Megvannak a Front 242-nyertesek

Vágólapra másolva!
Már csak pár éjszakát kell türelmesen átaludni, és december 6-án először Magyarországon színpadra lép a belga Front 242. Az indusztriál és elektronikus zene atyjai speciális hang-, fény-, és videotechnikával, és a külföldi fellépésekhez képest hosszabb, exkluzív programmal sokkolják a kedélyeket, mi pedig tíz olvasónknak ingyenbelépést biztosítunk nyereményjátékukkal - megtörtént a sorsolás.
Vágólapra másolva!

Az együttes énekese Jean-Luc De Meyer egy interjúban a következőket nyilatkozta a Front 242 világnézetéről: "Nem akarjuk megmondani az embereknek, hogy hogyan kell élni, vagy mi a helyes. A világból történeteket, mozzanatokat mutatunk be egészen egyszerű módon, ahogyan azok a hírekben, televízióban, filmekben vagy az utcán megtörténnek. Zenénkkel visszatükrözzük, ami zajlik körülöttünk, és ami érdekes számunkra a világban."

November 3-án indul a zenekar észak-amerikai turnéja, így a tervezett tavalyi dátumhoz képest pont egy évvel később, 2008. december 6-án este nyolc órakor elkezdődik az első magyarországi Front 242 koncert. A zenekar különleges fény-, hang- és videotechnikával, a külföldi fellépéseihez képest hosszabb, exkluzív programmal lép színpadra.

Operating Task

A koncertet egy teljesen új helyszínen, a budai MOM Park mellett található, Sportmax2 (XII.Csörsz utca 14.) csarnokban rendezik meg. A koncert alkalmából a szervezők egy ízig-vérig katonai bázist építenek fel az 1800 nm-es csarnokban.

Az esemény este 8 órakor veszi kezdetét, a bemelegítő ütemeket Dj Kraak adja, majd az elektróindusztriálban utazó magyar előzenekar, az Interzone Inc. lép a színpadra. Hangzásvilágukra jellemző, hogy gótikus noise-zal összeeresztett ipari elektrót performálnak, ami talán még a Front 242-höz szokott füleknél is kiveri majd a biztosítékot. Színpadképükből nem hiányozhat a vizuális terror sem, a stroboszkóp és a sokkoló garantálhatóan nem fog sokat pihenni.

Funkahdafi live

A hazai partyhangulatra jellemző, az "éjfél előtt úgyse kezdenek" attitűdöt ezúttal érdemes felülvizsgálni, hiszen a FRONT 242 már este 10 órakor a külföldi fellépéseihez képest hosszabb, exkluzív programmal lép színpadra. A technikai hátteret elnézve a 95 perces audiovizuális katarzis garantált: 2 x 20.000 watt, öt stroboszkóp, négy nagy teljesítményű sokkoló, megannyi intelligens lámpa, három projektor és tizenöt plazma monitor.

A szervező Black Head Agency semmit sem bíz a véletlenre, a teljes csarnokot militarista hangulatba öltöztetik: 1000nm álcaháló, katonai effektek és a színpad mellett felállított katonai tábor. Sőt, hogy a Front 242 számára még otthonosabb legyen a terep, 100nm-es felületen brüsszeli panorámakép lesz látható.

Front 242: Headhunter