"Nem kell beilleszkednünk" - a londoni muszlim közösség

Muszlimként élni Londonban könnyebb, mint bárhol Európában, mivel még a buszvezető és a hentes is muzulmán, és beilleszkedni sem kell sehová. A radikális hívőket már a túlzott tolerancia zavarja a "bűnös városban", ahol az igaz hívőt naponta próbára teszi a nyugati világ "ördögi csábításai". Bin-Laden-szakállak és Halal-boltok a Big Ben árnyékában: bepillantottunk a londoni muszlim világ mélyére.

Mire a digitális kivetítő órája fél kettőt jelez, a hatalmas csarnok zöld padlószőnyegén már egy zseb-koránt sem lehet leejteni. A későn érkezők fürkésző tekintettel igyekeznek helyet csinálni a hátsó sorokban, néhány fiatal pedig egy remegő lábú aggastyánt próbál az összecsukható székekig navigálni. Pár másodperc múlva a terem falai megremegnek, és az óra alatt álló imám befogott füllel rázendít az arab nyelvű liturgiára.

A szavak nem hangzanak idegenül a fehér csipkesapkákkal és bin-Laden-szakállakkal telezsúfolt teremben: inkább az angol nyelvű információs táblák és biztonsági figyelmeztetések tűnnek furcsának a mecset falán, London szívében. Becslések szerint az Egyesült Királyságban közel 2 millió muszlim él, ők alkotják Nagy-Britannia legnagyobb vallási kissebségét és London legnagyobb vallási közösségeit. Mintegy felük lakik a fővárosban, így amint a kelet-londoni mecset imámja szájára veszi Allah nevét, ezrek és ezrek borulnak le egyetlen pillanat alatt: feneküket furcsán az égnek emelik, és hálát rebegnek "az egy igaz istennek".

Muszlim kánaán

"Muszlimként élni Londonban hihetetlenül könnyű, hiszen mindent megtalálunk itt, amire szükségünk van" - mondja Hamza Forman, a kelet-londoni mecset hitoktatója és kutatója. "Felszálsz a buszra, és a sofőr muszlim, bemész a boltba, és a hentes is muszlim: a Korán szerint az iszlám nem csak vallás, hanem - arabul - "deen", életstílus, és itt a maga teljességében élhetjük is".

Az utcán, turbánok és csadorok forgatagában járva valóban szembeötlőek a lehetőségek. Minden második üzlet muszlim kendőket, sariikat árul nagy választékban, a piaci bódéknál arabok kínálják az mp3-lejátszót és a narancsot. Minden második étteremre és hentesre nagy betűkkel ki van írva, hogy "Halal" - vagyis hogy halal-csirkét, az iszlám szabályoknak megfelelően levágott és kivéreztetett húst árulnak. Még a kínai üzletek kínai feliratai mellé is arabul írják ki a reklámszövegek jelentését.

"Nagyobb szabadságunk van itt, mint bármelyik európai országban" - mondja Ahmed, egy kisebb mecset előtt ácsorgó szomáliai programozó. Tapasztalatból beszél, élt már Hollandiában, Németországban és Dániában is. "Ott is tisztelik a jogainkat, de London az a hely, ahol egyáltalán nem kell integrálódnunk" - teszi hozzá. Neki olyan barátja is van, aki 30 éve él a brit fővárosban, de nem tanult meg angolul.

Bűnös város

A helyzet persze mégsem olyan egyszerű, mint egy muzulmán országban, hiszen a liberális nyugaton a muszlimoknak az értékrendek különbözőségével is szembe kell nézniük. A törvények szigorúan büntetik az iszlamofóbiát és a hátrányos megkülönböztetést, de pozitív diszkriminációt azért nem mindenki remélhet: nem minden munkahelyen tolerálják például, hogy a dolgozónak napi ötször imádkozni kell mennie. Sokan az ebédszünet első perceiben érkeznek rohanva a mecsetbe, mások kénytelenek kompromisszumokat kötni, és egy-egy alkalmat rendszeresen kihagyni.

