Tom és Katie: álomesküvő, luxuskivitelben

Vágólapra másolva!
Közel másfél év jegyesség és egy leánygyermek után, szombaton este, Olaszországban összeházasodott Tom Cruise és Katie Holmes - pontosan ott és úgy, ahogy tervezték. Az álomesküvő, becslések szerint, két és fél millió dollárba került.
Vágólapra másolva!

A látványos ceremóniára közel 150 vendéget hívtak meg, és több ezren figyelték az eseményt a kerítéseken kívülről - sőt, több nagy hírcsatorna is élőben tudósított az eseményről. Az esküvőre igazi hollywoodi sztárparádé érkezett Olaszországba: hivatalos volt többek között Jennifer Lopez és férje, Marc Anthony, David és Victoria Beckham, Will Smith és felesége, Jada Pinkett; Jim Carrey és barátnője, Jenny McCarthy; Richard Gere, és Giorgio Armani, aki a pár ruháit tervezte. A meghívottak között volt Jenna Elfman színésznő, Catherine Bell, a JAG című sorozat főszereplőnője, valamint Cruise barátja, John Travolta is.

Cruise több rendezőt is producert is meghívott, akikkel az elmúlt években együtt dolgozott, így J.J. Abramsot, aki a Mission Impossible harmadik részét rendezte, a Jerry Maguire-t rendező Cameron Crowe-t, és a neves producert, Jerry Bruckheimert is.

Forrás: Red Dot

A meghívottak között Jennifer Lopez és Marc Anthony is ott volt



Többeknek meglepetést okozott, hogy Cruise-ék meghívták Brooke Shields színésznőt, és férjét, Chris Henchy-t is - Cruise és Shields között ugyanis korábban komoly nyilvános vita alakult ki arról, vajon létezik-e depresszió. Brooke ugyanis nyíltan vállalta, hogy első gyermeke megszületése után komoly szülés utáni depresszióban szenvedett, és csak gyógyszeres kezeléssel tudtak javítani az állapotán. Cruise viszont az egyik leghangosabb szószólója annak az elméletnek, hogy a pszichológia "áltudomány", és antidepresszánsok helyett csak vitaminokra van szüksége egy lehangolt embereknek.

Talán még nagyobb meglepetést okozott azonban az, hogy Cruise nem hívta meg Oprah Winfrey televíziós személyiséget - az ő műsorában történt ugyanis az elhíresült kanapén ugrálós-jelenet, amely az egész világgal tudatta, hogy Tom és Katie között valami egészen különleges dolog alakul. "Nem arról van szó, hogy nem akarok menni" - nyilatkozta Winfrey. - "Tudom, hogy korlátozott azoknak az embereknek a száma, akiket meghívnak, és én éppen nem voltam ezek között. Végül is, én sem nem lehet ott minden egyes esküvőn."