Egy orvos meghalt, öt ápolónő pedig megsebesült kedden a dél-ukrajnai Herszon városának kórházát érő orosz tüzérségi csapásban - közölte Roman Mrocsko, a herszoni katonai adminisztráció vezetője Telegram-oldalán.
Mrocsko szerint a halálos áldozat egy fiatal orvos, aki mindössze néhány napja dolgozott a kórházban. Hozzátette, hogy az orvosok még mindig küzdenek az egyik, súlyos állapotban lévő nővér életének megmentéséért. (MTI-Origo)
Az oroszok iráni gyártmányú drónokkal vették célba Kijev területét helyi idő szerint augusztus 2-án hajnali 2 óra 20 perc körül - jelentette Szerhij Popko, Kijev város katonai közigazgatásának vezetője a Telegramon. Károkról, áldozatokról egyelőre nincs információ.
Magyarország területére tegnap az ukrán-magyar határszakaszon 6667 fő, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4852 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett - közölte a legfrissebb adatokat az Országos Rendőr-főkapitányság.
Oroszország drónokkal támadta a régiót, csapás érte a kikötői és ipari infrastruktúrát - jelentette Oleh Kiper regionális kormányzó ma reggel a Telegramon.
Az orosz csapatok hét települést lőttek a kelet-ukrajnai Szumi területen - jelentette a Szumi Területi Katonai Igazgatóság augusztus 2-án. Több mint 200 robbanást regisztráltak.
Több mint tíz orosz drónt lőttek le Kijev fellett, miután a város ellen éjszaka támadást indítottak - közölték ukrán tisztviselők szerdán kora reggel.
"Drónok csoportjai hatoltak be egyszerre több irányból is Kijevbe. Azonban minden légi célpontot - több mint tíz pilóta nélküli légi járművet (UAV) - időben észlelt és megsemmisített a légvédelem erői és eszközei" - mondta Szerhij Popko, Kijev város katonai közigazgatásának vezetője.
Elmondta, hogy Oroszország iráni gyártmányú Shahed drónokat vetett be, amelyek törmelékei több területet is eltaláltak.
Kijev polgármestere szerdán korábban azt mondta, hogy a főváros elleni támadás több kerületben is károkat okozott, köztük a forgalmas Szolomjanszkijban, ahol egy nemzetközi repülőtér található.
Oroszország hét települést ágyúzott Szumi megyében. – jelentette a Szumi területi Katonai Igazgatóság augusztus 2-án. Több mint 200 robbanást jegyeztek fel.
Az orosz légierő és tüzérség öt támadást hiúsított meg, amit az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) gépesített dandárjainak támadócsoportja indított Krasznolimanszk irányában. Mondta el Alekszandr Szavcsuk, a csoportosulás sajtóközpontjának vezetője a TASZSZ-nak.
Az ellenség több mint 100 katonáját, ezenkívül egy páncélozott harcjárművet és három kisteherautót elveszített.
Amint arról korábban beszámoltunk, Oroszország drónokkal támadta Odessza régióját, csapás érte a kikötői és ipari infrastruktúrát.
A csapások következtében tűz ütött ki az egyik gabonaraktárban - írta Oleh Kiper regionális kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
Oroszország folyamatosan támadja az ukrán mezőgazdasági és kikötői infrastruktúrát, miután nem volt hajlandó meghosszabbítani a fekete-tengeri gabonaegyezményt, amely lehetővé tette az ukrán gabona exportját.
Ufában egy elmenekült önkéntes katona kézigránáttal kezdett el fenyegetőzni az autópályán. A 39 éves férfi ellen nemrég indítottak eljárást, mert engedély nélkül elhagyta katonai egységét. Ezt követően kivizsgálásra szállították volna, eközben viszont megszökött. Arról nincs információ, hogy miként jutott a kézigránáthoz. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre.
A brit védelmi minisztérium szerint Oroszország új, és nagyobb alakulatok felállítását kezdte meg, hogy erősítse szárazföldi erőit".
