Felébe kerül majd az EU-ban érvényes szabadalom

Vágólapra másolva!
Mintegy harminc évvel az első kezdeményezés után az EU-tagállamok megegyeztek a közösségi szabadalomról, amely javíthat az Európai Unió versenyképességén. Magyarország az egy főre jutó szabadalmak számát tekintve az első 10 között van a világon - írja a Bruxinfo.
Vágólapra másolva!

A kutatásfejlesztés és az innováció területén az EU-nak óriási lemaradása van az Egyesült Államokkal és Japánnal szemben. Az Európai Unióban ezer munkavállalóra 5, az Egyesült Államokban 8, Japánban pedig 9 kutató jut. Az EU-átlagában 1 millió emberre 28 csúcstechnológiai szabadalmat nyújtanak be.

A tagjelölt országok 2000-ben GDP-jüknek kevesebb, mint 1 százalékát fordították kutatásfejlesztésre, ami messze elmarad a tagországok közel 2 százalékos átlagától, az USA 3 százalék körüli átlagáról már nem is szólva. Magyarország 2000-ben a GDP 0,8 százalékát fordította kutatásfejlesztésre, jelenleg körülbelül 1,2 százalékát.

Az EU döntése szerint 2010-ig a GDP 3 százalékára emeli a kutatásfejlesztésre fordított kiadásokat, amelyek kétharmadát a magánszektornak kellene fedeznie.

Európai Unió/nagyvilag/index.htmlTovábbi EU-s hírek

Miközben az Európai Unióban 2001-ben 1 millió lakosra 161 benyújtott szabadalom jutott, a tagjelölteknél átlagban mindössze 8. Magyarország ugyanakkor a kivételek közé tartozik. Szakértők szerint, bár kedvező pozíciónk évről évre gyengül, hazánk a szabadalmaknak az összlakossághoz viszonyított arányát tekintve még mindig az első 10 ország között van a világon.