Szita Bence azt hitte, bulizni viszik - percről percre

Események

Vágólapra másolva!
P. Erika 192 ezer forintért adta el a kaposvári Tescóban az aranyóráját és karkötőjét, amiből kifizette B. Józsefet, aki K. Józseffel bántalmazta, majd élve eltemette Szita Bencét.  A 11 éves áldozat úgy tudta, hogy bulizni viszik az erdőbe, P. Erika a Facebookon csalta el a gyilkosság napján. Súlyos részletek derülnek ki a tárgyalás második napján.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül60 bejegyzés
10:24
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Mi történt az első tárgyalási napon?

Többször is elsírta magát a bíróságon a Szita Bence megölésével vádolt egyik férfi a tárgyalás első napján, hétfőn - derült ki a Sonline.hu tudósításából. K. József a vallomása során többször is összezavarodott, ügyvédje szerint azért, mert a tárgyalás előtt gyógyszert vett be.

K. József szerint ő 2012 októberében csak azért ment ki P. Erikával és B. Józseffel az erdőbe, hogy lefeküdjenek a nővel, szó sem volt arról, hogy meg fognak ölni valakit. K. sokként írta le, ahogy vádlott-társai a gyerekkel bántak, "nem tudom, melyik volt a nagyobb állat" - mondta. K. állítása szerint egészen addig nem is látta Bencét, míg oda nem húzták, ahol a sírt meg kellett ásnia.

K. József részletesen beszélt a gyilkosságról is. K. szerint B. József háromszor belevágta a még élő kisfiú arcába az ásót. "Csend volt az erdőben, de értse meg, ügyész úr, nem tudom elmondani, szavakkal ezt nem lehet elmondani. Aztán B. kétszer belerúgott a gyerekbe, és azt mondta: nem fogsz könnyen megdögleni, kutya! Eközben P. Erika világított, és fogta a gyerek bokáját" - mondta a férfi.

A gyerek magatehetetlen volt, de még élt. Látszott, érzi a fájdalmat. Meg lehetett volna még menteni. Aztán Jóska megunta Erika szöszmötölését, levetkőztette a gyereket, közben elküldte Erikát a kocsijához, hogy hozza a zsákot. Jóska leguggolt, és a késsel nekiállt karistolni a kisgyereket. Én közben ástam. Olyan hang jött, mint amikor a kutya elkapja a kis őzikét."

K. szerint ő később visszament, hogy kiássa a kisgyereket, és kórházba vigye, de már nem találta meg a sírját, négy nappal később pedig vallomást tett a rendőrségen, azért nem korábban, mert féltette a lányait B.-től. Az első tárgyalási napon történtekről itt olvashat bővebben.

10:35
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Csúszás van

Fél kilenckor kezdődött volna a tárgyalás, de valamiért csúszás van. A tárgyalóteremben feszült figyelemmel várják az emberek a kezdést, főleg sajtósok vannak jelen.

10:39
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Bevezették a tanúkat

Szoros rendőri őrizettel bevezették a vádlottakat. A bíró szerint szakértők meghallgatása mellett ma talán négy előtt véget ér a tárgyalás.

10:42
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Neheztel Szita Bencére?

Az ügyész kérdésére reagálva P. Erika azt vallja, hogy nem neheztelt Szita Bencére. Más kérdésre azt mondja, hogy K. József előtt fél szóval sem szidta az áldozatot.

10:46
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Hol találkozott először B. és K.?

P. Erika szerint B. és K. József szállón ismerkedett meg, de nem ismeri mélyebben a kapcsolatukat. P. Erika egyébként bánja, de nem tudja egyértelműen megmondani, hogy mit. A vádlott zavarosan beszél.

10:50
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Miért hazudott a rendőröknek?

P. Erikát arról faggatja az ügyvéd, hogy miért nem mondott igazat a rendőröknek. A vádlott nem tudja feloldani azt az ellentmondást, hogy állítása szerint félt, mégsem segítséget kért a hatóságoktól, hanem hazudott nekik.

10:52
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

P. Erika titkokat tudott

P. Erika azzal védekezik, hogy az akaratát meghajlította a félelem. A vádlott ügyvédje kérdésére azt vallja, hogy az egyik rendőrségi hamis tanúzása során tudta, hogy B. József is az őrsön van, de nem tudja megmondani, hogy honnan tudta, és azt sem, hogy milyen ügyben vitték be.

