A szépség belülről fakad: színésznők, akik elcsúfíttatták magukat

A rém
Vágólapra másolva!
Nem ritka a filmvilágban, hogy valaki egy szerep kedvéért hatalmas fizikai átváltozáson esik át. Különösen szembetűnő tud lenni, amikor egy gyönyörű színésznőt csúfítanak el, de ezeknek az alakításoknak általában megvan a hozadéka. Ilyen szerepek közül szedtük össze a legérdekesebbeket.
Vágólapra másolva!

Rooney Mara: A tetovált lány

Szerepelhetne akár az eredeti svéd verzió főhőse, Noomi Rapace is, de Mara átalakulása egy fokkal látványosabbra sikerült. Lisberth Salander, a különc hacker feltűnő jelenség, ez pedig David Fincher amerikai újrafeldolgozásában sem volt másképp. A remake meglepően remekül sikerült, sokak szerint az eredetit is lepipálja, ebben Fincher mellett oroszlánrészt vállalt Mara is. Átfestett szemöldök, punkos frizura és rengeteg testékszer, a színésznő többek közt mindkét mellbimbóját átlövette. Extravagáns külsejéhez szenzációs alakítás párosult, aminek okán egyből Oscar-jelöléssel és számos emlékezetes szereppel gazdagodott a karrierje.

Rooney Mara, mint a tetovált lány Forrás: Intercom

Glenn Close: Albert Nobbs

A veterán színésznő szintén mestere az átváltozásnak, játszott már veszélyes csábítót, gonosz boszorkát, de odaadó feleséget is. Idén valószínűleg már ő is az Oscar-díjasok táborát fogja erősíteni, de most egy korábbi, szintén jelölt alakításáról lesz szó. Az Albert Nobbs a 19. századi Írországban játszódik, ahol a címszereplő hölgy férfinak adja ki magát annak érdekében, hogy munkát találjon és független lehessen. Rodrigo García műve egy tipikus korrekt tanmese lett, amire ma már nem sokan emlékeznek, ami miatt mégsem merült feledésbe, az egyértelműen Close alakítása. Ha nem lenne világhírű színésznő, minket is könnyen becsapott volna, annyira jól adja a komornyikot.

Emma Thompson: Nanny McPhee – A varázsdada

Mary Poppins kicsit másképp ebben a 2005-ös családi filmben, amiben Emma Thompson alakítja a főszereplőt. Kedves és szórakoztató alkotás, melyben a család minden tagja örömét lelheti. Az igazán emlékezetes azért mégiscsak Thompson külleme. Borzasztóan elnagyolt, de ebben a környezetben a túlzások velejárói a cselekménynek. Bibircsók, kapafog, összenőtt szemöldök, krumpliorr, igazi csúfság lett a brit hölgyből, a rábízott gyermekek nem hiába titulálták kezdetben boszorkánynak. Az már részletkérdés, hogy meg lehet barátkozni ezekkel a küldőségekkel. Főleg ha az ember tud varázsolni.

Nanny Mcphee Forrás: UIP-Duna Film

Mariah Carey: Precious – A boldogság ára

A gyönyörű énekesnő az ötödik x-hez közelítve sem rejtegeti a testét, büszkén vállalja dús idomait. Épp ezért volt meglepő, amikor feltűnt ebben a 2009-es, Oscar-nyertes drámában egy tőle merőben szokatlan szerepben. Nem sok időt töltött a vásznon, de bizonyította, hogy nemcsak a pózoláshoz ért, hanem tehetséges színésznő is. Egy gyermekjóléti szolgálatos dolgozót alakított, akinek igen viharvert volt a külseje.

Nem kell olyan drasztikus változtatásokra gondolni, mint a lista többi tagjánál, de Carey kopott ruhákban, kócosan, smink nélkül állt kamera elé. Elmondása szerint mindig próbált egy kis púdert becsempészni a forgatásra, de Lee Daniels rendező hallani sem akart erről. Másnál talán nem lenne ennyire hangsúlyos ez a fajta átalakulás, de Carey esetében merész húzásnak bizonyult.

Péter Zsombor