Nőket vett és dolgoztatott prostituáltként egy szalatnaki pár

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
A szalatnaki férfi és a női társa több nőt is megvásároltak, akiket ezek után arra kényszerítettek, hogy prostituáltként dolgozzanak. Az egyik lányt később el is adták egy svájci férfinak. A 45 éves férfi ezen felül droggal is üzletelt.
Vágólapra másolva!

A rendőrök november 30-án elfogtak egy 45 éves férfit és egy 27 éves nőt a szalatnaki otthonukban. A gyanú szerint a pár tavaly októberben megvett egy férfitól egy nőt, akit ezek után arra kényszerítettek, hogy prostituáltként dolgozzon. A pénzt elvették tőle és többször meg is verték.

Idén januárban a pár egy másik nőt is megvett.

Neki is prostituáltként kellett dolgoznia, valamint a férfival is szexelnie kellett. Az ő pénzét is elvették, később pedig eladták egy svájci férfinak.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A férfi a gyanú szerint droggal is kereskedett. November 18-a és 30-a között nagy mennyiségű kábítószert vett azért, hogy eladja. Az üzletben egy 48 éves magyarszéki volt a társa, aki a pénzt adta.

A férfi átvette a pénzt, majd autóval elment és drogot vett egy másik vármegyében. A kábítószert elvitte a társának, aki eladta.

A nő ellen emberkereskedelem és kényszermunka, a férfi ellen emberkereskedelem, kényszermunka és kábítószer-kereskedelem miatt, az idősebb társa ellen pedig kábítószer-kereskedelem miatt indítottak nyomozást a rendőrök.

Ahogy azt korábban az Origo megírta, egy kistarcsai drogdíler az otthonában futtatott prostituáltakat, egy sarkadi férfi pedig a terhes élettársát kényszerítette prostitúcióra. Egy esztergomi férfi szobákat adott ki prostituáltaknak, egy kaposvári nő pedig egy kislányt futtatott.