Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A másik tényező, amely miatt a nyelvi változás nehezen vevődik észre, az, hogy együtt mutatkozik más jelenségekkel, például az életkorral. Az öregek beszéde mindig más, mint a fiataloké: hanghordozásuk, gyakori habozásuk öregessé teszi a beszédüket. Ha egy aggastyántól ezt halljuk: "Na, és erre... mit is akarok... ja, fiacskám, hogy fölmentünk a toromba." - azt látjuk: milyen öregesen beszél, és nem vesszük észre, hogy a toromba nem az öregség miatt van, hanem mert ő még a nyelvi változás onnansó oldalán áll. Ő fiatalon is így mondta; mi viszont, akármilyen öregek leszünk, nem fogjuk azt mondani, hogy toromba, mert ezt a szabályt nem használjuk. Az öregek ráadásul más életanyagot közvetítenek, más szokásokról beszélnek, más metaforákat használnak, azt mondják: Sztalin, meg mángorló, meg belógat ("átver, becsap") - s így nehezebben vesszük észre, hogy e felszíni, periférikus (mert kultúra-függő) vonások mögött igazi nyelvi változások is vannak, amelyek témától, életanyagtól függetlenek, például hogy ők inkább azt mondták: szét nem szedhető, mi meg inkább azt mondjuk: nem szétszedhető.

A harmadik tényező, amely nehezíti a nyelvi változás észrevételét: az írásbeliség. Az írásnak éppen az állandóság a lényege, arra van kitalálva, hogy a változatokat elkendőzze. Azt tanuljuk az iskolában, hogy egyéni beszédszokásunktól függetlenül valamit így és így kell írni. Például én úgy mondom: kiván, tizes, viziló, rövid i-vel, de hosszúval írom, mert az iskolában így tanultam, és fegyelmezetten betartom az Akadémia helyesírási szabályzatát. (Azt persze egy percig se szabad hinni, hogy a '"kiván" ejtés kevésbé volna helyes, mint a "kíván".) Közismert példa az is, hogy a magyar helyesírás nem veszi tudomásul, hogy az ly mint hang megszűnt létezni, helyette mindenütt j-t ejtünk, azaz ma már súlyt = sújt.

A nyelvi változást tehát három okból nehéz tetten érni: egyrészt mert lassan történik, másrészt mert más tényezőkkel keveredik, harmadrészt mert az írott szöveg gyakran elkendőzi.