10:55
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Szex vezette szégyenérzet

P. Erika minden lehetséges magyarázatot latba vet, szex vezette szégyenérzetre is hivatkozva állítja, hogy félt, és félrevezette a hatóságokat, és mindenki mást is.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
P. Erika felel az ügyvédje kérdéseire (a képre kattintva galéria nyílik)

10:58
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Valakinek felelősséget kell vállalnia

Az ügyvéd szembesíti P. Erikát saját szavaival, melyek szerint felelősséget kell vállalni a tetteinkért. P. ügyvédje szerint vannak az elmondottak "logikai szövetén foszlások".

11:00
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Hivatalnok, aki élte a mindennapjait

 P. ügyvédje szerint védencét megviselték a történtek. Korábban több alkalommal logikus magyarázatokat adott. Szinte minden segítséget megkapott - mondja az ügyvéd, aki nem érti, hogy a nő miért nem kért korábban pszichológusi segítséget. Az ügyvéd hosszasan beszélt, majd a bíró felszólította, hogy kérdezzen is valamit a több perces teátrális monológ végén, amely során elvileg a vádlottat kellett volna faggatnia.

11:03
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

P. Erika Szita Bencével facebookozott

A bíró P. Erika korábbi vallomásaiból olvas fel részleteket. "Elmentünk a Tescóba, eladta az aranyórámat és a karkötőmet 192 ezer forintért." Ezt a pénzt kapta meg B. József a gyilkosságért cserébe. A nő vallomásaiban az is szerepel, hogy a Facebookon váltottak üzeneteket Szita Bencével, így csalta be a fiút Kaposvárra a gyilkosság napján.

11:08
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Összefüggéstelen vallomások

A tanúkénti meghallgatások több száz, de talán több ezer oldalas dokumentumából olvas fel a bíró. Szinte követhetetlen fordulatokkal és ellentmondásokkal tarkított minden meghallgatott vallomása.

11:10
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Bulizni mentek Bencével

P. Erika egyik korábbi vallomásában az szerepel, hogy B. József az erdő szélén azt mondta Bencének, hogy "gyere, gyere, megmutatom, hova megyünk bulizni".

11:15
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

B. József utasította, hogy a szállóra menjenek

P. Erika szerint miután kijöttek az erdőből, a szállóra mentek, láthatóan össze volt fröcskölődve a férfi.

11:20
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

November 6-án a teljes igazat

P. Erika ekkor mondta el a "teljes igazat a rendőrségnek". P. Erika azt követően adta át az ékszereiért kapott pénzt K. Józsefnek, hogy azt mondta: "elrakja a gyereket". 29-én hívta B., hogy elérkezett a nap.

11:23
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Rá se bírt nézni a holttestre

P. Erika a Muskátli nevű kocsmából kifele jövet már tudta, hogy mi fog történni, de meg volt bénulva a félelemtől. B. és Bence elindult egy földúton, K. pedig egy ásóval a kezében követte őket. P. teljesen leblokkolt, sötét volt, pár másodperc múlva már nem látta őket. Pár perc múlva hallott egy nagy jajkiáltást, tudta, hogy "vége Bencének". B. annyit mondott P.-nek, hogy ad egy zacskót, abba rakják bele a fiú minden ruháját. "Bence előttem feküdt, nem tudtam, hogy meghalt-e, rá se bírtam nézni" - idézi a bíró P. november 6-ai vallomását.

11:30
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Kép: A bíró korábbi vallomásokból idéz

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik

11:33
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Szita édesanyja sír

Hosszú percek óta sír Szita Bence édesanyja. A vádlottak egy moccanás nélkül, rezzenéstelen tarkóval hallgatják P. vallomását a bíró felolvasásában.

11:37
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

P. Erika nem kommentálja a vallomásait

A bíró felolvasta P. összes korábbi vallomását. A nő két különböző vallomást tart fent egyszerre.

11:42
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

K. József elcsukló hangon

De talán az elcsukló hang nem fejezi ki jól azt a hangszínt, amelyen az egyik vádlott válaszol a bírónak. Annyira sír, hogy nem lehet érteni, mit mond. Ez Szita édesanyjából is heves érzelmeket vált ki, arca szinte teljesen eltorzul a fájdalomtól összeszorult sírástól.

