05:59
Hajnalra a belváros nagyobb részéből kitakarították az éjszakai randalírozások nyomait, jóllehet a Kossuth Lajos utcán fél hatkor még folyt a takarítás, az út az Astoriától az Erzsébet hídig még ekkor sem járható, a rendőrök elterelik a forgalmat. Féltucatnyi locsolókocsi és 1-2 tucat közterületi dolgozó igyekezett - könnyezve - eltávolítani a Ferenciek tere Duna felőli végében állított barikád maradékait - drótokat, betontömböket, szemetet. Az éjszakai összecsapásoknak másutt már kevés nyoma maradt, a Rákóczi út járdáján itt-ott még kőbecsapódások nyomai láthatók az aszfalton, a Múzeum körúton és a Ferenciek terén még mindig könnyezésre késztet az éjszaka itt elhasznált nagy mennyiségű könnygáz - jelentette az [origo] tudósítója.
3:01
A rendőrök megkezdték a levonulást a belvárosi közterületekről. Nyomukban azonnal megjelentek a FKF Zrt. narancssárga mellényes munkatársai és elkezdtek takarítani. Tudósítónk jelentése szerint sok dolguk lesz, a belváros szeméttel és törmelékkel van tele.
2:49
A rendőrség a reggeli, délelőtti órákra ígért tájékoztatást az előállított tüntetők számáról.
2:39
Lezárta a rendőrség a Belváros egy részét - jelentette az MTI. A Kossuth Lajos utcánál sorfalat állnak a rendőrök. Lezárták a Kecskeméti utcát, a Kálvin téren és a Múzeum körúton nem látni tüntetőket, jóformán alig vannak járókelők. Hasonlót tapasztalt a távirati iroda tudósítója a Váci utca, a Vörösmarty tér, a Deák tér és az Erzsébet tér környékén. A rendőrség lezárta a Belváros ezen részét, ellenőrzik a szórakozóhelyeket, az Astoria környéki utcákban rendőrautók cirkálnak.
2:31
Az [origo] tudósítója azt jelentette, hogy a rendőrök több irányból is visszatértek az Astoriához, és elkezdtek készülődni, rakják a pajzsokat a járművekre és szállnak fel a buszokra. "Vége van" - mondta egyikük, aki szerint sok tüntetőt a rakpartokon fogtak el. "Mindenki ártatlan és véletlenül járt erre" - viccelődtek egymást közt a rendőrök, az előállítottakra utalva.
2:24
Több száz rendőr indult a Ferenciek teréről a Váci utcán át a Vörösmarty tér felé kedden két óra után - jelentette az MTI tudósítója. A rendőrök kordont állva zárják el az arra járók elől a területet, nagy létszámban csoportosulnak a Vörösmarty téren, keresik a korábban Ferenciek terén tüntetőket. A rendőrök a Vörösmarty téren megrohanták az egyik kávézó letakart paravánját, de később kiderült, hogy ott csak biztonsági őrök vannak.
2:21
Három embert megbilincsekve raktak be egy kisbuszba, majd újabb hátra arc következett: a rendőrök visszaindultak a Kálvin tér felé, majd a Múzeum körúton az Astoria irányába. Tudósítónk jelentése szerint a Kiskörúton csak a rendőrök vonulnak.
2:18
A rendőrök vadásznak a kék arcú, illetve ruhájú emberekre. Az Erzsébet hídnál bevetett vízágyúk ugyanis festékes vizet lövelltek ki. A budai rakparton több embert is elfogtak ennek alapján - jelentette tudósítónk.
2:02
A Kálvin térnél a rendőrök megfordultak, és elindultak a Szabadság-híd felé. A téren járnak az autók és nyitva vannak az éttermek.
1:56
Tudósítónk szerint az Erzsébet hídi tüntetőket szétkergették. Sokan elfutottak a Vámház körút felé az Erzsébet híd környékéről. Többen a Szabadság hídon át futottak el a rendőrök elől. Tudósítónk onnan látta, hogy az Erzsébet hídon hét nagyobb rendőrségi busz állt, valamint más kisebb járművek is voltak.
