Tizenhét éve szökött meg ez a flamingó, de köszöni, jól van
Több mint 1100 kilométert tett meg azóta.
Több mint 1100 kilométert tett meg azóta.
Sok réce kerülhet bajba a lapostetőkre és erkélyekre épített fészkek miatt márciustól júniusig.
Számos madárfaj csaknem egy hónappal korábban fészkel, mint száz éve.
A havasi pityer az Alpok és Kárpátok törpefenyves, sziklafüves régióiban költ.
Műholdas nyomkövető eszközökkel két éven át vizsgálták az erdők királynőjeként ismert erdei szalonkák vonulását.
Egy héten belül csaknem 200 elpusztult vagy haldokló tengeri madár tetemét fedezték fel.
Az andoki kondor kihalófélben lévő faj, amelyből kevesebb mint 7000 maradt a vadonban.
Egy új tanulmány feltárta, hogyan tudják a madarak a legjobb dalukat énekelni, amikor udvarolnak.
A nagy tömegekben hullámzó madarak elképesztően szép látványt nyújtanak, de amit maguk után hagynak, abban nincs köszönet.
A fehér pelikánok több ezer kilométert tesznek meg vándorlásuk során.