A harmadik negyedévben a magyar GDP elérheti a járvány előtti szintet

GDP, gross domestic product, bruttó hazai termék
Vágólapra másolva!
A járvány harmadik hulláma és az ellene hozott korlátozó intézkedések, valamint a tavaly év végi, a vártnál magasabb bázis miatt 6,8 százalékról 6,6 százalékra mérsékelték a bruttó hazai termék (GDP) idei növekedésre vonatkozó kilátásukat a Takarékbank és a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzői. Előrejelzésük szerint a járvány előtti szintet a harmadik negyedévben érheti el a GDP, jövőre pedig 6,7 százalékkal bővülhet a gazdaság. A második félévben már újra munkaerőhiány léphet fel, ami gyorsíthatja a bérnövekedést. Idén 3,9-4 százalékos átlagos inflációra számítanak, nem tartják kizártnak, hogy az év második felében az Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatot emel. A járvány lecsengéséig a forint várhatóan a mostani árfolyam közelében marad.
Vágólapra másolva!

Ezen az oldalon három táblázatot láthat, amely összefoglalja a Takarékbank előrejelzéseit. Az első a magyar makrogazdasági alappályabeli, a második pedig a globális illetve hazai pénz- és tőkepiaci előrejelzéseit mutatja.

Felső táblázat: Magyar makrogazdasági alappályabeli előrejelzéseink összefoglalása, alsó táblázat: Globális illetve hazai pénz- és tőkepiaci előrejelzéseink összefoglalása Forrás: KSH, Eurostat, MNB, Bloomberg, Takarékbank

A következő táblázatban pedig a Takarékbank forgatókönyvek előrejelzéseit foglalja össze:

A forgatókönyvek előrejelzéseinek összefoglalása Forrás: Forrás: KSH, Eurostat, MNB, Bloomberg, Takarékbank