Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai videónyilatkozatában azt mondta:
nincs olyan nap, mikor a baloldal ne tenne felelőtlen kijelentéseket, most pedig éppen a magyar emberekkel akarják megfizettetni a háború árát.
A kormánypárti politikus arra hivatkozott, hogy kedden a baloldal a Paks II beruházás leállítását követelte, Kocsis-Cake Olivio, a Gyurcsány-lista jelöltje pedig arról beszélt, hogy el kell zárni a gázcsapokat, hogy ne jöhessen orosz gáz Magyarországra.
Hollik István szerint a baloldali politikus ezt annak ellenére mondta, hogy
az Európai Unió vezetői egyértelművé tették, hogy az energiaszektor nem része a szankcióknak.
Kiemelte: ha a baloldal javaslata megvalósulna,
az azonnali és nagyarányú rezsiár-emelkedéshez vezetne.
Ezek veszélyes és felelőtlen javaslatok, amelyek belesodorhatják Magyarországot ebbe a háborús konfliktusba - szögezte le.
Hangsúlyozta:
a kormánypártok ezt nem fogják megengedni, mindent megtesznek annak érdekében, hogy Magyarország kimaradjon ebből a háborúból.