Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök több minisztert lecserélt. Internetes cégvezető veszi át a gazdasági ügyek irányítását, pécsi alkotmányjogász kapja az igazságügyi tárcát, karrierdiplomata kerül a külügy élére. Az egészségügyi és a munkaügyi minisztérium vezetését a két tárca eddigi államtitkára veszi át. Létrehoznak emellett két tárca nélküli miniszteri posztot. Olvassa el az [origo] összeállítását a Gyurcsány-kormány új minisztereiről!
Vágólapra másolva!

Az új kormány igazságügyi tárcájának vezetője Petrétei József alkotmányjogász, pécsi tanszékvezető egyetemi tanár lesz. Petrétei 1958-ban született. 1983-ban végzett a Pécsi Tudományegyetem jogi karán, majd politológus oklevelet szerzett az ELTE-n 1996-ban. 1984 óta dolgozik a pécsi egyetemen, 1998-tól az Alkotmányjogi Tanszék vezetője. Egyetemi munkája mellett a Baranya Megyei Területi Választási Bizottság elnöki tisztét is ellátja.

Petrétei nem ismeretlen az MSZP vezető politikusai előtt. Korábban részt vett a párt közjogi és jogharmonizációs kabinetjének munkájában. Ezenkívül tagja volt annak a 2003 nyarán összeült szakmai kolégiumnak is, amelyik Szili Katalin, az Országgyűlés elnökének felkérésére javaslatot készített elő az alkotmány módosítására. A kollégium 2004 nyarára ígért módosító javaslatot az alkotmányhoz, a munka azonban végül eredmény nélkül zárult, nem született módosító javaslat.

Petrétei több alkotmányjogról szóló szakkönyvet írt. Foglalkozott magyar alkotmányjoggal, de írt könyvet az Európai Unió alkotmányáról is. Nős, három gyermeke van.