1:52
A rendőrök a Szabadság-hídig üldözték a tüntetőket, miközben paprika sprayt is bevetettek, ami nem könnyezést okoz, hanem marja az emberek torkát. Az [origo] tudósítója szerint egy külföldi turistát leütöttek. Néhány embert a rendőrök előállítottak.
1:41
A rendőrök elérték a hidat, ellenállásba egyelőre nem ütköztek. Füst ömlik egy aluljáróból. A hídon keresztül is rendőrök érkeztek Budáról. A két vízágyús autó elindult a Váci utcába, ahová a tüntetők a rendőrök elől menekültek.
1:35
Megindultak a rendőrök az Erzsébet hídi barikád ellen. A hangosbemondó felszólította a tüntetőket, hogy hagyják el a területet, majd könnygázgránátokat lőttek ki. Ezután, az [origo] tudósítójának becslése szerint ötszáz rendőr lendült támadásba, élükön a vízágyúkkal, amelyek kék festékkel színezett vizet lövelnek. Egy hóeke áttörte a barikádot, követik a vízágyúk és a rendőrök.
1:29
A fővárosi kórházakba eddig közel 100 sebesültet szállítottak be, 15 súlyosabb sérültet ápolnak - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodája. A három fővárosi ügyeletes kórházon kívül az Újpesti Kórház és az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet is fogad betegeket. Több orvost is riasztottak és berendeltek.
1:21
Megérkezett a térre az a hókotróra hasonlító, ekének nevezett jármű, amellyel a rendőrök vélhetően át akarják törni a barikádot.
1:18
Mostanra jócskán megcsappant a tömeg a Ferenciek terénél, helyszíni tudósítónk becslése szerint a tüntetők közel háromnegyede hazaindult már.
1:02
A Curia utcában három autót is felborítottak a tüntetők, és barikádelemként használták fel azokat. Az egyiknek a tetején már tégladarabok is vannak.
0:53
Továbbra sem indultak el a rendőrök a barikád felé az Erzsébet-hídnál. Egyikük tudósítónknak azt mondta, ő sem tudja mire várnak. Egyelőre a rendőrök poroltókat osztanak szét, mert biztosak benne, hogy a barikádot és környékét a tüntetők benzinnel öntötték le. A rádiókból munkatársunk azt hallotta, hogy a rendőrök felderítőket küldtek ki.
0:48
Bár éjjel negyed egy körül úgy tűnt, hogy a rendőrök megindulnak a tüntetők felé a Ferenciek terénél, nagyobb rohamra mégsem került sor, könnygázt lőttek ki. Helyszíni tudósítónk szerint a tiltakozók létszáma mostanra kissé megfogyatkozott, bár még mindig több ezren lehetnek. A tüntetők tovább erősítik barikádjaikat, hatalmas vasgerendákat cipelnek.
0:26
"A gumid kopjon, ne a hazád!" - ez a jelszava a Gój Motoros Egyesületnek (gójoknak a nem zsidókat szokták hívni), amely honlapja szerint az egyik fő résztvevője a kormányellenes tiltakozásoknak. Motoros tiltakozók jelentek meg hétfőn több utcai zavargás helyszínén is. A honlap szerint az egyesület október 23-ára szervezte első motoros felvonulását az 1956-os szabadságharcosok emlékére. Az egyesületnek a honlapja szerint tiszteletbeli elnöke Lázár Vilmos világbajnok fogathajtó, és a vezetőségben helyet foglal Nagy Feró és Tártai Tibor (Tibusz) zenész is.
0:22
A demonstrálók lezárták az Erzsébet híd budai hídfőjét is. Autókkal, motorokkal, közlekedési terelőkorlátokkal barikádozták el a híd budai fel- és lehajtóját - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója.
Az MTI munkatársának azzal indokolták az útlezárást, hogy tudomásuk szerint háromszáz rendőr érkezik a budai hídfőhöz. A tüntetők így kívánják "megvédeni a hidat" - mondták el a helyszínen. A demonstrálók a pesti hídfőtől farönköket is áthordanak a barikádhoz.
