Ha orrunk érzékeny a kipufogógázra (ami a tüdőnknek sem tesz jót), használjuk állandóan a belső levegőkeringetést. Időnként természetesen frissítenünk kell az utastér elhasznált levegőjét, de alapvetően zárt, tiszta, huzat- és zajmentes közegben vezethetünk. Ettől viszont egy idő múlva egész biztosan párásodni kezdenek az ablakok, hiszen a kinti levegő nem áramlik be, a bentit pedig egyre jobban beleheljük. Vagyis a belső levegőkeringetés is magával vonja a klíma használatát, ha nem akarunk begőzölt ablakokkal, majdnem vakon vezetni. Klíma nélkül is fenntartható a viszonylagos páramentesség, de akkor állandóan tekergetni fogjuk az ablakokat, kapcsolgatjuk a hátsó ablakfűtést, és be-beengedjük a kinti bűzt.
A légkondi gyorsan leszárítja a párát, ám kikapcsolása szinte azonnal kellemetlen mellékhatással jár: a ventilátor dohos és büdös levegőt kezd az utastérbe áramoltatni. Ennek oka az, hogy kikapcsolt klíma mellett a hőcserélőn lecsapódó pára az utastérbe áramolva a levegőt dúsítja, állott szag kíséretében.
Mit tegyünk tehát télen, ha csillag-garázsban álló autónkkal elindulunk? A klíma működtetése nemcsak a párátlanításban, hanem a mielőbbi fagytalanításban is segíteni fog (miután a jég nagy részét lekapartuk). A szellőzést állítsuk a legmagasabb fokozatba, a fűtéskapcsolót tekerjük fel, a klímát kapcsoljuk be, a kinti levegőnek engedjünk utat, vagy állítsuk belső keringetésre, a légáramlatot pedig irányítsuk a szélvédőre. Mindez manuális klímaberendezéssel ellátott autókra érvényes. Az automata klíma a beállított hőfoknak megfelelően fogja irányítani a rendszert, a szélvédő párátlanításának bekapcsolásakor magától működésbe lép, fokozza a ventilálást a mielőbbi siker érdekében. De az időnkénti bekapcsolást a rendszer karbantartása érdekében itt is meg kell ejteni.
Na, ezért klímázgatnak a vikingek télen is.