A halál torkából menekült artista, aki aztán a legnagyobb magyar parodista lett

Markos József, Alfonso, Alfonzó, magyar artista, színész, humorista, cikk, 2021
Budapest, 1987. február 25. Markos József, művésznevén Alfonzó, színész, humorista "Idefigyeljenek emberek" című jubileumi műsorát próbálja a Vidám Színpad Kis Színházában. A műsort február 26-án mutatják be. MTI Fotó: Fényes Tamás
Vágólapra másolva!
A múlt század tízes éveiben született művész szerette a kalandokat, bár a kor, amelyben leélte életét, olykor olyanokba is belevezette, amelyeket alighanem jobban szeretett volna kikerülni. Attól függetlenül, amit látott – miközben alkalmasint túlélni igyekezett – azt felhasználta paródiáiban, amelyek nemcsak tükröt tartottak, nevettettek, de gyógyírként is hasznára voltak a publikumnak. Alfonzó művészetét olykor Chaplin, Marcel Marceau különös, hasonlíthatatlan világával rokonították, hangsúlyozva egyediségét. Elsőként a manézs világában lépett a közönség elé untermannként, ezért voltak olyan színházi kollégái is, akik úgy vélték: artistaként nem lenne semmi keresnivalója a teátrumi alkotók között. Az Érdemes művész címet is elnyert Alfonzót karcolták a bántó szavak, de már csak rejtői kalandokkal tarkított ifjúsága, halálközeli élményei, valamint buddhista hite miatt is úgy vélte: józan ésszel tekintve nincs fontosabb a harmóniánál, amelyet az ember legalább a lelkében megteremthet, még a legádázabb körülmények között is. Ahogyan erősen hitt abban a buddhista tanításban is, amely szerint, aki csak egy embernek örömet okoz, az már értelmet adott saját létezésének. Alfonzó millióknak okozott örömöt.
Vágólapra másolva!

Pampák Bikája, Núbia Párduca, Szardínia

A Kővári-balett nem arat sikert Bulgáriában, Kővári pedig a csapat egyhavi gázsijával meglép. A letört Markstein Józsi Szófia főutcáján kódorogva lát meg egy plakátot:

világhírű társulat hirdet pankrátor show-t.

Józsi felkeresi a vezetőséget, és közli velük:

Már aznap este színre lép. Másnap sietve elmagyarázzák neki:

a pankráció nem bunyó,

olyan, mint a balett, koreográfia szerint működik, a szerepeket leosztják, van a jó fiú és a rossz fiú, előbbi mindig hátrányba kerül, de a végén győz.
A Kővári-balett törékeny lányait emelgető fiatalember nem érintette meg a helyi közönséget.

A Puszták Bikája néven pankrátorkodó Markstein Józsinak komoly rajongótábora lesz a birkózást nemzeti sportként űző bolgárok között.

Majd a turnék során a törökök körében is. Ám irigyek mindenütt akadnak.

Egy török, aki magát pankrátornak mondja, kihívja a Puszták Bikáját, és félholtra veri.

Markstein Józsi hazatér, felgyógyul, majd az 1933-as évben a hazai terepen működő Czája Cirkusznak lesz pankrátora, Núbia Párduca néven. Rajongják.
Napközben edzi magát, majd a Római-parti, az artistavilág helyi központjának számító Bibic csónakház közelében fürdőzik.

Ott látja meg egy impresszárió, aki a nemzetközi szinten is jegyzett Darmora Balettben ajánl számára untermanni lehetőséget.

Balra Alfonzó (Markos József) az 1930-as években Forrás: Fortepan/Kármentő Éva

Végigturnézzák Itáliát, kiskocsmák udvarán, mozik vásznai alatt és neves revüszínházakban is hatalmas sikerük van. Józsinak egy artista lánnyal van emelőszáma. A Darmora Balett tulajdonosa régi kereskedő családból származik, a neves belvárosi kalapos Kőnig sógornője. Rómában ünneplik a születésnapját a Picasso törzshelyével, a Cafe de Paris-val szemközti szállodában. Markstein Józsi ott pottyant véletlenségből tányérnyi portugál szardíniát a tulajdonos asszony férjének vadonatúj, méregdrága szmokingjára.

