Túl a félmillió vállalkozáson

Vágólapra másolva!
Tovább emelkedett a vállalkozások száma, a legnépszerűbb a kft-alapítás volt 2007-ben. A megszűnő cégek jó része kényszervállalkozás volt - derül ki az Opten Kft. 2007-es tendenciákat összesítő jelentéséből.
Vágólapra másolva!

Tavaly év végén a Magyarországon működő társas vállalkozások száma meghaladta az 536 ezret, ez szerény növekedés 2006-hoz képest. A hosszú évek óta emelkedő tendencia 2007 második felében felgyorsult, a korábbi 40 százalékkal szemben tavaly 60 százalékkal több céget jegyeztek be, mint ahányat töröltek a cégjegyzékből. A jelenség egyértelműen a cégtörvény szeptemberi lazításának tudható be. Ezt támasztja alá az is, hogy a csaknem 34 000 újonnan bejegyzett cég háromnegyede korlátolt felelősségű társaság lett, köszönhetően annak, hogy ez a társasági forma szeptember óta már 500 ezer forint törzstőkével is bejegyezhető. A változás hatályba lépése óta alapított kft-k 60 százaléka alakult ezzel a minimális törzstőkével, vagyis a cégalapítók kedvezően fogadták a kormányzati intézkedést - jelentette ki Csorbai Hajnalka, az Opten Kft. stratégiai igazgatója.

A megindított felszámolási eljárások számát tekintve a 2006-os gyors növekedést 2007-ben nem követte látványos emelkedés. Míg 2006-ban 9559 cég ellen indítottak beszállítóik vagy hitelezőik felszámolási eljárást, addig tavaly 9823 társaságtól akarták visszanyerni pénzüket ilyen módon a partnerek, és ez mindössze 2,7 százalékos növekedés. A csődeljárások száma a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is elenyésző volt, ez a lehetőség továbbra sem vonzó a bajba jutott vállalkozások számára.

Sokkal rosszabb azonban a helyzet, ha azt vizsgáljuk, hogy cégjegyzékből történt törlések mögött milyen okok húzódtak meg - állítja Csorbai Hajnalka. 2007-ben több mint 20 700 céget töröltek a cégjegyzékből. A törlések 36 százaléka még mindig fizetésképtelenségi eljárás következménye, ami enyhe csökkenés 2006-hoz képest. Nagyobb gond ugyanakkor, hogy a cégek megszűnésében ugyancsak fontos szerepet játszik a hivatalból történő törlés. Ezek mögött jellemzően a mulasztás, hanyag cégvezetés, rosszhiszeműség, vagy csalás áll, így 24 százalékos arányuk az összes megszűnésen belül nem fest túl jó képet a társas vállalkozások cégvezetési gyakorlatáról. "A felszámolási eljárással megszűnő és a hivatalból megszüntetett cégek együttesen a törölt cégek 60 százalékát adják, ami azt jelenti, hogy a cégmegszűnések több mint fele vezethető vissza rossz gazdálkodásra, vagy negatív üzleti magatartásra" - véli a stratégiai igazgató.

Feltűnő, és az egész évre jellemző tendencia volt ugyanakkor a végelszámolási eljárások számának gyors növekedése. Az év egészében a 2006. évinél 61 százalékkal több céget szüntettek meg tulajdonosai ezen a módon. Az Opten elemzése szerint ez kizárólag az alacsony árbevételű betéti társaságok körében tapasztalható tömeges cégbezárások eredménye. "A növekedés azt jelenti, hogy van foganatja a tényleges munkaviszonyt leplező vállalkozások ellen irányuló kormányzati hadjáratnak, de az abszolút számok azt mutatják, hogy még mindig tömegesen vannak jelen a kényszervállalkozások a rendszerben" - vélekedik a stratégiai igazgató.