Rekordot dönthet a fogadások összege az NFL-döntőn
Több mint 50 millió felnőtt tesz fogadásokat a Super Bowlra, és a tétek összege meghaladhatja majd a 16 milliárd dollárt.
Több mint 50 millió felnőtt tesz fogadásokat a Super Bowlra, és a tétek összege meghaladhatja majd a 16 milliárd dollárt.
A férfi joggal gondolta, hogy Argentínára ilyen oddsz csak a mesében van.
Megdöbbentő módon csapták be a fogadókat a csalók.
Halála ügyében vizsgálatot indítottak a Dél-Afrikai Köztársaságban.
A köztársasági elnök Demján Lídiát és Czakó Borbálát fogadta.
A határ menti kórházak felkészültek - mondta az emberi erőforrások minisztere.
A férfi hasfájással ment a kórházba, meg kellett műteni a lenyelt tárgy miatt.
Szabó László szerint a magyar parasport soha nem látott magasságokba emelkedett.
Több mint 220 millió forintot fizettek ki a nyerteseknek.
Volt olyan sportkedvelő fogadó, aki 1000 forintos téttel 1 milliós nyereményre tett szert.