Aztán ott az érem másik, egyre fontosabb oldala, a muzumán tolerancia a nyugati másság iránt: ahogy kinyitom a Timest, a harmadik oldalon egyből egy olyan cikkbe ütközöm, amely szerint "a muszlimoknak is tisztelniük kéne anglia keresztény kultúráját", és nem lenne szabad engedélyezni a müezzinek énekét. "Olyan országban élünk, ahol azt csinálsz, amit akarsz, és azt hirdetik, hogy tisztelned kell a többiek másságát. Mi viszont azt gondoljuk, hogy a mi hitünk az egyetlen igaz hit, és így ez elég nehéz" - mondja Ali, a Muslim Aid segélyszervezet radikális aktivistája, aki a pénteki nagy imádság után a palesztinoknak gyűjt adományokat.

"Ebben az országban például teljesen normálisnak számít, ha valaki homoszexuális, noha a Korán szerint ez bűn, Allah egyszer kiirtott egy teljes meleg törzset" - mondja a aktivista. "Ha ilyenekkel találkozom, Allah a hitemet teszteli; akinek erős a hite, az odamegy, és megállítja őket, megmondja, hogy ez rossz; akinek gyengébb, az egyszerűen csak gyűlöli a szívében a bűnt, amit lát" - magyarázza.

"Ez a kormány azt mondja, hogy legyél sztár, villogj, mutasd a tested, de szerintünk ez tiszteletlenség: a muszlim nő elrejti magát, mint a gyémántot, hogy aztán aki megtalálja, annak annál nagyobb kincs legyen. A hitünk próbája, hogy ne nézzünk a meztelen kirakatbábukra, a bikinis óriásplakátokra és a szexképekkel kiplakátolt telefonfülkékre" - folytatja a fellelkesült aktivista, miközben zsákjába potyognak az imáról távozók fontjai.

Erősek és eltévelyedettek

A hit és a szabályok akaratlanul is falat húznak muszlimok és nem muszlimok között. "Az igaz hívő nem ihat alkoholt és nem hallgathat olyan zenét, amelyben hangszerek vannak" - szögezi le Ali. "Az ittenieknek ellenben csak az iváson meg a diszkón jár az eszük" - mondja, ezért szerinte rendjén van, hogy nem nagyon keverednek. "Vannak nem muszlim barátaink, nincs bajunk egymással, de ha elmegyek egy nem muszlimmal kocsmába, hiába vagyok erős, az ördög ott kísért majd folyamatosan, és egy idő után megtör."

Azt persze Ali és a kelet-londoni mecset látogatói is elismerik, hogy csak a hívek töredékének (egyesek szerint felének, mások szerint tizedének) elég erős a hite az összes szabály megtartásához. "A többiek eltévelyedettek, akiket nem tagadunk meg, de akik rossz úton járnak" - mondja Ali.

Más véleményen van erről Robin, akit már a metrón szólítok meg, mivel láthatóan muszlim, de füléből füllhalgató zsinórja lóg. A huszonéves szomáliai fiatal szintén jó muzulmánnak tartja magát, de zenét hallgat, és néha diszkóba is jár, igaz, sosem iszik. Barátnője is van, bár csak felesége lehetne, de állítja, feleségül szeretné venni hamarosan. Barátai ugyanakkor még nála is könyebben bánnak a lányokkal, de szerinte ez normális, ez a többség útja. Ahogy egy nyugat-londoni piac arab hanglemez-árusa megfogalmazta: "a zene jó dolog, és aki ellene prédikál, az szélsőséges."

Mindenki testvér

A kelet-londoni mecsetben nem is a zenehallgatásról prédikálnak. "Köszöntsétek egymást az utcán gyakrabban, adakozzatok, adjatok egymásnak ajándékokat, és látogassátok, vendégeljétek meg egymást sűrűn!" - hirdeti az imám angolul, miután befejezte háromnegyed órás arab nyelvű monológját. Tiszteletről és egymás megbecsüléséről beszél, mondván: "meg kell találnod az ellenségedet és a barátodat is, és a te felelősséged, hogy a barátoddal fenntartsd a kapcsolatot". Ez az iszlám közösségek lényege, bólintanak rá a hívek, erről szól az egész akár Londonban, akár máshol a világon.

