A Bank of America szerint kockázatos a forint

Vágólapra másolva!
A jelentős valutaválság-kockázati zónába emelte a forintot legújabb térségi elemzésében a Bank of America. A pénzügyi szolgáltató szerint 51 százalékos a valószínűsége a forint 5 százaléknál nagyobb külső értékvesztésének.
Vágólapra másolva!

A világ harmadik számú pénzügyi szolgáltatójának londoni befektetési irodája havonta ad ki feltörekvő piaci valutaárfolyam-kockázati listát, amelyet már egy éve rendre a forint vezet. A februári listán azonban a forint abba a zónába került, amelyben a bank meghatározása szerint "nagyon magas" a jelentős, azaz 5 százalék feletti leértékelődés kockázata.

A kockázatokat az árfolyamkilengések veszélye alapján súlyozó listán 5-től 20 pontig terjed a kockázati mutató. Magyarország árfolyamkockázati megítélése az előző havihoz képest csaknem másfél ponttal emelkedve - a vizsgált feltörekvő piaci valuták közül egyedüliként - a 15 pontos szint fölé került, ahol a Bank of America előrejelzési modellje szerint 51 százalékos a valószínűsége a valuta 5 százaléknál nagyobb külső értékvesztésének.

A Bank of America szakértője szerint a magyarországi alapmutatók a jelenleginél lényegesen gyengébb forint-euró árfolyamot indokolnának. A Bank of America a negyedik negyedévre 280 forintos euróárfolyammal számol.