Az untermann pótolható. Józsi három nappal később már baromfit szállít vidékről a családi étterembe.

Lovas huszár

Egy nap a vidéki beszerzésről hazatérő Markstein Józsit behívó várja.

A libás vendéglős autószerelő végzettségű fia a lovas huszárokhoz kerül.

Sarkosan egyszerű őrmestere tanítja ki a lovakkal való helyes bánásmódra, rendre libás trógerként aposztrofálva az újoncot. Származása miatt egyéb megjegyzéseket is tesz a Markstein fiúra. Pár évvel az első zsidótörvény jogrendbe iktatása előtt azonban

Markstein Bertalan még egy szállítmány libával elintézi, hogy fiát két hónap után leszereljék.

Markstein Józsi hazatérve beiratkozik egy neves artistaiskolába, melyet bizonyos Palotai úr tart fenn. Fuvarozással keresett pénzéből komoly összeget, háromszáz pengőt fizet havonta a képzésért. Általános ismeretek mellett saját számot is kidolgoznak számára, amelynek jogait a vizsga végén meg kell vennie.

Végzett artistaként előbb a Kék Egér mulatóban kap szerződést partnernőjével, a kor első számú menedzsere, Nádori úr közreműködésével.

Hamarosan magához hívatja a kor legelőkelőbb, legkomolyabb színpadtechnikával felszerelt lokáljának, az Arizonának a tulajdonosa, Rozsnyai Sándor. Úgy hallotta, hogy a jóvágású fiú ügyes táncos is.

Szmokingban foglalkoztatja mint bértáncost, aki az unatkozó szépasszonyok unalmát köteles elűzni.

Aztán Rozsnyai egy alkalommal meglátja az öltözőben a félmeztelen Markstein Józsi izomzatát. Azontúl aranyszínűre festve kap színpadi feladatot Miss Arizona – Rozsnyai Sándorné, Senger Márta – tánc- és énekprodukcióiban. Más alkalommal fának öltöztetve – mellkasát, karizmait akként is kihangsúlyozva –, hajladozik Miss Arizona énekszáma közben. Józsi úgy véli: mindez, napi húszpengős gázsiért, bőven megéri.

Csak az a baj, hogy a fának lombja is van.

A jelmezéhez tartozó levélkoronát gyújtja meg egy este egy ittas vendég, akit Józsi – miután jelmezét letépi – úgy rendez le egy sorozat pofonnal, mint anno a Renault-művek szakijait. Ám az arizonabeli célpontjának némileg eltérő a társadalmi státusza. Festetics gróf bántalmazását nem lehet kirúgás nélkül megúszni.

Gyász és álom

Az állásból kitett Markstein József akkoriban veszti el édesanyját, majd nem sokkal később a felesége halálát feldolgozni képtelen édesapja is meghal.
A gazdátlanná lett családi vállalkozás hetek alatt csődbe megy. Az ingóságokon hitelezők osztoznak.

Markstein József egy ideig a Városligetben lakik, majd egy nem éppen jómódú barátja szívességéből annak konyhájában.

Nem sokkal később azonban Markstein Józsi lesz a kísérője az 1937-ben egy hónapon át Magyarországon időző, királyi jogairól lemondott walesi hercegnek, Edwardnak, és az elvált asszonyként párjává lett Wallis Simpsonnak.
Az idénymunkát Rozsnyai Sándor intézte, nem szánalomból, hanem mert a minapi főrend programjaiért felelős lokáltulajdonos

nem ismer mást, aki jobban beszélne angolul a Markstein fiúnál.

Aki több, a Horthy család által szervezett partin is jelen lesz.
A hercegi szolgálat lejártával úgy dönt: megnősül. Akkor már két éve udvarol régi családi ismerőseik, Szabóék lányának, Marikának. A házasság után beköltözik apósáékhoz, s folyamatosan unszolja nejét: tanuljon be vele egy artistaszámot, és vágjanak neki a világnak.
A kalapos szakmát kiválóan kitanult, felmenőihez hasonlóan a kiegyensúlyozott kispolgári élethez ragaszkodó Marika azt mondja:

A házasság hamar végére ér.