"Ha muzulmán vagy, és egy idegen országba látogatsz, az első dolgod, hogy megkeresd a mecsetet, mert ott - jöjjél akár Bangladesből, akár Szaúd-Arábiából, akár Szomáliából, fenntartás nélkül testvérként fogadnak majd és a segítségedre lesznek" - magyarázza Hamza Foreman. Ő maga nem arab, Új-Zélandról jött és pakisztánban tért meg, de - mint mondja - sosem nézték ki: "Ha ismeretlen vagy, vagy fehér, vagy utazó, akkor érdeklődéssel és csodálattal fogadnak, beszélgetnek veled, meghívnak teára, vacsorára is" - mondja. Hamza ismer olyan muzulmánt, akinek a mekkai zarándoklat alatt soha nem kellett szállásért fizetnie.

A muzulmán közösség a nagy kör, az összefogó erő, a lényeg, de a kötelékek Londonban már nem olyan erősek, mint a 40-es években- vallja be a helyi muszlimok történetének kutatója. "Már nagyon sokan vagyunk, ezért nem ismer mindenki mindenkit, mint egykor". A muzulmán közösségen belül ezért a kisebb etnikai körök válnak a közösségi események, a mecseten kívüli társasági élet helyszínévé. A legnagyobb a bangladesi közösség, a kelet-londoni mecset híveit főleg ők teszik ki, de rengetegen vannak a pakisztániak és szomáliaiak, és a mecsetekben megfordulnak még vagy 30 ország, köztük bosznia, litvánia és spanyolország muszlim fiai is. "Ezekben a kisebb csoportokban nagyon erősek a családi kötelékek, a nagy család akár 30 főt is jelenthet, ami hetente összegyűlik főzni, beszélgetni" - magyarázza Hamza.

Ha bántják őket...

A hit alapja a testvériség és a segítségnyújtás, nem csak muszlimok között, de a többi ember felé is - mondja a kutató, de azért elismeri, hogy néha vannak konfliktusaik a nem muszlimokkal. "2001 szeptember 11-e óta a média nagyon mostohán bánik velünk, Amerika azt akarja, hogy az emberek gyűlöljenek minket" - bólint rá egy mellettünk térdeplő cingár szomáliai. Mint mondja, néha előfordul, hogy megtámadnak egy muszlim nőt az utcán, de Hamza szerint ilyenkor a muzulmánok legfeljebb védekeznek, sosem állnak bosszút.

"Bízunk a brit igazságszolgáltatásban, és bár a tetteseket sokszor nem kapják el, az esetek bekerülnek a statisztikákba, ami alapján az állam később tesz értünk" - mondja. "Van itt egy íratlan megállapodás, hogy nem bántjuk egymást az angolokkal, mert nem azért jöttünk, hogy börtönbe kerüljünk. És Mohamed azt mondja: ha egy muszlim megszeg egy megállapodást, az többé nem tartozik hozzám - ez nagyon súlyos kijelentés, amit tiszteletben kell tartanunk".

Mégis, nem olyan nehéz a muszlimokat feldühíteni: a brit külpolitikára nagyon sokan fújnak. "Egy muszlim számára szörnyű, ha valakik a testvéreit bántják, és nehéz egy olyan országban élni, amelyik a közel-keleten a szegény arab országokat bombázza, és muszlimokat öl" - mondja Hamza Foreman.

A legtöbben azonban imákban vezetik le ezt a dühöt, pénzt adnak a palesztin segélyszervezeteknek, és csak nagyon kevés emberben, a muszlimok 0,01 százalékában alakul agresszivitássá ez a harag - állítja. Az adakozás hangulatát ugyanakkor nem a békés mosoly jellemzi: "Ellenségeink kéz a kézben menetelnek, hogy letörjék a muszlimokat, az ellenség egyesült a muzulmánok ellen" - a Muslim Aid aktivistái ezekkel a szavakkal kérnek támogatást a mecsetben a palesztinok megsegítésére.