0:20
A Veres Pálné utcában épített barikád védelmében a tüntetők egy része a Curia utca felől hátba támadta a rendőröket, megdobálták őket, mire a rendőrök könnygázt lőttek vissza.
0:19
Pakolnak a rendőrök, és szállnak fel a buszokra a Nyugati téren, ahol már nincsenek tiltakozók.
0:16
Felzárkóztak és alakzatba fejlődtek a rendőrök a Ferenciek terén, majd megindultak a barikád felé. Tudósítónk jelentése szerint a több száz, talán ezer rendőr teljesen betölti a teret, előttük két vízágyú halad. A hátsó sorokban többeknél is poroltó van. A tüntetők az aluljáróból meglepték az egyenruhásokat és kövekkel hajigálták meg őket. A levegőben könnygáz terjeng.
0:11
Újabb barikád építésébe fogtak a tüntetők a Ferenciek terénél, a Veres Pálné utcában. Tudósítónk szerint ez oldalvédként szolgálhat abban az esetben, ha a rendőrök az első barikádot megkerülve próbálnának a tiltakozók közelébe jutni.
0:05
Éjfélig mintegy hetven sérültet láttak el a mentősök a tüntetők és a rendőrök összecsapásai következményeként - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel. Győrfi Pál ismertetése szerint a sérültek többsége könnyű, zúzódásos sebesülést szenvedett, illetve a könnygáz okozta sérülések miatt szorul ellátásra. Hat-hét eset tűnik súlyosabbnak, de ezt a kórházi vizsgálatok fogják megerősíteni - tette hozzá. Közvetlen életveszélyben senki nincs. A szóvivő azt is elmondta, hogy az éjszaka folyamán még folytatódik a sebesültek ellátása, mivel folyamatosan jelentkeznek apróbb sérülésekkel az emberek.
0:04
Nem sokkal éjfél előtt a rendzavarók személyautóval próbálták áttörni a Baross utca és a József körút kereszteződésében felállt rendőrsorfalat - jelentette az MTI tudósítója. Két lovas rendőr utat nyitott a tüntetők autójának, majd azt egy rendőrjármű vette üldözőbe. A rendőrök közül senki sem sérült meg. A rendőrök azt igyekeznek megakadályozni, hogy a tömeg visszatérjen a Blaha Lujza térre. A tüntetőket a Boráros tér irányába próbálják kiszorítani.
23:58
Állandó a távolság a Ferenciek terén a tiltakozók és a rendőrök között. A tüntetők kifütyülték az RTL Klub élő adását. "Ne hazudj" - kiabálták a helyszínről jelentkező riporternek, majd leöntötték valami folyadékkal, és papírgalacsinokkal dobálták meg.
23:46
A rendőrök odaértek a Nyugatihoz, de tiltakozók már gyakorlatilag nincsenek - jelentette tudósítónk, akinek a rendőrök trágár szavakat vágtak a fejéhez, illetve gumibottal is megcsapkodták, mert először nem hitték el róla, hogy újságíró. A Bajcsy-Zsilinszky úton is felsorakoztak a rendőrök.
23:42
Újabb rendőri erősítés érkezett a Ferenciek teréhez, körülbelül kétszáz fő - jelentette tudósítónk. A rendőrök mögött vidéki Volán társaságok autóbuszai és rendőrségi szállítójárművek állnak.
23:28
A Blaha Lujza térről kiszorított és a Nagykörúton végighajtott tüntetők közül mintegy 100-150 fő gyűlt össze az Oktogonon. Néhány tiltakozó fahusánggal a kezében kiabálja a tömegnek: "álljatok meg, álljatok meg!" Közben jönnek a rendőrök feléjük, vízágyúkkal. Több motoros tiltakozó is van a helyszínen, egyikük gyurmaszerű anyaggal ragasztotta le a rendszámot.
23:27
Patthelyzet alakult ki a Ferenciek terénél - jelentette az [origo] tudósítója. A rendőrök nem mozdulnak, közülük többen a járda szélére ültek vagy a vízágyút támasztják. Munkatársunknak azt mondták, nagyon veszélyes lenne tovább szorítani a tüntetőket, mert mögöttük már csak az Erzsébet-híd van. A tömeg sem mozdul, csak ütemesen veri a közeli épület-felújítás álványzatából épített barrikádot.
