Lenintől a xenofóbiáig - őszi tárlatok

Vágólapra másolva!
Itt vannak a hűvös, októberi hétvégék, amikor kirándulni már túl hideg van, de végig otthon ülni nyomasztó - ilyenkor kell fogni egy vállalkozó kedvű partnert, és felfedezni, mit tudnak a múzeumok. Dolgunk nem könnyű, hiszen a reneszánsz dömpingben kiégve már mindent akarnánk látni, csak nem Mátyás király csecsebecséit. Felismerve a bizonytalanságot és az útmutatás iránti igényt, bejártunk annyi friss kiállítást, amennyit csak tudtunk, hogy a legjobbakat bemutassuk. Íme - két őrült orosz bohóckodik Debrecenben, a világ babái a Kossuth téren egyesülnek, kelet-európai művész sokkol a Hősök terén, és téglatelefonok mutatják be kütyüink evolúcióját.
Vágólapra másolva!

Lenin a kádban: pimasz orosz művészet

Jól kiszúrtak a debreceniek a fővárosi, kiállításjáró közönséggel. Nemcsak szép épületet kapott a MODEM, de ráadásul még érdekes kiállításokat is szerveznek oda. Azt már megszokták a budapestiek a nyolcvanas-kilencvenes években, hogy színházba vidékre kell autózniuk, de hogy most egy jó kiállítás miatt is utazni kéne... Pedig megéri rászokni a hétvégi kiruccanásokra, mert a debreceni MODEM már sokadik olyan kiállítását állította össze, amit az ember a fővárosi Galériába, Ludwigba vagy a Műcsarnokba várna (remélne). De ezért szép, hogy van MODEM, lehet kirándulni, amúgy úgy sem vennénk a fáradtságot, hogy elmenjünk a városba.

A most nyílt orosz képzőművészeti kiállítás az eredeti szándék szerint a nyári szocreál tárlat folytatása, kiegészítése lett volna. Az utóbbi a harmincas-negyvenes évek ideológiailag elkötelezett festményeit mutatja be, míg a frissen nyílt, új kiállítás valamiféle ironikus-vicces ellenpontja lett volna e lent látható harsogó piros képeknek. Ez azonban a kurátornak felkért orosz kolléga balesete, illetve a grúz helyzetre hivatkozó orosz partnerszervezet visszalépése miatt nem teljesen így valósult meg. Inkább egy reprezentatív, sokféle irányzatot megmutató kiállítás jött létre, amely azt fogja össze, ami az orosz művészetben a legutóbbi évtizedekben történt. Az sem kevés, csak nem lehet annyit nevetni.

"Moszkvában most nagyon erősen lehet érezni egyfajta provokatív attitűdöt, és ebből a kiállításból sajnos ez nem igazán jön le" - mondja erről Gulyás Gábor, a MODEM vezetője, aki szíve szerint egy fiatalosabb és szemtelenebb anyagot állított volna ki. Bár így is tüntettek ellene Debrecenben; igaz, nem az akadémiai orosz festők képei miatt. A biztosítékot egy orosz művészcsoport kamarakiállítása verte ki, amely ehhez a nagyobb orosz tárlathoz kapcsolódik. Szerintünk meg már azért a pár teremért érdemes elmenni Debrecenbe.

Két zsenigyanús őrült orosz bohóckodik, legtöbbször videóra, de van sok fotósorozatuk is. Blue Noses a nevük, és világsztárok: nemzetközi jó hírüknek kifejezetten jót tesz, hogy a régi rossz reflexektől vezérelt orosz hatóságok rendre megtiltják műveik külföldi bemutatását. Ennek ellenére imádják őket New York-ban, Berlinben, Párizsban, Bécsben, Madridban és Milánóban; és ők képviselték Oroszországot 2005-ben a velencei biennálén.

Nem véletlenül felkapottak: nem kímélnek senkit és semmit, Puskin, Condoleeza Rice, Harry Potter, Putyin, Lenin, Che Guevara és dicsőséges orosz festők, például Malevics éppúgy áldozatuk esik humoruknak, mint a terror elleni harcba becsavarodott amerikai társadalom vagy az orosz néplélek.

Fotó: Dömötör Ági [origo]
"Szereted Malevicset? Igen, nagyon!" A két srác hülyül | A legjobb képek itt vannak!

Néha olyanok, mintha pár srác összeállt volna valamelyikük konyhájában ökörködni a mobiltelefon kamerájával, és a kész YouTube-os felvételt röhögve küldené körbe a haverjainak. A különbség talán csak annyi, hogy ezeknek a srácoknak tényleg van humoruk, és átgondolt rendszerbe nő bele még a legpihentebb poénjuk is. Például az orosz képzőművészet nagy büszkesége, Malevics 1915-ben Az utolsó futurista kiállítás címmel állította ki műveit, a Blue Noses az akkor készült kép alapján rekonstruálta a képeket. Azzal a különbséggel, hogy ők szalámiból, párizsiból és sajtból kanyarították ki a művészelőd karikáit, téglalapjait.

Leghíresebb műveik azonban azok, amelyeket betiltottak: a tévénézős kanapén fetrengő, hiányos öltözékű kövér testek, akiknek arcuk helyére Bush, Oszama bin Laden és Putyin újságból kivágott képe van montírozva (még jobb az a képük, amelyen Puskin, Krisztus és Putyin gyertyalángot őrizve imitál egy többszáz éves Andrej Rubljov-ikont), vagy a szibériai nyírfák alatt csókolózó két rendőr.

Blue Noses: If I Were Harry Potter...


A videók közül feltétlenül nézzük meg a Washington bukásá-t és a Meztelen igazság-ot, halálra lehet magunkat nevetni. YouTube-on nem találtuk meg, nem is baj, így meg kell nézni Debrecenben. Ilyen lenne, ha Sacha Baron Cohen Szibériában született volna, és lenne egy tesója.

Hogyan tovább Oroszország?; Blues Noses cenzúrázatlanul, A meztelen igazság - MODEM (Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.), nyitva: 2008. szeptember 26-tól 2008. december 15-ig, minden nap tíztől hatig, hétfő szünnap. Jegyár: 1500-1700 Ft

D. Á.