Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!

Vágólapra másolva!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy cicakabrióval is lehet csajozni. Claudia Schiffer levetkőzik, Catherine Zeta-Jones túljár a férfiak eszén, Uma Thurman akciósztár lesz, Madonna pedig megkapja a magáét. Megmutatjuk, hogyan lehet felizgatni egy Porschét, és miért érdemes néha egy férfinak az eszével is gondolkodnia.
Vágólapra másolva!

Sorozatunk második részét itt, harmadik részét itt találja.

A filmesek és reklámkreatívok kisokosában az első oldalon szerepel, hogy a nő, a gyerek és persze a kutya is garantált siker. Nincs is ebben semmi rossz, így vagyunk programozva. Az autók első számú célcsoportja a formás idomokra kapja fel a fejét. Persze egy kis kreativitás sosem árt, a reklámok színes és fantáziadús világában pedig egyenesen kötelező megújulni. Így jutottunk el az autó mellett bájosan mosolygó modelltől az akciózó szépségen és az idegborzoló anyóson át a túszdrámában csak statisztaszerepet kapó üzletasszonyig, hogy végül a férfi vágyának két tárgya eggyé váljon, és úgy próbálja meg elrabolni a szívét. Összeszedtük a legjobbakat.

Forrás: Ford
A csajos Ford StreetKa reklámarca Kylie Minogue volt

Chevrolet Impala (1964)

A General Motors 1964-es reklámja több szempontból is igazi klasszikus. Az elegáns kabrióhoz öltözött modellnek nem volt más dolga, mint emelni a kompozíció fényét, de hogy tényleg megdolgozzon a pénzéért, az autóval együtt helikopterrel felvitték egy utahi óriásszikla tetejére, hogy így fejezzék ki a márka nagyságát. A reklám elkészült, de az ötletgazda nagyobb kárt csinált vele, mint hasznot, mert a hirtelen feltámadó szél miatt órákig nem tudták lehozni a halálra rémült lányt, aki idegösszeomlást kapott, és beperelte a GM-et. A korabeli nyugodt életritmushoz igazodva kétpercesre vágott kisfilmre viszont még ma is sokan emlékeznek Amerikában.

Dodge Charger (1970)

Ha nem lett volna a Hazárd megye lordjai című bárgyú autós üldözős sorozat, az izomautók egyik királya, a Dodge Charger valószínűleg akkor is igazi ikonná vált volna az autótörténelemben. Kortársaival együtt ma is a férfiasság jelképe, hát még a maga idejében milyen nagyszerűen lehetett vele csajozni! Ennek a rituálénak állít emléket a tengerparton forgatott 1970-es reklámfilm, melynek főszereplője egy igazi kötött pulcsis, SZTK keretes szerencsétlen egy hárpia barátnővel együtt, aki hamar kikerül a képből, miután több bikinis lánynak is megtetszik a kocsi és persze a benne ülő fickó is. Itt a csinos nők már nem kellékek, sokkal inkább hús-vér szereplők, akiknek a jelenléte közvetetten adja el az autót.

Citroën AX (1987)

A nyolcvanas évekre forradalmi változáson ment át a nők társadalomban betöltött szerepe, amit egy olyan márka, mint a forradalmi megoldásairól híres Citroën nem hagyott figyelmen kívül. Az AX 1987-es reklámjának főszereplője egy ázsiai lány, aki egy vonat tetején autózva jut el a büfékocsiig. A kreatívokra biztosan nagy hatással volt a csúcson lévő Jackie Chan munkássága, bár a franciák mindig is erősen érdeklődtek az ázsiai kultúra iránt. Akkoriban több reklámjukban is szerepeltek olyan egzotikus helyszínek, mint például Tibet. Ez a kisfilm teljesen újraértelmezi a reklámban szereplő női karaktert, már nem is a férfiak figyelmére pályázik, hiszen a kisautó célcsoportja itt már a modern nő. A látványos kaszkadőrmutatványokkal felspécizett autóreklám pedig szintén a korszak specialitása.

Citroën Xsara (1999)

A kilencvenes évek végére forradalmi szemléletét sajnos elnyomta a Citroën, és elkezdett egészen hétköznapi kocsikat gyártani, hogy megfeleljen a korszellemnek. Ilyen volt a Xsara is, amely nem sikerült rosszul, de könnyű volt összekeverni egy japán autóval, bár sajnos csak kívülről. Ehhez a kocsihoz a 29 éves német szupermodellre, a korszak egyik ikonjára, Claudia Schifferre volt szükség, aki az összes ruhadarabjától megválik, hogy a Citroënt viselhesse. Az 1999-es reklám vérbeli kilencvenes évekbeli darab a német szállodasorozatokra rímelő luxus környezettel és atmoszférával. Felnőtt-tartalma ellenére pikáns, de nem otromba. A biztonság kedvéért egy hang a "fashion" szót suttogja közben, ha nem lenne világos, hogy ez az új divat.

Porsche 911 Cabriolet (1999)

Vetkőző nőben gondolkozott a Porsche is az évezred végén, de a németek csavartak egyet a történeten. Az Amerikában betiltott reklámban a sikátorban leparkolt 911-es kabrió felkelti egy nő érdeklődését, aki hirtelen szétrántja a kabátját, mire a kocsi izgalomba jön, amit a motorosan kiemelkedő hátsó szárny jelképez.

Alfa Romeo 156 Sportwagon (2000)

Az Alfa Romeóval kapcsolatban leggyakrabban a szépség és a szenvedély szavak ugranak elő a marketingesek szótárából, nem véletlenül. De mi van akkor, ha az Alfa kombit gyárt, amit a megfelelő formába csomagolva szeretne pénzre váltani? Megfizeti a világ egyik legszebb színésznőjét, Catherine Zeta-Jonest, akinek éppen akkor fut a mozikban Briliáns csapda (Entrapment - 1999) című filmje. Mivel az eredeti cím is a csapdába esésre utal, a történet pedig a hölgy akrobatikus hajlékonyságán alapul, meg is volt a reklám sztorija: a limuzinsofőrök direkt ráparkolnak Catherine Alfájára, de ő csak a kezükbe nyomja a cipőjét, felszakítja a ruháját és a nagyra nyíló csomagtartón át a ledönthető ülések között elegánsan becsusszan a kormány mögé. Lehet ennél meggyőzőbb érvet felhozni egy kombi mellett?

BMW M5 (2001)

Nem igazi reklám, de e nélkül nem lett volna teljes a válogatásunk. A BMW híres rendezőket kért fel, hogy forgassanak egy-egy rövidfilmet a belátásuk szerint. A kis alkotások két közös eleme egy BMW és Clive Owen, a sofőr, aki mindig valamilyen hajszába kerül az autóval. A Madonna főszereplésével készült Star című 2001-es rész hasonló alaphelyzettel indul, mint az előbbi Alfa reklám. A háklisan viselkedő híresség a parkolóba tart, ahol a fekete limuzinok között egy ezüst M5-ös várja, de itt elszabadul a pokol. A sofőr ámokfutásba kezd a hátsó ülésen hánykolódó Madonnával, aki egy kézifékes fordulónak és egy éppen időben kinyitott ajtónak köszönhetően a lehető legrosszabb formáját nyújtva zuhan a vörös szőnyegre a fotósok hada elé. Ki bánt így el a popikonnal? Hát persze, hogy a férje, Guy Ritchie.


Összeállításunk a következő oldalon folytatódik. Lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!