Vágólapra másolva!
Megvan, itt van, végre, végre, a leszbikus filmek kánonja, sóhajtják lányok és asszonyok a Dunán innen és túl. Ebből a teljesség igénye nélkül készült tízes listából kimaradt jó néhány gyöngyszem, de így is megtalálható rajta a mozis terjesztésre szánt leszbikus filmek legjava. Szervezési elvünk az időrendiség, mert a rangsorolás félrevezető lehet: mindegyik film mással hódít. Figyelem, kutatások bizonyítják, hogy a cikk elolvasása nem vonja maga után a szexuális orientáció megváltozását, de ha bármelyik itt szereplő filmet háromnál többször láttad, tudjuk, ki vagy és hol laksz. Éljen a halmazelmélet!
Vágólapra másolva!

A Mátrix-trilógiát jegyző Wachowski testvérek első írói-rendezői munkája ez a fülledt krimi-thriller, melyben két nő lenyúlja a helyi maffia pénzét, majd "ellovagol" a naplementébe. Előtte persze még sok minden történik.


Corky (Gina Gershon), a frissen szabadult hardcore leszbikus munkát kap Caesartól, egy a maffiának bedolgozó piti gengsztertől. A lakásfelújítási munkálatok azonban nem foglalják le annyira, hogy ne legyen ideje amúgy rendesen megstírölni Caesar barátnőjét, Violetet (Jennifer Tilly), akinek egyáltalán nem kellemetlen ez a figyelem. Caesar háta mögött hamarosan heveny szexuális töltettel fűszerezett viszonyt kezdenek, melynek egy stratégiai pontján kölcsönösen megcsodálják egymás leszbikus jelképekkel körbetetovált testét. Merthogy - micsoda mázli - Violet bizony titokban szintén zenész. Nem is kell több a gerlepárnak, zseniális tervet agyalnak ki: Caesart bemártják a maffia előtt, és míg azok csomókat bogoznak és egymást ölik, elszelelnek. Pörgős, profi darab, élvonalbeli színészekkel.