11:46
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

K. József nem tud beszélni

De nem is akar - mondja teljesen torz hangon. A férfi a többieket hibáztatja a történtekért, állítása szerint ő csak belekeveredett ebbe az egészbe, de sajnos alig érteni, hogy mit mond. K. József szerint a szülők nem tudnak megbocsátani a történtekért, mert a halál után már nem lehet mit tenni. Állítása szerint nem volt lehetősége megakadályozni a történteket. A férfi könnyei őszintének tűntek.

11:50
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

B. József: Színjáték az egész

B. szerint az imént hallott sírás csak színjáték. B. azt mondja, hogy ő nem követett el bűncselekményt, elvitték azokra a helyekre.

11:52
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Hol van a DNS-em?

B. József kérdezi a bírót, hogyha ő bármit elkövetett, akkor hol van a DNS-e az elemlámpáról, miért nem találták meg a helyszínen? "Ezek mind olyan érvek, amelyek alátámasztják a mondanivalóját". B. szerint figyelmen kívül hagyták a térfigyelő kamerák felvételeit. A férfi arról panaszkodik, hogy sok olyan dolog van, ami nem fedi a valóságot. "Hogy tudjam bebizonyítani az igazamat, ha figyelmen kívül hagyják, amit mondok?"

11:57
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Milyen gyerek volt Bence?

P. Erika korábbi élettársát tanúként hallgatja meg az ügyész. Arról kérdezi, hogy milyen volt a nevelt gyereke. Amikor a férfi bejött a terembe, szúrósan nézett korábbi élettársára, P. Erikára.

12:04
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Halkan beszél az egyik legfontosabb tanú

Gyöngyi Sándor, P. Erika korábbi élettársa olyan halkan beszél, hogy semmit sem hallani, csak néhány elkapott foszlányból lehet érteni, hogy Bence iskolai szerepléseiről mesél. A férfi kimérten beszél, közben Bence édesanyja abbahagyta a sírást, és az előbb odasúgott valamit az őt kísérő férfinak.

12:10
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Mindennapi feszültség

Gyöngyi szerint Bence miatt a mindennapok során feszültség volt a családban. A vallomás során a P. Erika két oldalán ülő, a büntetés-végrehajtásban dolgozó hölgyek is összesúgtak valamit.

12:14
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

B. József idegesnek tűnik

Gyöngyi vallomása során többször P. Erikára néz, izgágán mozgatja a lábait, folyamatosan csinál valamit a kezével, láthatóan alig tud megmaradni a széken.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
B. József nagyon figyel (a képre kattintva galéria nyílik)

12:17
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Akkora csend van a teremben...

...hogy a légy zümmögését is lehet hallani. Ezekben a pillanatokban csak a bírósági jegyzőkönyvet gépelő hölgy klaviatúrájának csattogása hallatszik Gyöngyi beszédhangja mellett. A feszültség tapintható, B. József előbb lehorgasztotta a fejét, majd a levegőbe nyújtotta a lábait, amelyekkel továbbra is idegesen dobol. A bokájára szíjazott lakat egy pillanatra sem áll meg a levegőben.

12:25
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Nem jöttek ki egymással a gyerekek

Gyöngyi Sándor szerint Bence jó gyerek volt, viszont a lányával nem jöttek ki jól, ez vezetett akkora feszültséghez, hogy P. és Gyöngyi végül szétköltöztek. A gyilkosság napján P. behívta a gyereket Kaposvárra, ő csak a hatórás busszal tudta volna beküldeni, de Bencének eszébe jutott a cég munkásbusza, amivel végül is beküldte. Gyöngyi állítása szerint szerette P.-t, mert bízott benne.

12:29
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Miért nem jelentették be az eltűnést?

Gyöngyi szerint a gyilkosság délutánján még beszélt P.-vel, akinek nyugodt volt a hangja, nem lehetett sejteni, hogy mire készül. Később, csak hajnali negyed egykor beszélt a nővel, akit csak sokadik próbálkozásra tudott elérni telefonon, miután többször foglaltat jelzett a telefonja, és ki is volt kapcsolva. Gyöngyi a lányától hallotta, hogy Bence eltűnt, mikor tudott beszélni P.-vel, mondta neki, hogy azonnal jelentsék be.

