Zentai megvédte bajnoki címét

Vágólapra másolva!
A gyorsasági bajnokság utolsó versenynapján már csak az volt kérdés, hogy ki nyeri a kis túraautók bajnoki küzdelmét. Walterné Dancsó Adriennt ezen a napon is technikai gondok hátráltatták, így Zentai Sándor meg tudta védeni a címét. A nagyoknál a már bajnok Walter Csaba győzött, a formaautóknál pedig Kis Pál Tamás.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Zentai Sándor egész hétvégén félelmetesen gyors volt, egy kis szerencse is mellészegődött, így megvédhete bajnoki címét


A kis túraautóknál még kétesélyes volt bajnoki cím, amelyik versenyző győz, azé a trófea. Walterné Dancsó Adriennt azonban ezen a hétvégén elhagyta a szerencse, szombaton a verseny közepén leállt az autója, vasárnap reggel pedig az időmérőn elment a szervója. Ez a jelenség a verseny rajtja után megint kijött, így kormányszervó nélkül kellett volna elkapnia a félelmetes tempót diktáló Zentai Sándort. A helyzetét ráadásul a bajnoki címért küzdő két cliós is nehezítette, így már a rajtnál hátrányba került. Walterné körről körre egyre jobb időket autózott, sőt a verseny végére már megközelítette Zentait, de megelőzni már nem tudta, így Zentai Sándor lett a bajnok. Walterné Dancsó Adrienn a futamon és bajnokságban is második, míg a kistúrás harmadik helyezést ezúttal Pap Zoltán szerezte meg.