Vágólapra másolva!
Tarthatatlannak tartja a gyermekvédelmi törvény azon pontját az állampolgári jogok biztosa, amely szerint az állam által fizetett tartásdíj felfüggeszthető, ha a tartásdíj fizetésére kötelezett szülő akár egyszer is, bármekkora összeget kifizet tartásdíj címén. Szabó Máté szerint ez a gyerekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát sérti, ezért az ombudsman a nemzeti erőforrás miniszterhez fordult az ügyben.
Vágólapra másolva!

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint tarthatatlan korlátok és hiányosságok vannak a tartásdíj szabályozásában.

Az Országgyűlési Biztos Hivatalának szerdai közleménye emlékeztet: a gyermekvédelmi törvény alapján az állam három évre előlegezheti meg a nem fizető szülő helyett a tartásdíjat. Az előlegezést fel kell függeszteni, ha a kötelezett szülő akár egyszer is, bármekkora összeget kifizet tartásdíj címén.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint ez a szabályozás a védendő gyermekek jogait tekintve aggályos. Egy gyermekét egyedül nevelő panaszos arról számolt be Szabó Máté ombudsmannak, hogy megállapították ugyan jogosultságát a tartásdíj állami megelőlegezésére, de a másik szülő minimális tartásdíjfizetése után ezt az előlegezést automatikusan leállították. Az ismételt folyósítás visszaállítására pedig már nem volt lehetőség, annak ellenére, hogy a kötelezett ismét elmulasztotta a tartásdíj fizetését - írták.

Egy másik panaszos azért fordult a biztoshoz, mert a hatályos szabályozás még a gyermek különösen kiszolgáltatott helyzete esetén, méltányosságból sem teszi lehetővé, hogy a bíróság által jogerősen megállapított, de meg nem fizetett tartásdíjat az állam az összesen hat (kétszer három) év után is folyósítsa.

Réthelyihez fordul az ombudsman

Szabó Máté jelentésében utalt arra, hogy az állami előlegezés a gyermekét egyedül nevelő szülő útján, de kifejezetten a gyermeknek juttatott tartás, a jogintézmény célja pedig az, hogy ha a kötelezett nem fizet, akkor is rendelkezésre álljon "a gyermek fejlődését biztosító, létbiztonságát erősítő, életkörülményeit javító" tartásdíj.

Az ombudsman megállapította, hogy visszás az a helyzet, amelyben a tartásdíj előlegezése egyetlen részlet megfizetésekor is felfüggeszthető. A gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát sérti továbbá a rugalmatlan, mérlegelést nem engedő időbeli korlát. A biztos felkérte Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert, hogy kezdeményezze a gyermekvédelmi törvény és a kapcsolódó végrehajtási rendelet mielőbbi módosítását.

Az ombudsman jelentésében hozzáfűzte azt is, hogy a gyermekjogi egyezmény és az uniós irányelv fényében megfelelőbb lenne egy olyan szabályrendszer, amely az előlegezett tartást a gyermek életkorához, helyzetéhez mérten, differenciált összegben és a tartásra való jogosultság végéig, de legalább az iskolakötelezettség határáig teljes időtartamban folyósítani engedi.