Kevesebb cápatámadás történt, de jelentősen megugrott a halálos esetek száma
A Floridai Természettudományi Múzeum cápatámadási-adatbázisa közzétette a 2020-as évre vonatkozó jelentését.
A Floridai Természettudományi Múzeum cápatámadási-adatbázisa közzétette a 2020-as évre vonatkozó jelentését.
A vállalatot, sőt, az illetékes hivatalt is azzal vádolják, hogy csaltak az újraminősítés engedélyezését megelőző tesztek során.
Úgy tűnik, a tavaszi járvány legnagyobb vesztese az SMS volt a távközlési szektorban.
A nemzetközi összehasonlítás alapján Magyarország nagyot lépett előre a világranglistán.
Ez némi meglepetés, hiszen az elemzői várakozásokat is felülmúlta a negyedéves jelentésük.
2020 májusában magyarországi szálláshelyekre összesen 134 ezer vendég érkezett.
A cég eladásai a koronavírus ellenére is egymilliárd dollár közelébe kerültek.
Az épületek építése 4,4 százalékkal csökkent.
Ezek voltak a pénteki gazdasági fejlemények a koronavírussal kapcsolatban.
Közel egymillió azonnali utalást bonyolított le a bank.