Gázzal is kikerülhető a magas benzinár

autógáz
Vágólapra másolva!
A mélygarázsokat ugyan el kell felejteni és a csomagtartó egy része is egy nagy palack áldozata lesz, viszont cserébe a benzinhez képest fél áron megúszható a tankolás és a levegőbe is kevesebb káros anyag kerül.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Nálunk még szinte ismeretlen a CNG

Az LPG mellett a CNG-üzemű (Compressed Natural Gas = sűrített földgáz) járművek elterjesztésével lehetne olcsóbb és környezetbarát módon közlekedni, ám ez nálunk valószínűleg nem egyhamar fog elterjedni, pedig az LPG-nél is gazdaságosabban autózhatunk vele. Németországban, Olaszországban rengeteg CNG-s autó közlekedik, Amerikában buszok ezreit hajtják vele (a magyar NABI buszgyár rengeteget szállít a tengerentúlra), és ennek megfelelően az ottani töltőhálózat is megfelelően kiterjedt. A CNG jellemzője, hogy sokkal magasabb nyomáson, 200 baron tárolható, a töltés kis nyomással órákba telik, gyorstöltőpont kiépítése emiatt drágább.

Magyarországon történt már lépés a CNG-üzem elterjesztésére, de persze csak apránként haladunk előre. Mindenesetre például a nálunk is forgalmazott, CNG-s Opel Zafirák tankolása már legalább egy helyen hamarosan megoldható lesz. Történt két éve, hogy a Fővárosi Gázművek Zrt. és hat szolgáltató cég - a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt., a Budapesti Elektromos Művek Nyrt., a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt., a Magyar Posta Zrt., a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. valamint a Fővárosi Vízművek Zrt. - közösen aláírták a földgáz alapú közlekedés budapesti meghonosítását és elterjesztését szolgáló szándéknyilatkozatot. A nyilatkozat célja volt, hogy "aláírói hozzájáruljanak a tisztább, élhetőbb környezet megteremtéséhez".

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Kívülről szinte semmi nem jelzi, hogy ez egy CNG-s Zafira

Utánajártunk, hogy milyen előrelépést tettek az ügyben azóta. Aktuális a kérdés azért is, mert az LPG jövedéki adós, az E85 nemrég kapta meg az emelést, viszont a CNG adómentes mintegy másfél éve. Nos, a Főgáz továbbra is fontosnak tartja az ügy előrevitelét, először Budapesten kezdve meg a földgáztöltő infrastruktúra kiépítését. Ennek első lépéseként építik meg a Kőbányai úti benzinkúton Budapest első nyilvános töltőberendezését, amellyel várhatóan szeptembertől tankolhatunk földgázos járművet. Egyébként a szándéknyilatkozat aláírása óta van néhány CNG-s autó a Főgáz-flottában, Zafirák, Opel Combók és Fiat Doblók, az aláírókkal pedig újra felvették a kapcsolatot.

Az Elmű állásfoglalása az, hogy a Főgázban is tulajdonos RWE AG konszern részeként koordinált módon járnak el a szándéknyilatkozattal kapcsolatban, vagyis a gázosoké a földgázhajtás, az övék pedig az elektromos autók területe. Ennek megfelelően villanyautókat vásárolnak és tesztelnek, Elektromos Mobilitás Programjukban és microsite-on népszerűsítik az elektromos autózást, amelyről még ők sem jelentik ki, hogy a jövő járható útja lesz. A Fővárosi Csatornázási Művek szintén elkötelezettnek érzi magát, de a járművek nagy mennyiségű beszerzését a háttér kiépítettségétől teszik függővé (jelenleg nincs CNG-s autójuk). Figyelemreméltó, hogy a cég két nagy szennyvíztisztító telepén biogázt állítanak elő a szennyvízből, ennek révén saját erőből fedezik a telepek kisvárosnyi energiaigényét. A Fővárosi Vízművek ugyanúgy gondolja, mint a többiek, de a magas beszerzési árak és a hiányzó töltőhálózat miatt egyelőre nem tartják reálisnak az átállást. Mi sem, tesszük hozzá csendesen, amíg az állam nem támogatja hathatósan ezt a területet. A Magyar Posta és a BKV, amelyek ugyancsak hatalmas flottákat üzemeltetnek, nem is válaszoltak a kérdéseinkre.