Coldplay: csak semmi rizikó

Két ország, öt város, nyolc stúdió, tizennnyolc hónap. Ennyi minden kellett a Coldplay harmadik albumának megszületéséhez. A zenekarvezető Chris Martin azt is vállalta, hogy feszültté váljon az együttes viszonya az EMI kiadóval a csúszás miatt, de perfekcionista zenész lévén csak olyan munkát volt hajlandó kiadni a kezei közül, amit százszázalékosnak vél. Az X&Y ilyen lett, és ez máris megmutatkozott az első heti rekordközeli lemezeladásokban, mi azonban Magyarországon vagyunk, és kicsit távolabbról kell indítanunk. Például azzal a kérdéssel, hogy mi az a Coldplay.

Borítékolható, hogy a világon más országokban is követni fogja majd a lemez a brit példát, és miért is ne? A Coldplay már bizonyította, hogy mindig lehet rá számítani, és nem vállal nagy kockázatot az, aki beruház az új albumra, hiszen tudhatja, mire számíthat: legfeljebb középtempós számokra, nagyívű melódiákra, precíz és igényes hangszerelésre, és persze jól megírt popdalokra.

A korábbi lemezekhez hasonlóan az X&Y-on sincs egyetlen szám sem, amit ne lehetne adott esetben kiadni kislemezen. Martin korábban fenyegetőzött ugyan azzal, hogy elektronikus lesz a lemez, és a dalszerzésben a Kraftwerk jelentette a fő inspirációt, ez ne riasszon vissza senkit. A megszokott Coldplay-hangzás hallható most is, csak helyenként visszafogott elektronikát is csempésznek a mixbe. Ami feltűnő lehet, az az orgona gyakoribb használata, és mintha a zenekar kevésbé támaszkodna kizárólag Martinra. Észrevehető az is, hogy az előző album legsikeresebb dala, a Grammy-díjat is kiérdemlő Clocks mekkora hatással volt Martinra, hiszen az új kislemez, a Speed Of Sound majdhogynem a Clocks mostohagyermekének tekinthető, és az a zongorahangzás másutt is visszaköszön. A Kraftwerk-hatás egy hangmintán kívül nemigen érezhető, ott van viszont a lemezen a Radiohead világfájdalma, meg persze a U2 pátoszos rockzenéje is.

A Coldplay-rajongók legtöbbje tehát vélhetően azt kapja, amit várna a lemeztől, bár azért a szuperlatívuszoktól óvakodnánk. A brit popsajtó, így például a New Musical Express vagy a Q Magazine túlzó kijelentéseikben már a világ legjobb jelenlegi zenekaraként beszélnek a Coldplay-ről, de egy olyan együttes egyszerűen nem érdemli meg ezt a címet, amely ennyire biztosra megy. Ami pedig a többi összehasonlítást illeti: az is megér néhány szót, hogy a U2 vagy az REM azért fiatalon mégiscsak lendületes, lázadó szellemű rockzenekarok voltak, míg a koravén Coldplay-fiúknak ez a fázis teljesen kimaradt. Chris Martin és társai rögtön a harmincas lemezvásárlókat célozták meg, és azért érdekes lesz majd a jövőben, hogy ez a koncepció hány lemezt érhet még meg a jövőben.

Igaz persze az is, hogy ezek a hangzatos kijelentések inkább szólnak a sajtóról, mint magáról a zenekarról. Az biztos, hogy jelenleg a Coldplay az egyik legnagyobb hatású zenekar: hosszan lehet sorolni a nyomában járó népszerű együtteseket, mint az Athlete, a Snow Patrol vagy a Keane. És ezzel nincs is semmi baj, kellemes zene mindegyik, akárcsak a Coldplay, de azért kezeljük csak a helyükön a dolgokat: a Coldplay új lemezébe nehezen lehet ugyan belekötni, hiszen egy igényes poplemezről van szó, ráadásul a szövegekkel Izlandtól Madagaszkárig bárki azonosulhat, ettől függetlenül régi igazság, hogy a legtöbb lemezt eladó zenekar nem szükségszerűen a legjobb is. És ki tudja, mi mindenre lenne a Coldplay is képes, ha levennék Martinék válláról azt a terhet, amit a túlzó elvárások jelenthetenek számukra. Arról nem is beszélve, hogy magának a lemeznek is jobb, ha nem közelítünk felé túlzott elvárásokkal.

Inkei Bence

Nyerd meg a lemezt!

Coldplay-játékunkban három példányt sorsolunk ki az X&Y című lemezből. Kérdésünk: Hányadik lett a brit slágerlistán a zenekar új kislemeze, a Speed Of Sound?

A helyes megfejtéseket június 20-ig a [e-mail] címre várjuk. A levél tárgya ez legyen: Coldplay.