Rob Swift a Merlinben - Mr. Villámkéz visszatér

Vágólapra másolva!
A hiphop-dj-k egyik etalonja, a szkreccs- és turntabilist-isten, Rob Swift először Bomb the Jazzen járt nálunk, 2005-ben. Február 16-án, szombaton a Merlin prezentálja a hazai közönségnek. Swift fellépésének apropóját hamarosan megjelenő, karrierjét áttekintő dvd-je adja, melyet pesti partyján mutatnak be. A premier mellett további bónuszként a házigazdák szintén New Yorkból érkeznek: Swift két régi cimborája, J Marks és Gudtyme, azaz a The Officials dj-mc-duó személyében. A vendéglátókat a Mango, Busa páros valamint Waxman képviselik. A Hiphop.hu ajánlója.
Vágólapra másolva!

A velük felvett It's Going Down az év egyik legnagyobb slágere lett Amerikában, a dalnak köszönhetően az X-Ecutioners szerepelt az MTV-ben, részt vett az Anger Management metálos utazócirkuszban, és ezek hozadékaként ezrekkel ismertette meg, mi fán terem a turntablism. 2002-ben Rob is előállt újabb szólólemezével, a Sound Event-tel, amely a dzsessz, a turntablism és a latin gyökereinek bátor, újító fúziója.

Forrás: [origo]

A lemez kvázi előzménye Rob közreműködése volt Herbie Hancock 2001-es Future 2 Future albumán. 2003-ban pedig egy funkos-soulos hiphopmixcédé került ki a kezei közül az Under the Influence sorozatban. Mindeközben "a lemezjátszók John Coltrane-ját" egyre nyomasztotta az X-Ecutioners sikere, és ami ezzel jár. Az egekbe szökő elvárások, a közönség és a lemezcég rájuk nehezedő nyomása, mely megbénítja a kreatív szabadságot, és már ekkoriban érlelődni kezdett benne a kiválás gondolata.

Ezt azonban csak a csapat harmadik albumának (Revolutions, 2004-ben) megjelenését követően lépte meg, miután rögvest nekifogott következő albumának. A tavaly ősszel napvilágot látott War Games ismét Rob egy újabb oldalát mutatja, mellyel egyben a turntablism kifejezési lehetőségeit is ismét tovább tágítja: a lemez kemény társadalombírálat, természetesen napjaink Amerikájáról, többek közt Large Professor, Akinyele és dj Quest közreműködésével.

Az újabb budapesti fellépés vizuális produkciója mögött a Kiégő Izzók csapatát tudhatjuk. A lányoknak este 11-ig ingyenes a belépés, egyébként kétezer forint. Február elsejétől már kapható elővételes jegy a Merlinbe, ha valaki nem akarja a véletlenre bízni a bejutást. Érdemes korán érkezni, hiszen este tízig egyet fizet kettőt kap koktélakcióval várják a vendégeket.

Hiphop.hu