Alfonzó (Markos József) 1935 környékén Forrás: Fortepan/Kármentő Éva

Józsi, túl minden gyászon, a világjáró Czája Cirkusznál lesz egyrészt untermann, másrészt pankrátor. Utóbbi szerepében a cirkusz megtermett tulajdonosával, a Tigris Joe néven ringbe lépő Czája bácsival küzd meg estéről estére.

Józsi idővel belefárad a turnézásba Czájáékkal. Akkor visszatér Pestre, és ismét a Kék Egérben lép fel. Kiváló artistalány személyében talál partnernőt egy lenyűgöző emelőszámhoz. Produkciójuknak híre megy. Hamarosan arab impresszáriók ajánlanak a párosnak egyéves egyiptomi szerződést. Teljes ellátással, valamint a napi 12 pengős keresetük helyett napi 125 pengőt, persze angol fontban.

Markstein Józsi úgy érzi: egy álomba cseppent bele.

Elhárított lehetőség

Az indulás napján Józsi és az arab impresszáriók hiába várják az emelőszám emelni való szereplőjét, Gizellát. Taxival hajtatnak a lány lakásához. Az utcát rendőrkordon zárja le, mögötte halottszállító.

Kiderül: miután vőlegénye elhagyta, Gizella kivetette magát a harmadik emeleti lakásából.

Az arab impresszáriók is megrendülnek, de praktikumuk töretlen. Amikor a Kék Egér tulajdonosa rögvest új partnert kerít Józsi mellé, az impresszáriók úgy döntenek: megvárják, amíg a táncos lány betanulja a produkciót. Józsi igyekszik is betanítani, de a lány képességei meg sem közelítik elődje tudását. Az arabok azonban azt mondják:

legfeljebb kevesebbet repked majd, viszont nagyon szép.

Józsi három napig dolgozik a lánnyal az átigazított produkción, a negyediken hiába várja. Kiderül: összeakadt az éjszakában egy vonzó ficsúrral, mellette igyekszik inkább horgonyt vetni az egyiptomi kaland helyett. Az arabok itt adják fel a dolgot.

– gondolja Józsi.
Nem sokkal később azonban kisebb feladatot kap bizonyos Mezei úr balettjében, amely trupp éppen Egyiptomba készül. Az akkoriban még zárkózott, a jó humorú, poénhányó kollégák között mindig csendben létező Józsi nem érez nagy jövőt a Mezei Balettben. Mezeiné őnagysága azonban kis feladatában is felfigyel Markstein József fizikai adottságaira, s ajánlja:

ha a fiatalember némileg több figyelmet fordít reá, akkor segítené előrelépését a társulatban.

Józsi hárítja a lehetőséget, mire a hölgy kirúgatja férjével a makacs „kartáncost".

A világszám

Markstein Józsi – gázsiját Mezeiék kiadták – beköltözik Kairó egyik előkelő hoteljébe. Este a bárban megismerkedik két erősen ittas osztrák artista lánnyal. Egyikük, Hédi, még alaposabb ismeretséget szorgalmaz.
Másnap reggel a szálloda medencéjénél Hédi elmeséli: rákapott kissé a whiskyre, mert zongorista barátja éppen szakított vele. Aznap este Józsi megnézi a hotelben fellépő artista lányok műsorát. A produkció gyenge, de Hédi képességes.

Józsi azt javasolja Hédinek: hagyjon fel az itallal, dobjanak inkább össze egy világszámot. Hédi rábólint.

A hotel lokáljának menedzsere ad nekik két hetet a próbára, s ígéri: ha jó lesz a számuk, bekerülnek a műsorba.
/A másik lány sorsa ismeretlen. Sz.Á./
Józsi és Hédi két hétig gyakorolnak. Hédi egy korty alkoholt sem iszik; ha nem próbálnak éppen, azonnal elalszik a kimerültségtől. Amikor eljön az ideje, az esti műsor után bemutatják a kész produkciót a többi artistának. Józsi elképesztő tempót diktál, Hédi is mindent belead.

Emelőszámuk végén állva tapsolják őket a profik.

Másnap aláírják a szerződésüket.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!