Gimis musical és szörfös a lemezlisták élén

Vágólapra másolva!
Amerikában a Disney csatornán bemutatott High School Musical zenéje ért a csúcsra, míg a britek Jack Johnson lemezét veszik a legnagyobb mennyiségben. Közben az Arctic Monkeys már Amerikát is kezdi meghódítani.
Vágólapra másolva!

Angliában négy hét után került sor őrségváltásra az albumlista csúcsán. Mivel már majdnem minden valamirevaló brit háztartásban megtalálható James Blunt bemutatkozó albuma, de az általa nagyon népszerűvé vált, kissé melankolikus dalok továbbra is kelendőek, a szigetlakók Jack Johnson In Between Dreams című albumát vásárolták a legnagyobb mennyiségben. A lemez a hatodik helyről ugrott az élre negyvennegyedik listás hetén. A BRIT díjjal is jutalmazott előadó többi albuma is felelé lépdel a listán, egyenlőre az ötven legkelendőbb album alatti pozíciókban.

A második helyre szorult vissza az Arctic Monkeys bemutatkozó albuma, noha a zenekar lett a nagy nyertese a február 23-án tartott NME (New Musical Express) díjkiosztó gálájának. Itt a díjakat a hetente megjelenő zenei magazin olvasói, valamint a BBC Radio 1 hallgatói ítélik oda több kategóriában. Az idei szavazáson több mint nyolcvanezren vettek részt. Az Alex Turner vezette csapat három kategóriában győzedelmeskedett. I Bet You Look Good on the Dancefloor című slágerükért megkapták a legjobb dalnak járó trófeát és újabb történelmet írva, a díjátadó történetében először, ugyanabban az évben a legjobb új zenekarnak és a legjobb brit csapatnak odaítélt szobrocskát is ők vehették át.

Egy helyet javított a skót énekesnő, KT Tunstall Eye to the Telescope-ja, a negyedik helyen pedig a Kaiser Chiefs Employment című munkája áll, amelyet a fent említett díjátadón a legjobb albumnak találtak, ezenkívül az énekest, Ricky Wilsont kiáltották ki a legjobban öltözött sztárnak. Őket követi, a hét három új belépője közül - akik mind hatvan év feletti előadók - az első. Neil Diamond 12 Songs című albuma Amerikában már novemberben megjelent. Producere nem más, mint Rick Rubin, aki Jay-Z-től kezdve, a Slayeren át, a System of a Downig számos előadóval dolgozott már együtt. Elmondása szerint egy régi álma valósult meg, hogy Neil Diamond lemezének létrejötténél bábáskodhatott. A 12 Songs szintén megvásárolható egy különkiadásban, amelynek két bónuszdala közül az egyikben, a Beach Boys-os Brian Wilson is hallható.

Forrás: Red Dot

King Diamond


A Gorillaz egy hellyel került feljebb aktuális albumával, amelyről a következő kislemez, a dupla A-oldalas El Manana/Kids With Guns lesz április 10-én. Előtte viszont a boltok polcaira kerül március 27-én egy koncertalbum Demon Days Live címen, amely DVD-ként is megvásárolható. Az anyagot 2005. november 1-je és 5-e között rögzítették a manchesteri operaházban.

James Blunt a hetedik helyre esett vissza, az NME díjak közül pedig a szavazóközönség neki ítélte a nem éppen elismerő, legrosszabb albumnak járó díjat. Ezzel szemben Paul Weller, a múlt héthez hasonlóan tovább menetel. Egykori bandájának, a Jamnek Snap! című válogatása kettő, saját best of-ja három, míg legújabb korongja hét hellyel került feljebb. Kelly Clarkson megőrizte kilencedik pozícióját, akit a Coldplay követ, két helyezést csúszva. Ezenkívül Chris Martinék Speed of Sound című slágere lett az Apple iTunes zeneáruház egymilliárdodik letöltött dala a michigani Alex Ostrovsky által.

A tizenegyedik helyen továbbra is Madonna áll Confessions on a Dancefloor című albumával, melyről a Sorry, a kislemezlistán debütált az első helyen, ami már a tizenkettedik listavezető dala az énekesnőnek a szigetországban. Emellé, az NME díjak közül a legszexisebb nőnek járó díj is őt illette. Ugyanitt, a legjobb szóló előadó kategóriában Kanye West győzedelmeskedett. Albuma, a Late Registration tizenegy hellyel került feljebb. A rapper a héten még Angliában tartózkodott Touch the Sky néven futó koncertkörútjával. Ennek utolsó angliai állomásán, Birminghamben történt, hogy pisztollyal - nem életveszélyesen - megsebesítettek két biztonsági őrt, miután valaki jegy nélkül próbált bejutni a koncertre. Simon Webbe albuma öt helyet javított, melyről harmadik kislemeze, az After All This Time a tizenhatodik pozícióban debütált. A Pussycat Dolls Beep című felvétele február 27-én került a boltok polcaira, albumuk ennek kapcsán került újra a Top 20-ba.

Forrás: Red Dot

Ray Davies (jobbra)


Az ötvenes mezőnyben két teljesen új album kezdett. A harmincötödik helyen az egyik leghíresebb countryénekesnő, Dolly Parton Those Were the Days című lemezével. A közelmúltban, a hatvanadik születésnapját ünneplő sztár legújabb anyagával, az Államokban, október közepén a negyvennyolcadik pozícióban debütált. A lemez, az 1996-ban megjelent Treasures című albumához hasonlóan feldolgozásokat tartalmaz. Többek között John Lennon Imagine-je és a Tommy James and the Shondells Crimson and Clover-je is felcsendül. Eredetileg ő énekelte 1974-ben, a tizennyolc évvel később Whitney Houston által is sikerre vitt I Will Always Love You-t, amely a The Bodyguard című filmben hangzott el. Ezzel már el is érkeztünk a filmek világába, ahol az idei Oscar-gálán jelölték a legjobb eredeti dal kategóriában Dolly Partont, a Transamerica című filmben hallható, Travelin' Thru című daláért. Őt a Kinks egykori frontemberének, Ray Daviesnek szólólemeze követi, mely Other People's Lives néven került forgalomba. Ezen a lemezen ugyan nincsenek olyan örökzöld slágerek, mint a You Really Got Me vagy a Lola voltak, de Davies dalszerzői tehetsége azóta sem kopott meg.

Prince best of korongja a BRIT díjkiosztón előadott, kisebb koncertje kapcsán került vissza a negyvennegyedik helyen a listára. Ott a kisherceg márciusban, 3121 címmel megjelenő albumáról a Te Amo Corazón és Fury című dalait, valamint két olyan klasszikust játszott, mint a Purple Rain és a Let's Go Crazy. További felfelé lépdelő albumok a Magic Numbers, a Fall Out Boy, a hamarosan a Red Dress című dalukkal listára kerülő Sugababes, valamint a Black Eyed Peas és az NME díjkiosztón a legjobb koncertzenekarnak járó díjat begyűjtő, Franz Ferdinand nevéhez fűződnek.