Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!

Vágólapra másolva!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy cicakabrióval is lehet csajozni. Claudia Schiffer levetkőzik, Catherine Zeta-Jones túljár a férfiak eszén, Uma Thurman akciósztár lesz, Madonna pedig megkapja a magáét. Megmutatjuk, hogyan lehet felizgatni egy Porschét, és miért érdemes néha egy férfinak az eszével is gondolkodnia.
Vágólapra másolva!

Peugeot 206 CC (2001)

A Peugeot újra forradalmat csinált 2001-ben, amikor a Mercedes SLK után néhány évvel az elérhető árkategóriában is újra felfedezte egykori találmányát, a nyitható keménytetőt. A 206 CC még túlságosan új volt ahhoz, hogy csak azoknak az autója legyen, akik a férfiakat szeretik. Akkor még csajozni is lehetett vele, és menő volt nyitott tenyérrel tekerni a kormányt. Ebben a reklámban is nagyon hangsúlyos a női szereplő, ő az a hűvös szépség, akit a kabriós mindenáron le akar nyűgözni, végül egy nagy eséssel sikerül megnevettetnie, ami nagyszerű ötlet a keménytető hangsúlyozására, de arról is árulkodik, hogy ebben a korban már nem lehet akármivel bolondítani a nőket.

Volkswagen Jetta

A férfiak és a nők érdeklődési köre ritkán metszi egymást, erre épít a Volkswagen Jetta, az amerikai Bora reklámja. Ami egy férfit felvillanyoz, nem biztos, hogy egy nő ingerküszöbét is megüti, pláne, ha éppen a körmét festené a fürdőszobában. Azt sosem tudjuk meg, hogy a srác vajon hogyan ismerkedett meg a párjával, de gyanítjuk, hogy nem az autója miatt szeretett bele. Íme egy frappáns megoldás érzelemmentes autók hirdetésére.

Toyota Corolla (2001)

Egy csinos nővel még az új évezred kapcsolgatós tévénézőjét is meg lehet tartani néhány másodpercig, pláne, ha egy kis országúti kalandról van szó. Két pasas kiszúrja, hogy egy bombanőnek bedöglött a kocsija, már majdnem meg is állnak segíteni, amikor a sofőr hirtelen továbbhajt barátja legnagyobb megrökönyödésére. "Ez egy csapda, láttál már lerobbant Corollát?" - hangzik a magyarázat, majd kiderül, miért nem kell minden nőnek bedőlni.

Toyota Avensis (2003)

Ritkán alkalmazott női reklámszerep az anyós, a Toyota 2003-ban megmutatta, hogyan lehet eladni egy kocsit egyetlen dicsérő szó nélkül azzal a családtaggal, akiről a legveszélyesebb ülést nevezték el.

Pirelli P-Zero (2007)

Nem autó-, hanem gumireklám, mégis itt a helye, hiszen 2007-ben minden eddiginél több szerepet adott és egy Lamborghinit gurított a Pirelli egy harcias nő, Uma Thurman alá. Képesek voltak egy akciómozi teljes kelléktárát felhasználni és minden kulcsjelenetét leforgatni a tízperces kisfilmhez, ami még egy meglepő fordulatot is tartogat a végére. Egyetlen hibája, hogy jobban meggyőz a szép szőke színésznő vezetői tudásáról, mint a P-Zero teljesítményéről.

Audi R8 (2008)

A Pirelli hőst csinált a nőből, az Audi pedig kutyába sem veszi. Bár az R8 reklámjában is ott van egy csinos üzletasszony, a fegyveres rabló mégsem őt, hanem a fekete sportautót ejti túszul, amíg sikerül meglépnie. Ennyire még senki sem billentette ki eredeti szerepéből a gyengébbik nemet, nem csoda, ha a végén marad egy kis hiányérzetünk a német humorral szemben.

Alfa Romeo Giulietta (2010)

2010-ben minden helyreállt, az olaszok legújabb hirdetésében a nők autóreklámokban betöltött szerepe elérte a csúcspontját. Két visszatérőnk, az Alfa Romeo és Uma Thurman találkozásából a pazarul fényképezett látványvilágban eggyé válik az a két dolog, ami egy férfinak igazán fontos: a nő és az autó. Ő Giulietta, aki szerint szív nélkül csak gépek lennénk.