Több száz szélsőséges iszlamista fenyegeti Magyarországot

Vágólapra másolva!
A Magyar Iszlám Közösség vezetője szerint több száz szélsőséges iszlamista van Magyarországon és addig nem múlik el a terrorfenyegetés, amíg az ő bázisukat fel nem számolják. A rendőrség szerint azonban a szélsőségeseknek nincs infrastruktúrája Magyarországon, így igen csekély a valószínűsége, hogy terrorakciót akarnának elkövetni hazánkban. Lamperth Mónika belügyminiszter szerint a kedden terrorfenyegetés gyanúja miatt letartóztatott palesztin férfi nem a Magyarországra látogató zsidó államfő ellen tervezett merényletet. Keddi őrizetbe vételét azzal indokolta, hogy "ilyen kiemelt személy látogatásakor a minimális kockázatot sem lehet vállalni".
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Bolek Zoltán a sajtón keresztül már többször üzent a rendőröknek

A Magyar Iszlám Közösség elítéli a szélsőséges muszlimok nézeteit, az iszlám köntösbe bújtatott terrorizmust - közölte Bolek Zoltán, a szervezet elnöke szerdán. "Sajnálatos módon csak most tartóztatták le a terrorcselekményekre készülő egyént, aki a Bartók Béla úti mecset imámja és az úgynevezett Iszlám Egyház vezetője is volt" - olvasható Bolek közleményében. "Véleményem szerint mindez csak a jéghegy csúcsa, hiszen nézeteinek vannak még követői Magyarországon" - mondta. "Több százan vannak" - tette hozzá Bolek, aki szerint a terrorveszély nem múlik el addig, míg a háttérbázisukat nem számolják fel.

Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője ugyanakkor az [origo]-nak kijelentette: igen csekély a valószínűsége, hogy valaki terrorakciót kísérelne meg elkövetni Magyarországon. A szóvivő szerint ugyanis nincs infrastruktúrája a terrorszervezeteknek és bázisa sem, mivel nincs jelentős szélsőséges közösség az országban. A rendőrségnek nincs információja arról, hogy bárki terrorakciót akart volna elkövetni, vagy megkísérelt volna előkészíteni ilyen cselekményt - mondta.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a rendőrséget ezzel nem kereste meg, ugyanakkor a sajtón keresztül korábban többször üzent az illetékeseknek, a közvéleménynek, a magyarországi muszlimoknak. Bolek 2003-ban, az [origo] Társalgójában olvasói kérdésekre válaszolva kijelentette: "Vannak közöttük szélsőségesek, ezt nem lehet tagadni, természetesen mi minden törvényes eszközzel, lehetőséggel küzdünk ellenük, meg a gondolatviláguk ellen". A Bartók Béla úti iszlám közösségről - melynek vezetője a kedden őrizetbe vett férfi volt - pedig kijelentette: "Igen, mi is ismerjük ezt a helyet, nagyon sok jó ember jár oda, de sajnos vannak olyan híreink is, hogy ott, illetve egy másik imahelyen eléggé magyarellenes, talán mondhatni, hogy keresztényellenes, de biztosan antiszemita kijelentéseket és megnyilvánulásokat tesznek".

Bolek elmondta azt is, hogy véleménye szerint - az ideiglenes tartózkodási engedéllyel itt tartózkodókat és a diákokat is beleértve - több tízezer, 40-50 ezer mohamedán él ma Magyarországon. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint négyezer mohamedán vallású magyar állampolgár él Magyarországon, számuk azonban ennél többre, öt-hatezerre becsülhető.

Bolek szerint a több tízezer mohamedánnak mintegy felét képviseli az általa vezetett, 1988-ban egyházként bejegyzett Magyar Iszlám Közösség. A többieket a 2000-ben nyilvántartásba vett Magyarországi Muszlimok Egyháza és a körülbelül egy éve ugyancsak hivatalosan bejegyzett Iszlám Egyház tömöríti.