23:17
Teljesen leállt a tömegközlekedés a Duna és a Nagykörút által határolt területen - közölte az [origo]-val a BKV fődiszpécsere. A belvárosban az éjszakai járatok sem közlekednek, ha elérik a körutat vagy a hidakat, visszafordulnak. A közlekedési vállalat munkatársai megsaccolni sem tudják, hogy reggel milyen lesz a helyzet.
23:12
Már hatvanhoz közelít az összacsapások során megsérültek száma - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat szóvivője az [origo]-t. Nincs közöttük életveszélyes sérült, súlyosabban pedig négy-öt ember sebesült meg, náluk felmerült, hogy károsodhatott valamilyen belső szervük. Többeket vittek kórházba a mentők szemsérüléssel, de Győrfi Pál egyelőre nem tudta megmondani, hogy ezek a sérülések maradandóak-e.
23:11
Volt egy újabb lovasroham a Nagykörúton, nagyjából szétverték a tüöntetőket a Király utca környékén. Az emberek többsége bemenekült a mellékutcákba.
23:03
A Wesselényi utcánál nemrég felhúzott barikádot már fel is gyújtották a tiltakozók. Több étterem teraszán a berendezéseket széttörték. A rendőrök könnygázzal próbálják oszlatni a tömeget.
22:57
Egy negyven év körüli férfi fejét kötözik be a New York palotánál, nem messze a Blaha Lujza tértől. Több helyen vérfoltokat látni az utcán. A tüntetők a Wesselényi utca környékén barikádot emelnek, székekből, cserepsevirágokból, táblákból. A rendőrök pedig felsorakoztak a Blahánál, pont szembefordulva a körúttal.
22:56
Egyre jobban nő a tömeg a Ferenciek terén, sokan állnak már az Erzsébet hídon is, amelynek az első pillérig eső szakasza szintén megtelt mostanra. A rendőrök időnként lőnek, és nagyon lassú tempóban közelednek a tüntetőkhöz, akik eközben tovább erősítik a barikádot.
22:54
Fegyveres ellenállásra szólította fel a tömeget a Ferenciek terén Körösi Imre, a Kossuth téri tüntetések egyik ismert részvevője - jelentette a az MTI tudósítója. Körösi arra buzdította az Erzsébet híd pesti hídfőjénél összegyűlt több ezer embert, hogy foglalják el a budapesti hidakat, vonják blokád alá a fővárost. A tömeg óriási üdvrivalgással fogadta, amikor a szónok bejelentette, hogy Szombathelyen felgyújtották a szocialista párt irodáját.
22:52
A Ferenciek terénél a rendőrök egymást figyelmeztetik: "Vigyázz, benzines az aszfalt" - jelentette tudósítónk.
22:50
A Blaháról kiszorult tömeg egy része benyomult a körútra az Oktogon felé, amikor egy lovasroham jött. Mindenki nekinyomult a falnak, egymást taposták az emberek.
22:45
A tömeget elhajtották a Blaha Lujza térig, a tömeg egy része megy a Keleti felé, a többiek pedig a körútra zsúfolódnak be. Egy kapucnis fiatal betörte a Burger King kirakatát. Többen rákiabáltak, hogy "vandál".
22:40
Megindultak a rendőrök a Blaha Lujza téren, közben folyamatosan lövik a könnygáz gránátokat, amelyek megpattannak oszlopokon, épületeken. Egy kirakat betört. A tömeg azt skandálta, "hazaáruló".
22:37
Barikádot emeltek az Erzsébet híd pesti hídfőjénél a tiltakozók, és már dobálják a köveket a rendőrökre. Pár embert kiemeltek a rendőrök a tiltakozók közül, és elvittek.
22:31
Tudósítónk szerint a Blaha Lujza tér környékén mintegy ezer tiltakozó van, és ők néznek farkasszemet a rendőrökkel. Tiltakozók törik a köveket, és épület törmelékeket, hogy azzal dobálják a rendőröket. Felborítottak egy szemetes kukát, ami ég - jelentette tudósítónk.