A Sötétségcsináló Gép - megvannak a cédécsomagnyertesek!

Laurent Garnier februárban megjelent negyedik szerzői albumán valóban megnyílnak a francia technohős zenei fantáziájának bugyrai. Rajongóit is erre buzdítja: remixpályázatot írt az új album számaira, meghirdette az egyik videoklip-pályázatát is, sőt egy, az egész albumból készülő filmhez is vár szinopisokat.

Laurent Garnier-ra rajongói most lehet, azt mondják majd, kifordult magából. Pedig azt mondta új albumáról, ebben hozza majd igazán magát. A francia technoharcos most szabadjára engedte zenei fantáziáit, sőt annak legmélyebb bugyraiból szabadítja ránk képzelgéseit.

Melyek ráadásul nem is igazán képzelgések, hanem Laurent saját életének eseményei, legalábbis állítólag (az előadó saját bevallása szerint) abból táplálkoznak. Filmszerű depressziópróba az egész: aki nem csúszik bele hallgatás közben, után vagy annak hatására vészterhes gondolatokba, annak tényleg semmi gondja nem lehet. Mi tagadás, nem így képzelnénk egy világsztár zenész életét, aki partyról partyra járva utazza körbe a világot mint ünnepelt dj...

Az első, címadó szám fenyegetővé torzított gyerek- és férfihangokkal fest szürreális világot, lassúdad gitárpengetéssel tetézve a bajt. A folytatás (a 9.01-9.06. című) tovább borzolja a hallgató gondolatait, még mélyebbre taszítva saját magába és Garnier belső valóságába.

A harmadik Barbiturik Blues tovább lassít, s eleinte azt hisszük, nemhogy dallamszerű nem lesz benne, de még ütemszerű se. Aztán megjön mindkettő, és mindenféle csilingelés, csengés, jelzőhang-imitáció, néha egy-egy lassan lépő basszus is. A következő Huis Clust hallgatva lesz először olyan érzésünk, mintha ugyanazt a hangot, sőt számot hallanánk végig. A fájdalmasan lassú zongorára itt egy még fájdalmasabb gitár kerül, olykor sötét hangulatú emberi kántálással dobva föl a "zajzenét".

Az ötödik szám tovább erősíti az érzést, hogy ugyanarra építkezett végig Garnier, ami persze illúzió, mégpedig feltehetőleg szándékos. Itt ugyan nincsen vokál, de minden mást hallunk, kitekerve, szétszabdalva. A hatodik, a First Reaction (V2) már szinte skatulyázható: veretes absztrakt-hiphop, fekarappel, dobokkal, felismerhető törtütemmel és persze az elmaradhatatlan zajtobzódással.

A hetes Controlling the House Pt. 2-ban már hellyel-közzel felismerhetjük a sztár-dj életét: itt már van négynegyed is, meg a szöveg: "I'm controlling the house!"... Még ez a legtrendibb szám az albumon: vicceskedve elektrós, vastagon megtömve utaztató sávokkal. A nyolcas, az (I Wanna Be) Waiting for My Plane folytatja ezt a vonalat, csak határozottabb hangzással, kevesebb pszichélebontó zörejjel, igazi vokóderes vokállal.

Az utolsó előtti Jeux D'Enfants aztán minden eddiginél mélyebbre lök. Mintha árvaházban járnánk: gyereksírás, gyerekbeszédfoszlányok, gyerekek veszekednek egymással, sátánira torzított kacajjal röhögnek aztán együtt, alatta apróra tört dobok fokozzák a veszélyt, amit az elszabadult kisgyerekek okoznak. A végén jön az igazi borzongás: egy angyali hangú francia kislány mondókázza a Kis kacsa fürdik... kezdetű nemzetközi klasszikust (természetesen franciául), mialatt zavaró férfihang beszél... A zárás aztán a címadó első szám második része: a film körbeért.

Greksa László, Zubor Tamás

F Communicatons / CLS Records, 2005