A lap szerint úgy tűnik Oroszország stratégiát vált, eddig főként mozgósított tartalékosokat vetett be, hogy feltöltse a már létrehozott alakulatokat.
További 14 cseh állampolgár kapott államfői engedélyt, hogy belépjen az ukrán hadseregbe, nyolc személy kérését Petr Pavel elnök elutasította - közölte szerdán a cseh közszolgálati rádió weboldalán.
Eddig 146 cseh állampolgár csatlakozott az ukrán hadsereghez, ebből 132 személynek még Pavel elődje, Milos Zeman államfő adott engedélyt. A hatályos cseh törvények szerint cseh állampolgárok csak külön államfői engedéllyel léphetnek be egy másik ország hadseregébe. Ha valaki hivatalos engedély nélkül lép be más hadsereg kötelékébe, büntetőeljárás indítható ellene.
A forgalom a Krími hídon átmenetileg le van zárva. Számolt be a "Krími híd operatívan" a Telegram-csatornán.
A forgalom átmeneti felfüggesztésének oka egyelőre nem tisztázott.
Július 31-én arról számoltak be, hogy a krími hidat speciális terelésgátlókkal kerítették el. A szerkezetek várhatóan teljes hosszában védik a hidat a támadásoktól.
Egy ember meghalt, miután az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) csapást mértek egy donyecki lakóházra. Tudósított az Izvesztyija.
Felvételeken látható, hogy egy ukrán gránát a ház tetejébe csapódott, és lerombolta a harmadik emeleti lakást, a robbanás következtében a fal egy része leomlott.
A romok alatt megtalálták egy férfinak a holttestét.
A gabonaügyben Varsó a lengyel hozzáállás megértését várja el az ukrán féltől - jelentette ki Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes szerdán, miután az ukrán nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét fogadta.
Jablonski a sajtóértekezletén "nem helyénvalónak és szükségtelennek" nevezte a kijevi tisztségviselők több, közelmúltbeli kijelentését, amelyek, mint mondta, ártanak a jó kétoldalú kapcsolatoknak.A külügyminiszter-helyettes ezáltal azon ukrán nyilatkozatokra is utalt, amelyek Bartosz Cichocki kijevi lengyel nagykövet előző napi bekéretésére vonatkoztak. Cichocki bekéretésének előzménye, hogy hétfőn Marcin Przydacz, a lengyel elnök külügyi irodavezetője arról beszélt, hogy Varsó meghosszabbíthatja az ukrán mezőgazdasági termékekkel szembeni lengyel behozatali tilalmat, és felszólította Kijevet: mutassa ki háláját Lengyelországnak azért a támogatásért, amelyet Lengyelország nyújtott Ukrajnának az elmúlt hónapokban és években.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ideje nagy részét azzal tölti, hogy közösségi oldalaira töltöget fel videókat és interjúkat ad különböző háborúpárti országok baloldali lapjainak. Nem is csoda, hogy lassan kezd kifogyni az ötletekből, hogy miként nyerhetné meg a háborút a totális kudarcba fulladt ukrán ellentámadást követően.
Az ITT olvasható cikkünkből kiderül, hogy mit tervez az ukrán elnök!
Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon közölte Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy a fekete-tengeri gabonafolyosó hosszú időn át tartó leállítása senkinek sem használ - tájékoztatott szerdán a török államfői hivatal kommunikációs igazgatósága.
A beszámoló szerint Erdogan a beszélgetés során rámutatott: a legnagyobb kárt a gabonára szoruló, alacsony jövedelemmel rendelkező országok szenvedik el.
A török vezető "békehídnak" nevezte az Oroszország által július közepén befagyasztott kezdeményezést, és leszögezte: továbbra is komoly diplomáciai erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy az ukrán gabonaexport folytatódjon.
A török államfői hivatal egyúttal közölte: a két politikus megállapodott arról, hogy Putyin Törökországba látogat.