Gyurcsány: "Végighazudtuk az elmúlt másfél-két évet"

Vágólapra másolva!
"Hazudtunk reggel, éjjel meg este" - mondta Gyurcsány Ferenc az előző másfél év kormányzásáról májusban, az MSZP frakció alakuló ülésén. A vasárnap délután több médiumhoz - köztük elsőként az [origo]-hoz is - eljutott hangfelvételen a meglehetősen trágár hangot megütő miniszterelnök világossá teszi: szándékosan nem számoltak be a választási kampányban arról, hogy milyen megszorításokat terveznek. Gyurcsány először azzal magyarázta beszédét, hogy van, amikor az embert elkapja a hév, később kijelentette: nem bánja, hogy kikerült a felvétel, a magyar politika katartikus ponthoz érkezett.
Vágólapra másolva!

A Fidesz közölte, hogy magyar demokrácia történetének eddig példátlan válsága következett be. "Gyurcsány Ferenc a magyar politikai életben nemkívánatos személlyé vált" - mondta a párt frakcióvezetője. Közölték azt is, a Fidesz minden alkotmányos eszközt megragad, hogy Gyurcsányt elmozdítsák pozíciójából. Részletek a legnagyobb ellenzéki párt reakciójáról.

Az [origo] vasárnap délután megkereste Danks Emese kormányszóvivőt, ő azonban azt mondta, mivel frakciórendezvényről van szó, ezért az MSZP frakcióvezetője, Lendvai Ildikó nyilatkozik az ügyben. Lendvai végül vasárnap este a következőképpen reagált a kiszivárgott hangfelvételre: "Gyurcsány Ferenc szembenézett a magyar politika több éves közös önáltató hazugságával, azzal, hogy meg lehet úszni gyökeres reformok és változtatások nélkül". Az MSZP frakcióvezetője szerint a kormányfő a politikai elit közös hazugságáról beszélt, amely alól nem kivétel senki, így az MSZP sem.

"Egyáltalán nem bánjuk, hogy ez a hangfelvétel kikerült, mert segít tisztázni, miért nem vártunk kényszerűen az önkormányzati választások végéig a szükséges intézkedésekkel" - tette hozzá Lendvai, aki szerint a kormányfő egy szenvedélyes frakcióvita végén önkritikus és drámai fogalmazással felelt arra, miért nem lehet az intézkedéseket elhalasztani.

Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője az MTI-nek azt mondta: "Amíg nem látjuk ennek a pontos körülményeit, hogy mi hangzott el, addig nem szeretnénk erről beszélni". Kuncze Gábor viszont a TV2 Napló című műsorában nyilatkozott a hangfelvételen hallható mondatokról. Mint fogalmazott, sem a beszéd stílusával, sem annak tartalmával nem ért egyet, de szerinte nyilvánvalóan szónoki túlzásokról van szó, amivel Gyurcsány rá akart döbbenteni a reformok elkerülhetetlenségére. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a koalíciós kormányzásnak folytatódnia kell, és a miniszterelnöknek nem kell lemondania. Mindenki vonja le a tanulságokat - tette hozzá.

Kóka János gazdasági miniszter is azt válaszolta vasárnap este újságíróknak: fel sem merült benne, hogy a miniszterelnöknek le kellene mondania. Az [origo] kérdésére, hogy mit szól a kormányfő beszédének stílusához, azt válaszolta: amikor cégvezető volt és inspirálni akarta az embereket, akkor ő is máshogy fogalmazott, mint egyébként. Kérdésünkre, hogy ő is használt-e olyan szavakat, mint "elkúrtuk", Kóka konkrétan nem válaszolt, mint mondta, még nem hallotta teljes egészében a beszédet. Gyurcsányhoz hasonlóan a gazdasági miniszter is azt hangsúlyozta, hogy ki kell törni a politikai gettóból, hiszen már 16 éve politikai féligazságokkal, hazugságokkal tömik az embereket.

Gyurcsány internetes naplójának vasárnap esti bejegyzése is a kiszivárgott beszédről szól, a miniszterelnök ebben azt írta, nem tudja, hogyan és miért került ki a hangfelvétel, de nem bánja, és nem is szégyelli. A balatonöszödi megbeszélést felidézve azt írta, hogy vastapsot kapott a beszédre, ami "szenvedélyes lett". A blogon Gyurcsány közzétette a hivatalos hangfelvétel szövegét, bár mint fogalmaz, tudja, hogy ezzel jó sok muníciót ad az ellenzéknek, amit az ki is fog használni.

Összeül az ellenzék

A Magyar Demokrata Fórum megdöbbenéssel értesült a miniszterelnök Balatonőszödön elhangzott beszédéről - olvasható a párt nyilatkozatában. Az ellenzéki párt szerint egy normális országban a kormányfő akkor nyilatkozik így, ha ez előtt vagy utána lemond. Az MDF felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy hozza nyilvánosságra a teljes beszédét. A Kereszténydemokrata Néppárt pedig azt közölte a hangfelvételre reagálva, hogy a párt a Fidesz vezetésével együtt hétfőn délelőtt tekinti át a miniszterelnök által mondottak miatt kialakult helyzetet.