Rakenrolból ötös

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Emlékszel még erre a nótára? (Aki nem, itt a megfejtés: Supernem: Surfpunk, 2003) Elvis-szerű figurák a hatvanas évek mementói között pörögnek (táskarádió, Cadillac, brillantin, szódásszifon), közben szól a fiatalos punkkal hevített rock'n'roll. Ennyi elég is volt, hogy a Supernem máig tartó didalútjára lépjen. Első nagy slágerük óta harmadik nagylemezük lát napvilágot, alakult a zene és a szöveg is (mindkettőt maguk írják), ahogy az énekes, Papp Szabolcs mondta, utóbbi időben kicsit trágárabbak lettek, ilyenné tette őket a világ. Hát hiába, rakenrolból ötös. Most a Zöld Pardonban ugrálhatsz az új számokra.

Forrás: [origo]