autós 2023. 11. 04.
Teljes káoszba fulladt a budapesti közlekedés Karácsonyék miatt
A lakók életveszélyben érzik magukat, az egyirányúsított utcák pedig újabb dugókat okoznak.
A lakók életveszélyben érzik magukat, az egyirányúsított utcák pedig újabb dugókat okoznak.
Nem tette meg, amire a rendőr utasította.
Instant karma a 61-es főúton.
Nemrég szerzett jogosítványt, most le is mondhat róla egy időre.
Az autómentes hétvégét is végigkocsikázta a főpolgármester.
A víz olyan mély volt, hogy a jármű ajtaját már nem lehetett kinyitni.
A sofőr kétszázzal menekült a rendőrök elől.
Úgy kanyarodott, hogy nem nézett bele a tükörbe.
Megtartották az első akciót.
Az is kiderült, hogy nem is vezethetett volna.