A meleg Jim Carrey leszerepelt

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a legújabb Alain Resnais-film helyett inkább egy otromba tinivígjátékra üljek be. Ostoba arroganciával azt gondoltam, hogy semmi érdekeset nem tud nekem mondani egy 86 éves ember, akinek a legjelentősebb alkotása (Tavaly Marienbadban) több, mint ötven évvel ezelőtt készült. Óriásit tévedtem: a Les herbes folles (Bolond füvek) egy igazi remekmű, az idei cannes-i filmfesztivál eddigi legjobb filmje.Les herbes folles | André Dussollier és Sabine AzémaAz első öt percben szörnyen modorosnak tűnt az egész. Nem tudtam mire vélni a parfümreklámszerűen kiglancolt képeket és a körülményeskedő, idegesítően önreflexív narrációt, de aztán hamar leesett, hogy amit Resnais csinál ebben a filmben az olyan zseniálisan evidens, hogy nem fér a fejembe, hogy ez eddig miért nem jutott eszébe senkinek.A narrációban a főhős gondolatait halljuk, de nem csak a történet elmeséléséhez szükséges szépen megszerkesztett gondolatokat, hanem MINDEN gondolatot. Ebben még semmi új nincs, megformálatlan gondolatfolyamot már sok narrációban alkalmaztak, de Resnais ezt azzal fejeli meg, hogy az összes szereplő minden megnyilvánulásában azt mondja, amit gondol. Tehát nem a jómodor, a tisztesség, a megfelelési vágy, a szeretetéhség és millió más szűrő által agyoncenzurázott szánalmas mondataink jönnek ki a szájukon, hanem pontosan az, ami adott helyzetben megfogalmazódik a fejükben. Képzeljük el az Annie Hall-ból azt a jelenetet, amikor a teniszezés után Alvy és Annie a tetőn beszélgetnek, de úgy, hogy azt mondják ki, ami ott feliratként szerepel. Na, a Les herbes folles-ben minden jelenet ilyen, és ez eszméletlenül vicces.Les herbes folles | Michel Vuillermoz és Mathieu AmalricAhogy azt Yonderboi is megmondta, az élet szépségét a fentek és a lentek szüntelen váltakozása adja, így meg sem lepődtem azon, hogy a Les herbes folles végtelenül üdítő fentje után egyből jött a pusztító lent is, az I Love You, Phillip Morris című film képében.I Love You, Phillip Morris | Ewan McGregor és Jim CarreyA Jim Carrey és Ewan McGregor főszereplésével készült komédia szórakoztatónak ígérkezett, de a mozipartneremmel a vetítés alatt még csak el sem mosolyodtunk egyszer sem, viszont annál többször néztünk egymásra elképedt tekintettel. Nem akartuk elhinni ezt az elhibázott zagyvaságot, amiben meleg szerelmespárként Carrey úgy grimaszolt és ripacskodott, mintha a Hanta Boy 2-ben lenne, McGregor pedig egy Szeszélyes évszakok szkeccs árnyaltságával hozta a homokost. Az elsőfilmes rendezők, Glenn Ficarra és John Requa (ők eddig csak az egyébként kiváló Tapló télapó forgatókönyvének a megírásával vetették észre magukat) valószínűleg annyira meg voltak illetődve, hogy két ekkora sztár szerepet vállalt a szakadt kis filmjükben, hogy nem is merték őket instruálni. Hogy a mai kedvenc blogunk időtlen kérdésfelvetésével éljünk: az I Love You, Phillip Morris minek van?