 

12:33
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Kép: Szita Bence édesanyja

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik

12:40
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Gyöngyi ismerte B. Józsefet

Egy korábbi munkahelyén segítette betanítani, nem volt köztük szorosabb kapcsolat. A vallomása befejeztével Gyöngyi leült a sajtósok mögé, amíg elhaladt a sorok előtt, ismét szúrósan nézett a vádlottakra.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Gyöngyi Sándor végigmérte a vádlottakat (a képre kattintva galéria nyílik)

12:45
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Gyöngyi lánya a tárgyalóteremben

Ő is fontos tanú, állítása szerint egyik vádlottal sincs haragos viszonyban. Apja mereven figyel, miközben a lánya vallomást tesz.

12:52
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Vallomása közben

Gyöngyi Sándor lánya, Lilla már másodjára nézett hátra nagyon keményen P. Erikára.

 

12:57
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Nem bírták egymást a gyerekek

A húszéves Gyöngyi Lilla szerint haragban áll P. Erikával. A lány szerint amikor együtt lakott a két család (Gyöngyiék és P.-ék), akkor P. fia és Bence nem bírták egymást. Állítása szerint P. fia folyton hazudozott, és mindig azt mondta otthon, hogy Bence megverte. Emiatt folyamatos feszültség volt otthon.

13:02
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Azt mondta, hogy Bence hazajön

A gyilkosság napján Gyöngyi Lilla látta, amint P. Erikát B. József keresi telefonon, korábban pedig K. autóját is látta a házuk előtt. Másnap kérdezte P. Erikától, hogy hazajön-e Bence, ugye csak egy barátjánál alszik, P. pedig bőszen bólogatott.

 

13:06
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Kép: Gyöngyi Lilla szúrósan néz

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik

13:11
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Remegő kéz nélkül

Gyöngyi Lilla magabiztosan felel az ügyész és az ügyvéd kérdéseire is. Jobb kezének ujjain van egy kötés, de keze nem remeg, láthatóan nem hozzák zavarba a kérdések, pedig valószínűleg nem szólalt még fel ekkora téttel bíró ügyben.

13:15
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Nyugodtabb Szita Bence anyukája

Szita Bence anyukája apátiába süllyedve hallgatta Gyöngyi Lillát, láthatóan valamivel nyugodtabb, de arca nem árulja el, mit gondolhat éppen.

13:19
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Két tanú nem jött el

Az egyik hölgy idős beteg, egyedül él, a másik pedig arra hivatkozott, hogy ápolnia kell az anyukáját, és nincs jövedelme, amiből fel tudna utazni.

13:22
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Szita anyja és Gyöngyi Lilla

Miután Gyöngyi Lilla, Szita Bence féltestvére befejezte a tanúvallomását, hátraült az apjához, akivel szorosan átölelték egymást. Ezután Szita Bence anyja hátrafordult, elismerően és megnyugtatóan bólintott a lány felé, akinek felajánlott egy zsebkendőt, Gyöngyi pedig elfogadta. Amikor Szita anyja odaadta a zsebkendőt, egymás nyakába borultak, valamit sugdolóztak is, de nem tudni, hogy mit.

13:27
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Milyen ásó?

Azért idézték be S. Attilát, mert úgy tudták, hogy a másodrendű vádlott tőle kért ásót tavaly októberben. A meghallgatás során azonban kiderült, hogy nem ő adta oda, hanem a lánya. Ezután kisebb kavarodás alakult ki a körül, hogy a tanú visszakérte-e tőle az ásót vagy sem. K. József előbb azt állította, hogy tőle nem kérték vissza, majd később, egy szembesítés során kiderült, hogy valamilyen formában ez mégis megtörtént.

13:35
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Szünet

következik, háromnegyedkor folytatódik a meghallgatás, aztán tartunk ebédszünetet.

13:47
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Kezdés előtt

a K. József körül álló négy rendőr és büntetés-végrehajtó kedélyesen beszélgetett, míg a férfi csüggedten nézett maga elé.

13:52
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Az egyik vadász a teremben

Tanúként idézték be az egyik vadászt, aki felismerte a másodrendű vádlottat, kezet is fogott vele az erdőben. B. Józseffel viszont nem találkozott, messzebb volt, és baseballsapkát viselt.

