Szőke de tehetséges: Christina Applegate

Vágólapra másolva!
Christina egyszer egy interjúban elmondta, hogy azóta színésznő, amióta "anyja hasából a világba pottyant". Ez szó szerint így is van, ugyanis első szereplése akkor volt, amikor anyja karjaiban tartva őt a kamerák elé lépett egy szappanoperéban. Attól a perctől kezdve Christina sorsa megpecsételődött: a kamerák előtt cseperedett fel és teljesedett ki.
Vágólapra másolva!

Mozifilmbeli debütálása 1991-ben következett be a Kipurcant a bébicsősz, anyának egy szót se! komédiában. Együtt játszott Jack Nicholsonnal, Sarah Jessica Parkerrel, Glenn Close-zal és Pierce Brosnannal az 1996-os Támad a Mars című komédiában. A Flört a fellegekben című filmben Gwyneth Paltrow-val , Kelly Prestonnal és Mike Myers-szel partnere volt, az Édes kis semmiség-ben pedig Cameron Diazzal szerepelt a filmvásznon.

Christina elmondása szerint az ideális férfi számára egy művészi tehetséggel megáldott ember, aki harmóniát hoz életébe, és akivel letelepedhetnek egy ranchon. Úgy látszik, Johnathan Schaech színész megfelel ezeknek az elvárásoknak, hiszen 1998 óta elválaszthatatlanok, és feleségül is ment hozzá.

A szőke színésznő jelenleg a Hollywoodban él férjével, nagy hobbija a jazzbalet. Amikor éppen nincs filmezési időszakban, akkor akár hetente 15-20 órát is táncol.

Színészi karrierje mellett saját vendéglőjét vezeti Los Angelesben, és maradék szabadidejét jótékonysági intézmények munkájának segítésével tölti.