Vágólapra másolva!
Koltai Lajos új filmje, az Este mágnesként vonzotta napjaink filmművészetének istennőit, csak kapkodhatjuk a fejünket a szereposztás láttán. A csodálatos női összjátéknak persze már vannak hagyományai Hollywoodban, Franciaországban és Spanyolországban is. Összeállításunk a tíz legjobb női szereplőgárdát próbálja rangsorolni a kisvárosi boszorkányoktól a könnyűvérű börtöntöltelékeken keresztül Almodóvar háreméig.
Vágólapra másolva!

2. Mindent Éváról

Forrás: [origo]

Anne Baxter, Bette Davis, Marilyn Monroe és George Sanders


Amikor még nem aggatták rá minden jöttment popcsillagra a díva jelzőt, az értelmező szótárban a Mindent Éváról Margója (Bette Davis - felejthetetlen) szerepelhetett volna e címszó mellett. Ő az a sikeres színésznő, aki tisztában van tehetségével, vonzerejével és hatalmával, egyetlen félsze csak az, hogy ő sem lesz már fiatalabb. Ráadásul ott liheg a nyakában a konkurencia egy kissé túl készséges asszisztens személyében. Rekord, hogy négy hölgyet jelöltek Oscarra ebben a mesterműben nyújtott alakításukért, a filmtörténet ironikus bónusztréfája pedig az, hogy Hollywood egy későbbi királynője pont ebben a filmben tűnt fel egy aprócska szerepben: ő bizony nem más, mint Marilyn Monroe.

Az egy filmre jutó színészistennők száma: 5 (Bette Davis, Anne Baxter, Celeste Holm, Thelma Ritter, Marilyn Monroe)

+ + +

1. Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Mindent anyámról, Volver

Forrás: [origo]

Pedro Almodóvar a Volver szereplőgárdájával


"Minden nőben ott van a szent. Minden nőben ott van a bűnös. Minden nőben ott van az anya. Minden nőben ott van a kurva. Minden férfiban ott van a nő" - így szólt a Mindent anyámról promóciós kampányának egyik hirdetése, ami rendkívül találó Almodóvar összes női témájú remekművére. Addig-addig próbálgattam különböző szempontok alapján eldönteni, hogy melyik filmjét emelhetném itt ki, amíg rájöttem, hogy képtelenség választani. A nemzetközi hírnevet hozó Asszonyok... minden mondata és a legapróbb epizódszerepig minden résztvevője lehengerlően vicces, a Mindent anyámról remekül ötvözi a melodrámát a filmes hommage-zsal, a Volver pedig közönségbarátabb formában hasznosítja újra az életmű összefüggő morzsáit, és összehozza a régi múzsát az újjal. Egy szónak is száz a vége; Almodóvar az a rendező, akinek a jelenkori filmművészet többdimenziós nőalakja a legtöbbet köszönheti, elképzelhetetlen lenne bárki más filmje az első helyen.

Az egy filmre jutó színészistennők száma: átlagban 4.33 (Carmen Maura, Penélope Cruz, Candela Pena, Marisa Paredes, Cecilia Roth, Julieta Serrano, Rossy De Palma, Chus Lampreave stb.)

* * *

A teljesség igényének jegyében következzen még pár példa tekintélyes női szereplőgárdák összetrombitálására, még ha végeredményben nehezen is vehetnék fel a versenyt a fenti lista darabjaival: Acélmagnóliák, Sült zöld paradicsom, Bárhol, bármit, bármikor..., A szerelem színei, Mona Lisa mosolya, Kisasszonyok, Dr. T. és a nők, Mianyánk kivan, Anya, lánya, unokája

Onozó Róbert