Tájékoztató honlapot kapott az 5G
Hiteles és pontos információkat ad az érdeklődőknek az 5G.hu.
Hiteles és pontos információkat ad az érdeklődőknek az 5G.hu.
Minden várakozást felülmúlt a Xiaomi első negyedéves teljesítménye.
Rendhagyóan adta ki a Dr. Magyari Endre-díjakat az NMHH elnöke a Távközlés Világnapján.
Főként Európában és az Egyesült Államokban az emberek egyre több időt töltenek internetezéssel.
140 vállalatnál honvédelmi irányító csoportok jelennek meg, már csütörtökön - jelentette be a honvédelmi miniszter.
Európai Bíróság ítélete szerint nem sértett európai uniós jogot a magyar kormány - nyiltkozta az igazságügyi miniszter.
Az idén változatlan bevételekre számítanak, de a korábbiaknál kevesebb osztalékot fizetnek.
Bővítené a hálózati eszközök beszállítását végző cégek körét.
Elemzők szerint ez szinte bizonyíték arra, hogy a latorállam kikerüli az ellene elrendelt szankciókat.
Budapesten tartja rendezvényét az ITU Telecom World