Sziget: anarchista pop, csikidammal

A negyedik estére már nincs meg az a tűz, ami az első délutánon megvolt: négy év után már az egykori tüzes szerető sem a régi. A léptek lassabbak, a pirospozsgás arc egyre szürkébb, a hallójárat porosabb. De Sziget van, jön a hárommilliomodik látogató, így nem lehet otthon hemperegni a kanapén, a tévé melletti akváriumban úszkáló közömbös, kissé bamba teknősöket nézve. Kimegyünk, bár a mai nap csupán egy buborék a Sziget sörében.

Az idén végképp befutott Hooligans zenél hatkor a Nagyszínpadon, ők ugrottak be a balesetet szenvedett Lukács Laci miatt hiányzó Tankcsapda helyére. Dallamos rockzene, nincs ezzel baj - annyira nincs, hogy kaptak idén VIVA Comet-díjat, meg kettőt még a MAHASZ-tól, meg a lemez is jól megy (ők 25 ezer eladott korongnál vannak, a KFT viszonylag új albumát pont tizedannyian vették meg. Sic transit, ugye). Ez persze nem vigasztalja a Tankcsapda-pólós kamaszgyerekeket, akik nagy világfájdalmukban szeretnék a mellettük állók arcába üvölteni, hogy az élet a legjobb méreg. Pólóban mellesleg van itt minden, láttunk hibátlan, friss és ropogós Iron Maiden, Peace of Mind lemezborítós trikót, láthatóan vadonatúj volt - Eddie is képes megújulni.

A Sokol 403 koncertjére igen sokan kíváncsiak, tele a sátor, de a tömeget nem a nosztalgia, hanem az eső kergette be ide. Eddig a szervezők - és a nézők - megúszták kiadós zápor nélkül: egy esősebb, hűvösebb nap üresen tátongó kassza formájában manifesztálódik, több tízmilliós kiesést jelent. (Egyszer Amerikában meghívták egy kicsiny, kihalófélben lévő törzs táncosait, hogy járják el híres, látványos esőtáncukat a tradicionális, évente megrendezett, három-négynapos Indián Fesztivál első napján. Az őslakosok kicsiny csapata olyan jól teljesített, hogy utána napokig zuhogott, szakadt az eső, elmosta az egész mulatságot, boltok zártak be, büfések mentek tönkre, szállodások, panziósok átkozódtak, mivel utak ezreit mondták le. Soha többet nem hívták meg őket.)

Chumbawamba

A csak feldolgozásokat előadó Sokol 403 együttesnek kifejezetten jól jött a zuhé, valószínűleg soha nem muzsikáltak még ekkora, roppant tömeg előtt. Keményen, rockosítva adják elő a húsz-harminc éves számokat, nem rossz, de nem éppen eredeti. Minden este előadni ugyanazokat, a mások által megszült, régi, ismert dalokat: olyan lehet ez, mintha egy újságíró többször elolvasna tíz régi cikket, jól memorizálná, majd a vacsora után leülne a géphez és újra és újra megírná azokat, kicsinyke eltéréssel.

Egy német targoncással poharazunk a sátor meghitt ponyvái alatt, hárman jöttek Kölnből, igencsak szeretik a fesztivált - de azért a sört egy picit jobban. Mivel iparilag isznak, komoly mennyiséget tüntetnek el, a sör árának emelkedése komolyan aggasztja őket. Lakókocsival érkeztek, láthatóan nincs nagyobb bajuk. Egy csinoska, Christina Spern nevű, tizennyolc éves germán leányka is ott ül, ő bevallja, hogy Budapestből egy tűzfalat, egy kéményt sem látott, csak a Sziget miatt miatt jött ide. A buliról a haverjaitól tud, azok pedig valami német női magazinban (!) olvastak róla. A müncheni kislány szereti a zenét és a tömeget, így rendszeres látogatója a Chiemsee fesztiválnak (itt reaggae szól, lehet lötyögni), de a Rock am Ring nevű többnapos mulatságot kedveli. Svédek és franciák is vannak dögivel, így megy ez, nemzetközivé lett a világ.

A cikkíró által erősen várt Chumbawamba óvatosan, lassan nyit, szeretnének megfelelni a Világzenei színpad közönségének (kicsit más szellemiségű és másképp öltözött népek, mint a Hammer metálszínpad törzsvendégei), így akusztikusabb, folkosabb a produkció, több népdalt is előadnak. Két kíváncsi és merész fan mindent látni akar, így egy vészesen imbolygó villanyoszlop tetejéről nézik az anarchista csapatot: azt is látják, mikor a már-már elalvó közönség hirtelen ugrálni kezd. Dübörög a föld, handonászva, kapálózva ugrál több ezer ember: jól jön azért néha egy-két sláger, elhelyezve a kevésbé ismert, lassabb dalok között.

The Rasmus a Nagyszínpadon: a skandináv csapat igen jó, dallamos rockzenét nyomat, veszi is a nép, igen sokan vannak. Szombat lévén rengetegen jöttek ki, az eső viszonylag későn jött és rövid ideig tartott, így az sem riasztotta el a rajongókat. Érdekes módon a buli után ugyanazon közönség jelentős része azonmód átvonul R-Go koncertre, itt is szépen megtelik a (kisebb) színpad előtti placc. Szikora nem bíz semmit a véletlenre, nem akar új cédét eladni, így magabiztosan nyúl a régi, tuti slágerekhez. Ballag a katona, Létezem, majd a Bombázó alatt eldől az egyik hatalmas, műanyag pálma - de a csillogó szemmel nosztalgiázó harmincasokat ez nem érdekli, borzongva éneklik a szöveget. Robi szerint a csikidamot egész Európa ismeri: elképzeljük, amint a norvég bálnavadász, az albán szántóvető, a palermói buszsofőr és a lisszaboni tejellenőr összekarolva táncol a ritmusra.

Fenyő Miki nincs, pálmafa van.

Szikora a koncert végén - némiképp meglepő módon - elénekelteti közönségével a Himnuszt (Vikidálnál hangyányival jobb), így a buli legvégén a meccseken hallható olézás hallatszik. Erre haladéktalanul inni kell, feladjuk kiváló, stratégiailag parádés pozíciónkat. Mint később kiderül, hiba volt elballagni sörért, ugyanis az Emil Rulez bulijára már nem férünk vissza: többen vannak, mint eddig bármikor a Siemens sátor történetében. Innen már csak céltalan bóklászás van, elveszett ismerősök sms-einek olvasgatása, tánc és sörözés, így hamar beszippantja az éjszaka az embert, mint porszívó a morzsát.

Kalmár Csaba