Pedofilokat és bűnözőket támogat a múlt héten Nobel-díjat kapott antiszemita, kommunista írónő
A 82 éves Annie Ernaux terrorista szervezetekkel is kapcsolatba került. Ráadásul közismerten rossz író.
A 82 éves Annie Ernaux terrorista szervezetekkel is kapcsolatba került. Ráadásul közismerten rossz író.
New Yorkban komolyabb válaszra van szükség a zsidókat ért támadások kapcsán.
A magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen.
Antiszemita botrányok, szövetség Gyurcsánnyal, diktatórikus pártvezetés, nevetséges hisztik. A volt Jobbik elnök mindent megpróbált a hatalomért, de szánalmas összeomlás lett a vége.
A német politikusok döntő többsége nem csinál semmit és tűri.
Szilágyi korábban a neonáci bűnözőkből álló Árja Testvériség nevű bűnszervezetet vette védelmébe.
Amíg olyan náci karlendítést végző, és antiszemita kijelentéseket tevő politikusok, mint Z. Kárpát Dániel vannak a pártban, addig a Jobbikban jelen van az antiszemita gondolkodás - írja az amerikai lap.
Gyurcsány Ferenc jelöltjének, Márki-Zay Péternek az antiszemita botrányai egymás után derülnek ki.
Gyurcsány Ferenc jelöltjétől nem idegen az antiszemita, kirekesztő, rasszista megnyilvánulás.
Óriási a felháborodás az Amnesty International jelentése miatt.