Falakat döntő popdiplomaták

Vágólapra másolva!
A tervek szerint 2009-ben Észak-Koreában lép fel a legendás gitáros, Eric Clapton. Ha elfogadja a meghívást, ő lehet az első nyugati popzenész, aki a kommunista országban koncertezik. Nemrég mi is hasonló esetekről számoltunk be: Morrissey és Chris De Burgh is Irán felé venné az irányt, hogy elsőként lépjenek fel a közel-keleti országban az 1979-es forradalom óta. A BBC nemrég mutatta be azokat a zenészeket, akik áthágták a kulturális akadályokat egy-egy elnyomott országban. Ennek segítségével most mi is bemutatunk néhány jelentős popdiplomatát.
Vágólapra másolva!

A faldöntő Hasselhoff

David Hasselhoff, mindamellett, hogy népszerű színész volt, a zenéléssel is megpróbálkozott. A berlini fal ledöntésének évében tevékenyen részt vett Németország keleti és nyugati felének újraegyesítésében a Looking for Freedom című örökzöldjével. A dal hatalmas siker lett Németországban. A színész egyébként a helyszínen tartózkodott a faldöntéskor is. Állítása szerint sikerült is egy nagyobb darabot elmenekítenie a helyszínről, amelyen a német zászló trikolórja látható.

Hasselhoffot egyébként egy szilveszteri partyra hívták meg akkor Berlinbe. A mára lecsúszott énekes talán soha nem fogja elfelejteni, hogy több mint egymillió ember előtt énekelhette el a legnagyobb slágerét éjfélkor, a német kancellár, Helmut Kohl jelenlétében.

Mániákus utcai prédikátorok Kubában

A híresen baloldali zenekar, a walesi Manic Street Preachers 2001 februárjában koncertezett Havannában, amely így az első elismert nyugati együttesként léphetett fel Kubában. Sőt, nemcsak zenélt, hanem a tagokat fogadta személyesen Fidel Castro is, aki megnézte a koncertet, mondván, "csak nem lesz hangosabb a háborúnál". Az együttes basszusgitárosa, Nicky Wire meg is ideologizálta a látogatást: "Ez nem ilyen gyerekes, Che Guevara-pólós lázadás a részünkről. Mi tényleg szeretjük Kubát, számunkra az utolsó bástya a világon, amely ellenáll az amerikanizációnak". Hogy aztán erről mi a Floridában élő kubai emigránsok véleménye, az már egy másik kérdés.

A fellépésről felvétel készült, ami DVD-n Louder Than War címen jelent meg. A koncertet ötezer kubai tekinthette meg a Karl Marx színházban, a belépőjegy ára 25 cent volt, mely mintegy 60 forintnak felelt meg akkoriban. A zenekar egyébként a Know Your Enemy című lemezét mutatta be az közép-amerikai országban, melyről több dal is Kubának a sorsával foglalkozott.

Bryan Adams Pakisztánban jótékonykodott

A 2005-ös októberi földrengés károsultjainak megsegítésére jótékonysági koncert keretében lépett fel Bryan Adams Pakisztánban. Az előadás helyszíne Karachiban volt. A kanadai énekes évtizedek óta az első nyugati sztárként zenélt Pakisztánban, ahol a radikális iszlám hívők élesen ellenzik a nyugati kultúra megjelenését.

A 2005-ös természeti katasztrófában mintegy 87 ezren haltak meg, és 3,5 millióan váltak földönfutóvá. A rendezők nagyjából 22 ezer jegyet adtak el, melynek ára 66-94 euró (kb. 17.000-24.000 Ft) volt. Később Bryan egy saját alapítványt is létrehozott Pakisztánban, mellyel az volt a célja, hogy a helyi gyerekek minél tovább járhassanak iskolába, és hogy megóvják őket a rabszolgamunkától.

Enrique Szíriában

Enrique Iglesias tavaly nyáron lépett fel Szíriában, nem törődve azzal a feszültséggel, ami a keleti ország és a nyugati világ között jelenleg is fennáll. George Bush azzal vádolja ugyanis Szíriát, hogy terroristákat támogat és bújtat. A diplomáciai nehézségek nem akadályozhatták meg a spanyol popsztárt abban, hogy fellépjen a távoli országban.

Később azt nyilatkozta, hogy figyelmen kívül hagyta a látogatása jelentőségét, csak azzal törődött, hogy egy jó koncertet adjon. A fellépésre egy szabadtéri stadionban került sor, s csaknem tízezren gyűltek össze.

Az előadást magáncégek és külföldön élő szíriai emberek szervezték jótékonysági célzattal, s azt ígérték, hogy a bevételt nemes célokra fordítják. A szervezők azt mondták, hogy reményeik szerint Enrique jelenléte más előadóművészeket is arra fog biztatni, hogy kövessék példáját.