13:57
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

K. József tiltakozik, de hiába

K. József szerint nem vele beszélt H. István, a vadász, aki viszont határozottan állítja, hogy vele beszélt.

14:04
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Nem tudták meggyőzni a vadászt

Nem csak K., hanem B. József is győzködni próbálja a vadászt, pedig vele nem is találkozott. K. másodjára is szót kér, amire ironikusan "persze"-vel felel a bíró, ami kisebb kuncogást vált ki a nézőtéren. Mindenki feszülten figyeli K. szavait, de alig lehet érteni.

14:10
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Lehet-e szexelni?

A helyi vadásztársaság elnöke szóba elegyedett K. Józseffel, aki megkérdezte tőle, hogy lehet-e az erdőben szexelni? A vadász igennel felelt, ezért nem fürkészte jobban, hogy kik vannak a zöld Suzukiban. Annyit látott, hogy egy férfi ül a volánnál baseballsapkában, aki lejjebb is csúszott a kormány mögött.  A vadász gyanút fogott, jelezte is a társának, hogy furcsa, miért jönnének "októberben gruppenezni egy kis Suzukival". Ekkor hívta az egyik rendőr ismerősét, aki amikor a helyszínre ért, igazoltatta is.

14:19
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

kor kezdődik a tárgyalás

Három tanú meghallgatásával folytatódik.

15:28
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Kezdődik a második szakasz

Kezdődik a tárgyalási nap második szakasza. Szinte kiürült a terem, a tévéstábok hazamentek, már csak néhány újságíró és az áldozat hozzátartozói várják a tanúk vallomásait.

15:31
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

A Shell benzinkutasa

magabiztosan rámutatott B. Józsefre, vele találkozott éjszaka. Elmesélése szerint B. József kérdés nélkül kezdett neki mesélni egy állítólagos éjszakai disznóölésről. Két percig tartott a benzinkutas meghallgatása.

15:38
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Egy kevésbé releváns tanú

A hajléktalanszálló portása következik a meghallgatáson. Ő csak részleteiben ismeri az ügyet, B. és K. József kapcsolatára kíváncsiak tőle. Elmondása szerint B. sárosan megérkezett a szállóra, megmosdott, aztán elment. Majd jött K., aki B.-t kereste, de nem találta. Aztán ő is elment.

15:43
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Az utolsó, talán legkeményebb tanú

B. József testvére következik, aki feltehetőleg védeni próbálja majd a fivérét.

15:45
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Rezignáltan érkezett...

...és fürkészve nézett körül a teremben B. József testvére.

15:48
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

B. József egy nagy zöld autóval érkezett

B. József a testvéréhez tavaly október 30-án állított be egy nagy, zöld autóval. Azt mondta, a barátnőjétől szerezte - kezdi B. testvére.  

15:52
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Nem beszélgettek

B. József sokáig nem találkozott testvérével, mert hosszan tartó szabadságvesztést töltött korábban. B. testvére szerint a szabadulás után nem beszélgettek jövőbeli tervekről, így nagyon nem feszegették a közelmúlt történéseit sem. B. testvérét nem faggatták tovább, mivel semmit sem tudott mondani a történtekről.

15:56
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Az elhunyt tanú vallomása

A bíró bejelentette, hogy V. Andrea 2013. április 13-án elhunyt, így őt már nem tudják meghallgatni. A bíró felolvassa V. a rendőrségen tett tanúvallomását, amelyben arról beszélt, hogy egy barátnője megkérte, segítsen P. Erikán "az ima erejével". A tanú egyszer találkozott Szita Bencével, akit megszállottnak titulált, ezért mondott rá egy imát. A bíró által felolvasott tanúvallomás spirituális katyvasza közben Szita Bence anyukája a fejét fogja és ismét sírni kezdett.

16:00
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Kép: Vádlottak és őrzőik

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

16:02
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Szita Bencét a rossz oldal manipulálja

V. Andrea rendőrségen tett vallomása hemzseg az olyan kifejezésektől, mint a "gonoszság", "megszállottság", "jó spirituális képességek", "tisztátalan gondolatok". Olyan fordulatok is felbukkannak, minthogy "Szita Bence egyszer elbújt a Tesco kukájában". A vallomás hallatára Szita anyukájának könnyei egyre erőteljesebben folynak.

16:07
május 14, 2013
Vágólapra másolva!

Vége a tárgyalásnak

Június 4-én az igazságügyi orvos szakértők meghallgatásával folytatódik a tárgyalás.