Akcióban a kerékpáros strandrendőrök

Vágólapra másolva!
Egyenruhás rendőrök Tourist Police feliratú trikós diákok társaságában indultak járőrözni Nyíregyháza-Sóstófürdőn a korábbi évek gyakorlatának megfelelően - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Vágólapra másolva!

A strandrendőri szolgálat kilenc nyári hetében a tapasztalatok szerint javul az üdülőhelyen a közrend és közbiztonság. A jó időben elektromos kerékpárral járőröző, rövidnadrágos strandrendőrök könnyen eljutnak a frekventált területekre a sok ezer látogatót vonzó parkfürdőtől az állatparkon át a múzeumfaluig.

Forrás: MTI

A segítőként beosztott, most érettségizett diákok vagy főiskolai hallgatók valamelyik világnyelvet beszélik magas szinten, s ezt használják szolgálatuk alatt. Feladatuk, hogy a hozzájuk forduló külföldi turistáknak eligazítást adjanak, szükség esetén segítsék egyenruhás társuk intézkedését.

A képen: 2002. augusztus 14. Tíz rendőr járőrből álló kerékpáros egység kezdte meg működését a főváros közterületein. A Budapesti Rendőr-főkapitányság állományába tartozó járőrcsapat feladatai közé tartozik a Budapesten meglévő 130 kilométernyi kerékpárút megtisztítása a szabálytalanul parkoló autóktól, valamint a biciklisek segítése a közlekedésben.