Sziget: a népvándorlás kora

Vágólapra másolva!
Második este. Lényegesen nagyobb a tömeg, mint a Jimmy-1 rendszámú, fekete Mercedes árverésén. Emberek ezrei merednek mobiljukra, várják a visszahívást, próbálják meglelni az elveszett havert, az elmúlt, szép időket. Kispál, Busta Rhymes, Omara - ez a fő vonal, amúgy lehet sodródni a tömeggel.
Vágólapra másolva!

Omara Portuondo a Buena Vista Social Club című filmmel lett híres, neves előadó. Délután elmondta, hogy a váratlan és gyors siker leginkább őket lepte meg, el sem tudták képzelni, hogy ilyen fogadtatása lesz a zenéjüknek. A kubai diplomácia is képviseltette magát az eseményen, a nagykövet nejével együtt ott állt az első sorokban, a legnagyobb tömegben.

A Flor de Amor (A szerelem virága) című turnéja részeként érintették Pestet, és ahogy tette azt tavaly Ibrahim Ferrer is, a visszatérő Omara újfent elvarázsolta a publikumot. Habanérák, bolerók, némi dzsessz , son - a latin zene szerelmesei vették a lapot, hűségesen kitartottak a végéig.

Az éjszaka a szokásos pörgést hozta: emberek ezrei meredtek telefonjaikra, várták az sms-t: hol lehet Zsóka? Kivel iszik Benő? Üres már Zozó sátra? A nem sms-re várók fülükhöz tapadó mobillal lófráltak a félhomályban, igyekeztek megtalálni az elveszett cimborákat. Ganxsta előtt Dopeman lépett fel, fehér izompólóban, de nem volt neki jó: alig pár száz rajongója fogadta. Ennél sokkal többen voltak a Freestylers buliján: akik meg nem ott zsúfolódtak össze, azok pedig A-ból B-be, ugye.

Kalmár Csaba

Szubjektív Sziget, 5. rész20030806szubjektiv.htmlSzubjektív Sziget, 4. rész20030805szubjektiv.htmlSzubjektív Sziget, 3. rész20030804szubjektiv.htmlSzubjektív Sziget 2.20030801szubjektiv.htmlSzubjektív Sziget20030731szubjektiv.html