Felnőtt a többiekhez - Kia Rio menetpróba

Kia Rio
Vágólapra másolva!
A Kia Rio eddig csupán árával és izmos dízelmotorjával vonzotta a vevőket, az új generáció azonban akkora előrelépést jelent, mintha fél helyett egy egész évtized választaná el a régitől. Állja az összahasonlítást a Polóval, Fiestával, Yarisszal is.
Vágólapra másolva!

Fotó: Gulyás Péter [origo]
Már-már hot hatchnek tűnik a nagy felnikkel, de a legerősebb motor is csak 109 lóerős

Belépő motorként az új fejlesztésű 1,2-est kínálják majd, amely 85 lóerős, kizárólag ehhez adnak ötfokozatú váltót, a többihez jóval pontosabban kapcsolható hatos jár. Nem váltja meg a világot a kis négyhengeres, de elég jól veszi a gázt, szeret pörögni, tehát alapnak megteszi, és a kijelölt országúti szakaszon könnyen hat liter alatt lehetett tartani a fogyasztását. Nem nyújt akkora pluszt a 1,4-es benzines hozzá képest, mint amit a 109 lóerőtől várna az ember, rosszabb a gázreakciója, és csak felül tűnt erősebbnek, de aki rendszeresen elhagyja a várost, annak inkább ez ajánlható. Mégis, a legjobban a legdrágább, 1,4-es dízel illik a Rióhoz, nem is annyira a 90 lóereje, sokkal inkább a benzinesekénél közel kétszer nagyobb, 220 Nm-es nyomatéka miatt. Persze 2000-es fordulat fölött kell tartani a fordulatszámmérőt, hogy megjöjjön az erő, de ez egyáltalán nem gond, mivel a váltó pontos, könnyen kapcsolható, élvezet használni. A régi Rio 1,5-ös, 110 lóerős dízelmotorjának dinamikájától azért távol van ez az 1,4-es, amaz szinte repítette az elődöt, jó lett volna viszontlátni, még a hangossága ellenére is.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
Az ülések nekem nem voltak maradéktalanul kényelmesek, de ez nem is egy luxusautó

Van még egy dízel a kínálatban, az 1,4-es benzines árában kínált 1,1-es háromhengeres, 75 lóerővel és 170 Nm-es nyomatékkal. Talán a legnagyobb meglepetést ez szolgáltatta, mert egy remegő, csörgő olajkályhára számítottam, de a Kia mérnökei nagyon jó munkát végeztek a hangok és vibrációk kiszűrésével (ez egyébként minden erőforrásra igaz), bentről egyáltalán nem volt kellemetlen a kis motor hangja, még a háromhengeressége is alig volt észrevehető. Országúti előzésekhez ugyan kevés az ereje, de városi használatra tökéletes választás, ha valaki meg tudja emészteni a 16,1 másodperces gyorsulási időt 100 km/órára. A viszonylagos lomhaság persze bőven ellentételeződik a fogyasztásában, ami a gyár szerint átlagosan 3,6 liter start-stop rendszerrel. Azért a gyakorlatban ez is inkább öt litert kért száz kilométeren, de mentségére szóljon, hogy nem kíméltük a hegyi utakon.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
Helyhiányra nem panaszkodhatnak a hátul ülők, az ablakuk viszont igen kicsi

Ráadásul létezik egy takarékosságra hangolt Eco Dynamics-verziója is, ami csökkentett tömeggel (klíma, hátsó ablaktörlő, és hátsó hangszórók nélkül), kisebb gördülési ellenállású gumikkal, hosszabb áttételezésű váltóval és csökkentett légellenállással már 3,2 litert tud elméletileg. Egy szinte alsó-középkategóriás méretű, tágas kisautótól szenzációs eredmény a 85 g/km-es szén-dioxid-kibocsátás is, jelenleg ez a legjobb érték a piacon, még a kétszemélyes Smart Fortwo dízel is rosszabb.

Mivel a Rio karosszériája merev, széles és lapos, nem kellett kemény futóművet tenni alá, hogy jól kanyarodjon. A rugóutakat megnövelték, a lengéscsillapítás pedig meglehetősen lágy, emiatt hirtelen irányváltásoknál és erős fékezésnél érezhetően billen a karosszéria. Az előző Rio könnyen tengeribetegséget okozhatott utasainak egy kanyargós országúti szakasz után, ennél azonban ilyenről nincs szó, a mai átlagot simán hozza, de kisautók között a puhábbak közé tartozik. Persze másképp viselkedett a 15 colos Kumho-gumikkal, mint a 17 colos alufelnikre húzott (képeken), 205 mm széles Conti SportContact 5-ösökkel, utóbbival természetesen jóval nagyobb kanyarsebességre volt képes, anélkül, hogy a gördülési komfort nagyon sprőddé vált volna.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
A lenti ködlámpák kanyarban felkapcsolódnak, maga a projektoros fényszóró nem fordul el

Vezetői hibáknál a szériában adott menetstabilizáló finoman, alig észrevehetően avatkozik közbe, és az elektromos szervokormány vészprogramja is segít, hogy a jó irányba kormányozzon ellen a sofőr. A hölgyek nagyra értékelik majd, hogy könnyű tekerni a szervokormányt, ami városban kellemes, országúton viszont jobb lenne kevesebb rásegítés és kissé több visszajelzés. Egyértelmű, hogy a Mazda2 és a Ford Fiesta sokkal több vezetési élményt ad, de ez a kisautók vásárlóinál sokadrangú szempont.

Sokkal fontosabb a vevőknek az ár, a felszereltség, és a garancia, ebben a három szempontban viszont nem nagyon lehet majd jobb ajánlatot találni a Riónál. A szeptemberi piaci bevezetéskor 2,99 millióért kínálják majd a klímás, hatlégzsákos, ESP-s, USB-csatlakozós 1,2-es Riót, pár hónap múlva viszont akár 2,69 millióért is meg lehet majd venni légkondicionáló és két hátsó ajtó nélkül, de ugyanúgy hét év gyártói garanciával.

Műszaki adatok - Kia Rio 1.2
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1248 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 62 kW (85 LE)/6000. Nyomaték: 121 Nm/4000. Sebességváltó: ötfokozatú manuális. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa 256 mm átm/tárcsa 262 mm.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4045/1720/1455 mm. Tengelytáv: 2570 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1521/1525 mm. Tömeg: 1029 kg. Terhelhetőség: 531 kg. Csomagtartó térfogata: 288/923 l. Üzemanyagtartály térfogata: 43 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 13,1 mp. Végsebesség: 168 km/óra. Átlagfogyasztás: 5,0 liter/100 km (4,8 l/100 km start-stoppal). Tesztfogyasztás: 6,3 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 114 g/km (start-stoppal 109 g/km).