség keze szinte egyszerre fonódik rá a kapaszkodókra, ahogy rettegve várják a borulást, ami persze távoli rémkép, hiszen technikai arzenál (ABS, ESP) korrigálja a sofőr esetleges hibáit.

Telitalálat a több mint 2 négyzetméteres panorámatető, ám valószínűleg nélküle is szellősnek hatna a beltér, köszönhetően a nagymérető ablakfelületeknek. Ötletes és praktikus, hogy egy vaskos A oszlop helyett két kis "pálcika" tartja a tetőt, így alig van holttér, remek a kilátás.

Forrás: [origo]A V6-os 3 literes dízel a régi, teljesítményét azonban 181 lóerőre csavarták a korábbi 177-ről, míg a nyomaték 400 Nm-re emelkedett (350-ről). Őszintén szólva ezt a kis pluszt nem nagyon éreztem menet közben, a régi is jól ment, ezzel sem volt panasz, remekül lehet vele száguldozni. A méretéhez és teljesítményéhez képest meglehetősen csendes motorhoz 6 sebességes automata váltó jár, amely szerencsére kézi üzemmódban is használható. Azért szerencsére, mert az automata szereti pörgetni a motort, sokszor indokolatlanul alacsony fokozatot használva, pedig a motor már 1800-as fordulatnál leadja a legnagyobb nyomatékát. A váltások finomságára és gyorsaságára egyébként sem automata, sem kézi üzemmódban nem lehet panasz, remek kis szerkezet. Nem mellesleg ez is egy újítás az Espace-on, ugyanis a korábbi változatban csak ötfokozatú volt váltó. A fogyasztás vegyes használat esetén 10 liter körül alakult, ami tekintve, hogy gyakran heten is utaztak az autóban, szenzációsnak mondható, 2 tonnát plusz az utasokat, csomagokat ennél gazdaságosabban szinte lehetetlen mozgatni.

Forrás: [origo]Kedvező fogyasztás ide vagy oda, hamar lehervad a mosolyunk, ha a tesztautó ára jön szóba, ugyanis a finom dízelmotorral és rengeteg extrával 13,7 milliót kérnek az autóért a leggazdagabb, Initiale felszereltséggel. Ez az összeg - akárcsak tesztalanyunk esetében - még tovább dagasztható, kérdés azonban, hogy ki hajlandó ennyi pénzt kiadni ezért az amúgy remek kocsiért, amelynek értékvesztése meglehetősen tetemes az első években.

Konkurensek:

Forrás: [origo]A nagyméretű egyterű kategória atyjának számító Espace az utóbbi években meglehetősen sok konkurenst kapott, itt van mindjárt a legnagyobb francia vetélytárs, a Citroen a C8-cal, amelynek 2,2-es dízel csúcsváltozata 10,8 millió, vagy a Peugeot 807-es egy 2 literes HDI-vel ugyancsak 10 misiért. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy ezek kisebbek és extrákkal is kevésbé vannak úgy eleresztve, mint az Espace, ezért, pusztán matematikailag bőven kijön az árkülönbség, sőt. Ha hirtelen arra ébrednék, hogy nagyon szaporodásnak adtam a fejem és már öt gyereknél tartanék, egyértelműen az Espace lenne a befutó, ám egy kisebb dízellel (2,0 dCi, 130 LE) választanám, és egy sereg extráról is lemondanék. Ez esetben már 8,7 millióért is haza lehet vinni, ami egy Belugáért szinte barátinak mondható.

Renault Grand Espace 3.0 dCi V6 Initiale - alapadatok

motor: V6/24 dízel, 2958 ccm
max. teljesítmény: 133 kW/181 LE (4400/min)
max. nyomaték: 400 Nm (1800/min)
hajtás, erőátvitel: elsőkerék-hajtás, 6 sebességes automata váltó
végsebesség: 210 km/h
gyorsulás 0-100 km/h: 10,9 s
átlagfogyasztás: 9,5 l/100 km
CO2-kibocsátás: 250 g/km
h/sz/m/tt: 4856/1894/1746/2868 mm
saját tömeg: 1970 kg
rakodótér: 456-780-3050 l
üzemanyagtartály: 83 l
gumiméret: 225/55 R17
ár: 13 720 000 Ft
importőr: Renault Hungária Kft.

Nógrádi Attila