Vágólapra másolva!
Az időjárás rovat írásaiból válogatva az extrém időjárással kapcsolatos hazai és nemzetközi jelenségekről, a jelenségek hátteréről és következményeiről szóló cikkeket gyűjtöttük össze ezen az oldalon.
Vágólapra másolva!

Tartós kánikula Oroszországban

Kedden Európa magasan legforróbb vidéke a Kelet-európai-síkság volt. Moszkvában már napok óta kánikula uralkodik, és még nincs vége a nagy melegnek.

Szakad a hó az Alpokban - fél méter is esett

Hétfőn Svájc jelentős részén az erős csapadékban 1000 méter alá csökkent a havazás határa, ami kedden más térségekre is átterjed. Helyenként nagy mennyiségű hó hullott, a magasabb utakat vastag hó borítja. Pontosan egy éve ugyanilyen kései havazással indult a nyár.

Szerdán Moszkvában nyár volt, Rómában csak tavasz

Végre egy igazán meleg nap köszöntött Moszkvára. Szerda napköben 28 fokot mértek. Eközben a Földközi-tenger középső medencéjében több fokkal alacsonyabb értékek voltak a jellemzők. A moszkvai meleg egyelőre átmeneti.

Német tornádók, havazás az Alpokban

A hazánkban kedd délután nagy viharokat okozó hidegfront már tőlünk nyugatra is letette névjegyét. Miután Németországban két helyen is tornádó alakult ki vasárnap, az erős lehűlésnek köszönhetően kedden az Alpokban a havazás határa helyenként 1300 méterre süllyedt.

Vihar-átvonulás Cipruson

Pénteken heves záporok, zivatarok törtek ki Cipruson, jelentős közlekedési fennakadást, árvizeket, néhány órás áramszünetet okozva. Amilyen gyorsan jött a rossz idő, olyan sebességgel el is távozott.

45 fok a Nílus partján

A szokásosnál is jóval forróbb idő ér véget május második hétvégéjén Egyiptom déli részén. A hőmérséklet napokig átlépte a 45 fokot.

Tornádók, árvizek az Egyesült Államokban

Az elmúlt hétvégi tornádó pusztítás után továbbra is árvízveszély uralkodik az USA középső vidékén. Az ismétlődő esőzésben patakok, folyók lépnek ki nagy területen medrükből.

Májusi fagyok nagy károkkal

A szerdai, jelentős károkat okozó hajnali fagyok után csütörtökön a besodródó felhőzetnek köszönhetően már csak kevés helyen észleltek nulla fok alatti hőmérsékleteket. Bár a május 2-i értékekhez hasonlót még nem regisztráltak, a rekord megdőlése nem egyértelmű. A májusi fagy viszonylag ritka esemény, gyakoriságuk azonban a melegedő klíma ellenére sem csökkent.

Az aszály is fokozta a fagyveszélyt

Május második hajnalán az ország jelentős területén volt fagy. A májusi csípős éjszakákért a szárazság is felelős.

Az eddigi legszárazabb április

A mérések kezdete óta nem észleltek ilyen száraz áprilist Nyugat- és Közép-Európa számos térségében. Sokfelé egy csepp eső sem hullott.

46 fok Pakisztánban

India és Pakisztán határvidékén egy-másfél hónappal előresietett az időjárás. A közel két hete tartó hőhullám egyelőre csak fokozódik. Az indiai fővárosban is folyamatos a 40 fok feletti hőség.

Rekordmeleg április Nyugat-Európában

Rendkívüli időt hozott az április a kontinens nyugati vidékén. Különösen Németországban és a Benelux államokban volt nagy az eltérés az átlaghoz képest. Szerdán a német-holland határhoz közel ismét 30 fokot mértek.

Három évszak egy hét alatt

Az Egyesült Államok északkeleti csücskében egy hét leforgása alatt télből a nyárba váltott az idő. A változékonyság nem áll meg, a nyári idő csak egy napig tart.

44 fok Pakisztánban és Indiában

India északnyugati vidékén és a szomszédos pakisztáni területeken egy hete tart a hirtelen jött forróság, helyenként 44 fokot is mértek.

Folytatódik az ítéletidő az USA-ban

Az Egyesült Államok északkeleti vidékén tovább tart a rendkívüli időjárás. Esőktől áradó folyók, helyenként fél méteres havazás, máshol 110 km/órás szél tart fenn folyamatos veszélyhelyzetet.

Visszaköszön a tél az Államokban

Az Egyesült Államok északkeleti határán nehezen tavaszodik, ismét sokfelé esik a hó. Chicagóban a repülésben is jelentős fennakadásokat okoztak a téli viharok.

Árvizek Spanyolországban

Spanyolországban a már több mint egy hete tartó változékony, csapadékos időjárásban folyók léptek ki medrükből. A szokatlanul esős időszak várhatóan a jövő hét elejéig tart.

Télies húsvét az USA-ban

Az Egyesült Államok északkeleti vidékén sokfelé télire vált az idő, épp az ünnepeken várható a legnagyobb hideg. Hajnali fagyokra még Floridában is fel kell készülni.

Moszkvai tavasz: melegebb mint Athén

Csütörtökön az orosz főváros Európa egyik legmelegebb fővárosa volt, többek között két fokkal haladta meg Athén hőmérsékletét.

Hóvihar és tornádó az USA-ban

Egy markáns ciklon okoz nagy területen szélsőséges időjárást a napokban az Egyesült Államok közepén. Míg helyenként a hóvihar, máshol tornádókat is tartalmazó zivatarfelhők okoznak gondokat.

Szokatlan hideg ausztrál ősz

Az ausztrál ősz második hulláma ezúttal a délnyugati partokat érintette. Perth városában ősz elején még sosem észleltek ilyen hűvös hajnalokat.

Tavasz a sarkkörön, ősz az Adrián

Észak-Európa fölé igen enyhe légtömegek érkeztek, a sarkkör mentén a kemény télből hirtelen "robbant be" a tavasz. Közben a Földközi-tenger medencéjében sokfelé őszies idő uralkodik.

Negatív hó-rekord a Kékesen

Kékesen a rendszeres hómérések kezdete óta eltelt közel 40 év alatt még nem volt ilyen kevés hó, mint a mögöttünk álló szezonban.

Afrikában is havazik

Szerda éjszakától havazás kezdődött az Atlasz-hegység északkeleti lejtőin. A szokatlan hideg időben a hóesés határa lejjebb jött 1000 méternél.

Havazás Észak-Spanyolországban

A Pireneusokban és Spanyolország északkeleti részén kedden és szerdán jelentős mennyiségű hó hullott. A hóhatár 400 méterig süllyedt, így több mediterrán város is néhány napig fehér lepelbe burkolózott.