Slágerválogatás és egy amatőr operaénekes voltak a hét hősei

Vágólapra másolva!
Talán az év legunalmasabb hetének voltunk tanúi a múlt héten a lemezlistákon: egyetlen igazán jelentős lemez sem jelent meg, leszámítva a már megszokott módon taroló NOW! válogatás újabb epizódját. A briteknél egy amatőr operaénekes rajtolt a pole pozícióból, a németek pedig csak egy álló hétig bírták ki Nelly Furtado nélkül a Top 10-ben, mert egyből visszakerült a harmadik helyre.
Vágólapra másolva!

A briteknél még az amerikainál is nagyobb a csend, olyannyira, hogy 2007 eddigi legnagyobb állóvize látható, amit még az eladási lista alsó fertályán sem zavarnak meg visszatérő régi motorosok vagy a szokásos besztof válogatások. A legkelendőbb száz lemezt rangsoroló listán összesen két új belépő van, így nem csoda, hogy egy közepes publicitásnak örvendő előadó nyomban átvette a vezetést a csúcson. Az ügyesen helyezkedő lemez Paul Potts nevéhez kötődik, aki mintha mindent látott volna előre, még albumának is a One Chance (magyarul: egy esély) címet adta.

Forrás: paulpottsofficial.com

Az új favorit alkalmi sztárstátusát egy brit tehetségkutató tévéműsorból merítette, amely a zenés-énekes show-któl eltérően bármilyen előadásnak teret adott, így fel lehetett benne lépni zenekarként ugyanúgy, mint táncosként, humoristaként vagy zsonglőrként. Az idén június 9-én kezdődött műsor naponta jelentkezett, így nagyon rövid idő alatt le is futott, és még ugyanabban a hónapban, 17-én már eredményt is hirdetett. A győztes egy Paul Potts nevű amatőr operaénekes lett, aki korábban éveken át próbálkozott az operával, de nem tudta megvetni lábát a szakmában, most azonban, miután bizonyított, lemezszerződést kapott, és már el is készült debütáló albumával. A One Chance című bemutatkozó anyag mindjárt megjelenésével átvette a vezetést a lemezlistán.

Az újonc tehetség elsőségével a második helyre szorította a múlt héten élre ugró Enemy lemezt, a We'll Live And Die In These Towns-t. A dobogó harmadik fokán változatlanul áll a Traveling Wilburys válogatása, a Collection. A múlt héthez képest a Smashing Pumpkins amerikai zuhanásához mérhetően esett vissza a briteknél az Interpol, amely másodikból 21. lett. Ehhez képest a Pumpkins itt már valóságos mélyrepülést produkált, hiszen az előző heti negyedik helyet egy mostani 33.-ra cserélte, ami a hét legnagyobb bukása is egyben. Ez utóbbi talán részben annak is köszönhető, hogy az erős véleményformáló hatással bíró NME angol zenei magazin egy lehúzós kritikával köszöntötte a Zeitgeist című új albumot.

Forrás: [origo]

Timbaland


A hét nyertesei között tartható számon ellenben Mika és Timbaland, akik a Top 10-en kívülről galoppoztak vissza a legjobb öt közé, így lett a Life In Cartoon Motion a negyedik, az amerikai sztárproducer Shock Value-ja pedig az ötödik. Sokat javított még Mark Ronson is, akinek Version című legutóbbi albuma 26 lépcsőfokot megmászva került fel a 12. helyre. Ehhez segítő hátszelet adott neki aktuális slágere, a Lily Allennel közös Oh My God, amely szintén felszállóágban van, hiszen négyet javítva bekerült a Top 10 slágerek közé.

A slágerlistán egyébként a csúcson a helyzet változatlan, ezt a 11 hete tartó merényletet pedig Rihanna és Jay-Z követi el még mindig, akiknek Umbrella című számát képtelenek megunni a britek. A második és harmadik helyre egyaránt egyet javítva érkeztek meg a helyezettek: második Kate Nash és a Foundations, míg harmadik Timbaland száma, a The Way I Are.

A hét egyértelmű nyertese a slágerpiacon Amy Macdonald volt, aki a 79. helyről egyenesen 12. pozícióig lőtte fel magát Mr Rock & Roll című dalával. Ez jó ómen a skót új lánynak a napokban megjelenő debütáló lemeze kapcsán, amit valószínűleg viszontlátunk a következő hetekben az album charton. Hozzá hasonlóan nagyot alkotott a szintén skót Biffy Clyro zenekar, amely gyakorlatilag a semmiből ugrott a 18. posztra a Folding Stars című számmal.